Budapest, 2009. (32. évfolyam)
4. szám április - Herczog Mária: Gyermeknek lenni Budapesten
sok, gyerektáncházak, a Fonó. Különleges lehetôséget ígér a margitszigeti Víztorony vagy a Bazilika kupolájának meglátogatása, az Erzsébet kilátó a János-hegyen, a Citadella vagy a Normafa. Minden évben van gyereknapi rendezvénysorozat Budapesten, illetve évek óta Gyereksziget, Mesterségek Ünnepe. A Port.hu portálon nagy örömömre önálló gyerekrovatot találtam, ahol mindenféle színházi elôadások, játszóházi, múzeumi és egyéb programok, aktuálisan a tavaszi fesztiválhoz kapcsolódóan gyerekfesztiválok is megtalálhatók, nem csak Budapestre, hanem más városokra vonatkozóan is (www.port.hu). Megvédene az értelmes elfoglaltság Egyszóval remek dolog lehetne itt gyereknek lenni, sokféle lehetôség kínálkozik, ki-ki megtalálhatja, ami érdekli. De az idézett programok, az ajánlott éttermek, cukrászdák, bevásárló helyek csak e korosztály egy kis része számára választhatók, ismerhetôk meg. A budapesti gyerekek jelentôs része nemcsak hogy soha nem jut el a legtöbbjüknek még a közelébe se, de alapvetô gondokkal is küzd. S bár ez közhelynek tûnhet, nem lehet elég hangosan és elég sokszor elmondani. Aránytalanul ritkán esik szó arról, hogy Budapesten, sôt egy-egy kerületen, néhány utcán belül is áthidalhatatlan szakadékok mutatkoznak lehetôségeik, életkilátásaik között, és e pillanatban semmi sem ad reményt ezeknek a leküzdésére. S miközben a felnôttek szegénysége és izolációja elôkerül a közbeszédben, a fôvárosban élô gyerekek nehézségeirôl és ellehetetlenülésérôl alig lehet hallani. Nem vitás, hogy attól függôen, hová születünk, milyen családban élünk, hová járunk óvodába, iskolába, hol és hogyan lakunk, alapvetôen eltérô esélyeket kapunk adottságaink kiteljesítéséhez, fejlôdésünkhöz, és ennek következtében nagyon eltérô lehetôségekkel és kilátásokkal érkezünk meg a felnôttkorba. A statisztikai adatok jól jelzik a különbségeket és a nyilvánvaló esélyegyenlôtlenséget. A város egyes kerületeiben, eltérô életkörülmények között élôk várható élettartama jelentôsen különbözik. Ezek a különbségek már a születés elôtt megalapozódnak, és a felnövekedés során inkább nônek, semmint csökkennek. Budapesten nem könnyû elérni olyan információkat, szolgáltatásokat, amelyek a világ más nagyvárosaiban magától értôdôen állnak rendelkezésre. Rendszeresen fényképezem külföldön jármûveken, köztereken azokat az információs táblákat, reklámokat, amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy hol és milyen módon lehet segítséget kapni olyan esetekben, amikor sajátos ismeretekre, közvetlen támogatásra van szüksége gyereknek, felnôttnek. Ezek között találhatók a fogamzásszabályozásra, a szülés utáni depresszióra vagy éppen a kis gyerekekre leselkedô veszélyekre vonatkozó információk, a tanulással, bûnmegelôzéssel, drog- és alkoholfogyasztással, dohányzással, testmozgással vagy akár a gyermekkereskedelemmel, de ugyanígy a jó önértékeléssel, konfliktuskezeléssel kapcsolatos tudnivalók is. Utazás, várakozás vagy bóklászás közben „szembejönnek”, hogy mindenki értesüljön róluk, akinek szüksége lehet ezekre. A budapesti gyerekek élete, elvi lehetôségeiket tekintve, alapvetôen különbözik a vidéken, kistelepülésen élôkétôl, hiszen a kezük ügyében vannak mindazok a páratlan adottságok, amelyeket a máshol élôk, részben a távolság miatt, csak kivételes erôfeszítésekkel érhetnek el. Ugyanakkor nagyon sok olyan gyerek él a fôvárosban, aki soha nem járt a Belvárosban, a budai hegyekben, nem ismeri a város legnevezetesebb épületeit, nem járhatott a fent felsorolt nagyszerû helyek egyikében sem. A szabadidôs programok a dolgozó szülôk számára is egyre kevésbé megfizethetôk, hiszen nem csak a belépôjegy, de a közlekedés is nagyon drága, és nem lehet mindenhová elôre csomagolt otthoni enni-innivalót vinni. Ráadásul a szülôk gyakran nemcsak anyagi okokból nem viszik gyerekeiket ezekre a helyekre, hanem azért sem, mert ôk maguk is kevéssé motiváltak, nem ismerik a lehetôségeket, és nem is tudják, milyen sokat jelentene mindannyiuk számára a kikapcsolódás, ismeretszerzés, másfajta impulzusok, élmények megtapasztalása. Aki nem szokott lakóhelyétôl távolabbra utazni, vagy munkanélküliként, nyugdíjasként erre nincs is minden nap szüksége, nem tud mit felvenni, a gyerekére rendes ruhát, cipôt adni, nem tud tájékozódni, és nincs információja, hogy hol mit érdemes megnézni, meghallgatni, hogyan induljon el? A pénz mellett – nem egyszer helyette – legalább olyan fontos lenne, hogy a helyi közösségek, óvodák, iskolák, közösségi házak, gyermekjóléti szolgálatok szervezzenek családi programokat, ahol szülôk és gyerekek közösen fedezhetik fel a szûkebbtágabb lakóhelyük nyújtotta lehetôségeket. Tudom, a szakemberek, intézmények igyekeznek tenni a dolgukat, de nekik sincs mindig pénzük, idejük és kapacitásuk, sajnos olykor kedvük sem. Ilyen körülmények között már régóta szinte egyetlen választható szórakozás maradt sok gyerek és szülô számára: a sokat és jogosan kárhoztatott parttalan televíziózás, hétvégenként öt-hat óra is a képernyô elôtt. A kriminológiai kutatások szerint a bûnmegelôzés egyik leghatékonyabb mód-3 BUDAPEST 2009 április
