Budapest, 2008. (31. évfolyam)
3. szám március - A címlapon: Ráday Mihály: Táncsics börtöne amereikai fogságban
BUDAPEST 2008 március BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXI. évfolyam, 3. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1089 Budapest, Elnök utca 1. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1089 Budapest, Elnök utca 1. Telefon: 219-0354, fax: 323-0103 Lapigazgató: Oswald Tibor Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fôvárosi Közgyûlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1089 Budapest, Elnök utca 1. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Táncsics börtöne, amerikai fogságban (2. oldal) A hátsó borítón: Fények a pesti utcán (31. oldal) BUDAPEST szinte tobzódik a fesztiválokban. Amikor ezt írom, épp holland mûvészek lepik el a város fontosabb kulturális intézményeit. Auschwitzról szóló bábjátékkal jelentkeznek a Trafóban, dizájnbemutatót tartanak az Erzsébet téren, polgárpukkasztóan gusztustalan emésztô-ürítô gépezetet telepítettek az Ernst Múzeumba, a Millenárison pedig a tiszteletbeli hollandnak kikiáltott világhírû filmrendezô, Peter Greenaway állt elô mûfajötvözô – mondjuk így – operával. Mire önök mindezt olvasni fogják, a hollandokat már fölváltja a Tavaszi Fesztivál. Maxim Vengerov helyett Nigel Kennedy hegedül majd ugyan a nyitókoncerten, de a fényes siker így sem maradhat el. Kiállítások, koncertek, színi elôadások tarkítják heteken át az amúgy is gazdag kínálatot, és a végén, ezt lefogadom, a statisztikák kimutatják, hogy soha ennyien nem váltottak még jegyet a minden korábbinál több eseményre. Mindig így szokott lenni. Most meg, ugye, ráadásnak ott a trendi újítás: a fesztivál eseményeire kínált – kedvezményes, sôt még pohár pezsgôre is váltható – szinglijegy. Budapest tehát, ha csak a statisztikán múlna, tényleg a kultúra oázisa lehetne. Lévén hatalmas vízfej, valóban ide összpontosul mindenféle külországi és belhoni mûvészetimûvelôdési szándék és tett. Valahogy magától értôdô, hogy ha valaki alkotni akar valamit, azt mindenekelôtt itt teszi. És a baj itt jön: mert Budapesten furcsamód mégis elenyészik ez a temérdek alkotó energia. Egyszerûen nem látszik meg a városon; meg sem karcolja a közönyös felszínt, nemhogy szebbé, jobbá vagy legalább vidámabbá tenné az emberek mindennapjait. Mondhatjuk persze, hogy elég, ha vidéken összeütnek két cintányért, azt is meghallja mindenki. De könnyû vagy sem, azért Debrecen mégiscsak országos hajcihôt csapott egy közepesnek is alig mondható Leonardo-kiállítás körül, hagyományt kovácsolt a kortárs dráma éves seregszemléjébôl, Veszprémben pedig évrôl évre mind nagyobb buli az utcazenészek fesztiválja. Szeged egyre-másra rendezi a sztártárlatokat, Pécsett spontán népünnep a színházi találkozó, Kisvárda kitalálta magának a határon túli színházak seregszemléjét. Miskolc a kevesek mániájának hitt operából csinált üzletet, és mindnyájan láttuk, hogy Kaposváron csodák csodájára nemcsak a színigazgató-választás, hanem egy színmû is országossá dagadt botrányt tudott okozni. Ha furcsán hangzik is, ma már ennek is örülni kell. Budapest viszont a nagy kulturális áradat közepette is mind kulturálatlanabb város benyomását kelti. Hiába, hogy a Nagykörúton belül egymás sarkát tapossák a galériák, mûvészkávéházak, múzeumok és ilyen-olyan színpadok, a zavarba ejtô bôség egyszerûen nem áll össze valódi kulturális városszövetté. Egy viszonylag szûk réteg vándorol eseményrôl eseményre, ez a crème de la crème ott van mindenütt, ahol érdemes megjelennie, de mintha törhetetlen üvegfal választaná el a plázák népétôl. A fesztiválok úgy hömpölyögnek végig a városon, hogy hullámaik újra és újra nagyjából ugyanazokat ragadják magukkal. Akik most nyakig merülnek a holland kultúrába, azok járják a Trafót, a Sirályt, a Gödör rendezvényeit és a Millenáris programjait, s persze ôk töltik majd meg akkor is a széksorokat, ha Vengerov vagy épp Kennedy hegedül a pulpituson. Aminek nem kéne feltétlenül így lennie. Ha a város nem lenne ennyire szétesô, ha a mûvelôdést irányító ezernyi szétaprózott akarat fölött ott lenne egy pénzügyileg kiszámítható és koncepciózus ernyô vagy legalább egy szempár, amely öt-tíz évre elôre tekint, az a sok jobb sorsra érdemes kezdeményezés is könnyebben utat találna a befogadókhoz, mint most. De egy olyan helyen, ahol a házakat ocsmányul összefirkáló csibészek is évtizedszám bátran hangoztathatják, hogy a vandalizmus „mûvészet”, ott óhatatlanul összegabalyodik az érték és a talmi, a mûvészet és a vásári komédia. Itt hiába várjuk, hogy a rengeteg, de válogatatlanul ránk ömlô produktumból kikristályosodjék valami, ami csak a miénk, s így mindnyájunknak fontos. Amíg nem tárjuk szélesebbre a kapukat, bizony csak a nevében lesz a fesztiválok városa BUDAPEST
