Budapest, 2009. (32. évfolyam)
5. szám május - Aradi Péter: Budapest, Budapest, te csodás!
Bent a csöppnyi kis moziban, minden páholy oly finom sötét, Egy kicsike zug. Nem csodálom, ha egy férfi szíve hölgyét csak így kéri és A fülibe súg: Hallod-e Rozika, te... Itt is csak találgathatunk, melyik budai moziról lehet szó, de a dalban megadott támpontok alapján (nincs hangosfilm, van páholy) a mai Bemre tippelünk, amely 1913-ban nyílt meg, 360 férôhellyel, voltak benne páholyok, és 1934-ig Helios mozgóként üzemelt, amikor is átalakították oly módon, hogy hangosfilmek vetítésére is alkalmassá vált, s attól kezdve 1942-ig Admirálnak hívták. Az egykori közlekedési eszközök is gyakran megjelennek a dalokban – mindenekelôtt az omnibusz, a fiáker és a villamos. Talán a Csókos asszony betétdala a legismertebb: Éjjel az omnibusz tetején, Emlékszel, kicsikém? De csuda volt! Lent nyikorogtak a kerekek, Felettünk nevetett A telihold! S miközben a lovacskák bandukoltak Budán át, Eloltottam égô ajkad – s a lámpát. Éjjel az omnibusz tetején, Emlékszel kicsikém? De csuda volt! Kis legénylakás, parfüm és briliáns Hiába hatnak idegemre Szebb volt mégis a ligetbe Konflis pamlagán És autó bársonyán, Honvágy emészt az omnicsek után. Rügyeztek a fák, te id’adtad szád, A Vampeticsnél banda játszott, Messzirôl egy Zerkovácot, Szállt a nóta, szállt, Amíg az est beállt. S az omnicsek ránk száz gyönyörrel várt. (Zerkovitz Béla–Szilágyi László : Csókos asszony címû operettbôl, 1926) A ló vontatta omnibuszon – vagy ahogy akkoriban becézték: omnicseken – általában nem a jómódú emberek utaztak: azok inkább konflisra, fiákerre szálltak, vagy éppen autóba ültek. Mégis nosztalgiával gondolnak a dal szereplôi az omnibuszos utazásra, hiszen fiatalságukat és szerelmüket idézi fel. A Vampetics kedvelt vendéglô volt a Városligetben, a Gundel étterem helyén. A következô dalt is nosztalgia hatja át, tele van sóvárgással: Fiákeren nem henceghetünk, Villamoson, vagy gyalog megyünk. Szép lenne az, de szép, ha kocsin mehetnék, És úr lehetnék életembe még! A régi mániám, végighajtani a Stefánián. Egy fess fiákeren, és a gomblyukamba virág terem. Te szép Andrássy út, feléd sóhajtanak a vén fiúk. Az volt a szép idô, az volt a jó idô, Az volt a firszte klassz elôkelô. (Lajtai Lajos–ifj. Békeffi István : A régi má niám) Valaha sikk lehetett kimenni a Stefániára – a késô délutáni órákban parádézott itt a kocsikorzó, ahol bizonyára azért is kellett végighajtani, hogy az ember megmutathassa magát a társaságnak. A 20. század elején azonban kezdett veszíteni fényébôl, és ahogyan a gépkocsi legyôzte a lovakat, lassan meg is szûnt. De a dalok megôrizték az emlékét. ● 6 BUDAPEST 2009 május Hétre ma várom a Nemzetinél... Éjjel az omnibusz tetején... forrás: FSZEK Budapest Gyûjtemény
