Budapest, 2009. (32. évfolyam)
3. szám március - Zeke Gyula: iF
Ha ki ma a Kálvin tér felôl óhajtja megközelíteni a Ráday utcát, hogy megtekintse, mint alussza téli álmát, mindenképp át kell haladnia azon a szûkös gerendafolyosón, amelyet a 4-es metró kivitelezôi építettek a gyalogosok számára. Sem meghalni, sem újjászületni nem fog ugyan, ám föltétlenül összeszorul a szíve, és eszébe ötlenek a Földön még hátralevô teendôi. Ha ott lakik, már némi gyakorlatra tehetett szert az átkelésben, ám ha csupán másnapos májjal a henteshez igyekszik, netán a páros oldal 10-es és 12-es számú telkének egyszerre fenyegetô és ígéretes térhorpadása elôtt fog álldogálni korai halálvágya kielégítése végett, vagy csak a nyaranta már zsúfolt Via Café egyik helyén óhajt téli testébe forró kávét önteni, lábdobogása a pallón mindenképp a szívhangja is lesz. Így járok magam is minden alkalommal. Az utcába lépve jobbról a hajdani Két Oroszlán fogadó és kávéház klasszicista remeke, balról meg Hültl Dezsô 1913-as épülete, a Gazdák Biztosító Intézete fogad. (Melyet cseppet sem mellesleg Ybl Miklós 1862-es, szebb és arányosabb, kétemeletes háza helyére emeltetett vele az építtetô, megtekinthetik Jalsovszky Katalin és Tomsics Emôke Buda pest világváros címû kötetének – Helikon, 1996 – 77. oldalán.) Amaz reformkori nyugalommal, emez a múlt századelô lázával tölt el. Termékeny pesti lélekeleggyel gyalogolhatok hát tovább a fönt említett testilelki szükségletek kielégítésének helyszínei felé, s utam során – gondolom magabízón már – esélyem lesz elfelejteni országom és világom 1914 utáni eseményeit. Ám hamarosan tapasztalnom kell, hiába álldogálok percekig a páros oldal 10-es és 12-es számú telkének egyszerre fenyegetô és ígéretes térhorpadása elôtt, korai halálvágyamat csak részben csillapíthatom, majd hiába fogyasztok el a hentesnél húsz deka fôtt tarját öt savanyú cseresznyepaprikával s iszom közben egy doboz sört, májam mohóságát csak részben csillapíthatom. Az utca harmadáig érve azután az is világossá lesz elôttem, hogy országom és világom 1914 utáni eseményeit a kegyelem sóvár pillanataiban sem feledhetem. Balra fordulok hát, ösztönös, mintegy testi emlékezéssel ifjúkorom társadalmi hajlamaira, ám ott a Pink Cadillac pizzéria áll, vörös Csepel, rózsaszín Ráday utca, nem, ez így semmiképp sem jó, fordítok hátat egyszerre a múltnak és a jelennek, s a szemközti kávézó ablaküvegén furcsa vonalak vonják magukhoz a figyelmemet. Kicsit néznem kell, mire rájövök, bájos és szellemes betûkompozícióval állok szemben, amely a következô értelmes szót adja: iF. Emlékezetem süppedékes vásznán hirtelen peregni kezdenek Lindsay Ander son filmjének kockái, megjelenik a megvert és megalázott fiú arca, és zene is szól (We don’t need no education...), kép- és hangsor most találnak egymásra bennem, illetve most ébredek rá, hogy mindig is együtt voltak. Igen, a megvert és megalázott fiúk ott a college tetején a kattogó géppuskával pazar látványt nyújtottak annak idején, föltétlen kielégítették az igazságérzetemet, és vigaszt adtak a diktatúra sérelmére. Azóta azonban más képek és más hangok is társultak a filmélményhez, bôséges alkalmam nyílt látni, mi történik, ha ... Jó és rossz így ismét menthetetlenül összegabalyodnak a lelkemben, s csak egyvalami marad bizonyos: téli testembe e helyt fogok forró kávét önteni. De hiszen voltam is én már itt... Igen, az iF épp úgy rejtôzködik az utca sûrûjében, mint az a merôben új szellemi lehetôség a kávés világban – s a filmre gondolva mondhatom: a világban –, amelyet megtestesíteni kíván. Honlapján – amely az általam ismert kávés honlapok leggazdagabbika – indokolt öniróniával írja a tulajdonosa, Hoffmann György: „mindenki tudja, hogy az iF az a jazz kávézó, amelyiket nem lehet megtalálni, nincs kiírva rendesen.” Miért is? Mert a reklámoknak az elmegyengeség határát súroló képi brutalitása már szinte kiölte belôlünk a rejtvényfejtés képességét, nem készülünk semmiféle szellemi erôfeszítésre, amikor egy logóra nézünk, nyomban látni-tudni akarjuk, mirôl van szó. Márpedig ez a logó – egyik legtehetségesebb tipográfusunk, Pintér József munkája –, még képi mivoltában, a puszta kulturális allúziókon iF Zeke Gyula 22 BUDAPEST 2009 március ÖRÖKKÁVÉ
