Budapest, 2008. (31. évfolyam)

2. szám február - Vargha Mihály: Pesti gömböc a Vigadó hátán

Vörösmarty tér 1. A címet nem nehéz megjegyezni, a látvánnyal pedig már jó ideje ismerkedhetünk, a pikkelyes üveghomlokzattal, melyet a lekerekített, rombuszokat kirajzoló ferde acélcsövek hálójára akasztottak. A holland gyökerû multinacionális ING magyarországi in­gatlanfejlesztési vállalata beruházásában megvalósuló vegyes funkciójú épület a Belváros egyik legfrekventáltabb – s per­sze legértékesebb – telkén áll. A tér felôl, Vörösmarty Mihály szob ­rától nézve: a bal oldali épületet, a volt bankot-tôzsdét egy másik ingatlan-multi magyarországi leányvállalata vásárolta meg, hogy hamarosan áruházzá alakít­sa. És javában folyik a jobbra esô volt gazdasági (egykori belkereskedelmi) mi­nisztériumi épület felújítása, persze nem állami hivatalként. (Mi lett volna, ha így, jóval csendesebben folyik-folydogál to­vább a kormányzati épületek seregének átfazonírozása, ütemezett költözésekkel­értékesítésekkel operálnak, és nem egy centralizált negyed ötletébe vágnak bele, meglehetôsen hûbelebalázs módjára? De persze nem ide tartozik, bár igazán ide­vágó ez a kérdés.) Az új palotára visszatérve, a vegyes használat e helyen a legalkalmasabb beépítési módnak ígérkezik. A lebontott irodaépület, a hatvanas évek végérôl, éppen ilyesmiben nem tudott verseny­tényezô lenni, és vált menthetetlenné. Amiben egyébként, nehézkes alaprajzi struktúrája mellett, meghatározó szere­pet játszott alkalmatlan gépészeti-szel­lôzési rendszere is – legfôképp emiatt ragadt rá igen hamar az „elizélt palota” gúnynév. A „jogutód” építôi a feladatot s a megoldást – gépészetileg – minden bi­zonnyal sokkal jobban átgondolták, bár arról nincs hír, hogy az egyre elterjed­tebb energiatakarékossági elvek szerint tervezték volna. Nagy attrakciója a négyszáz négy­zetméteres, nagy belmagasságú fedett rész, az átrium az épület közepén, ahol vendéglátás és egyebek fogadják majd a közönséget. A fôhomlokzat finoman rejti, de ugyanakkor meg is mutatja, sejteti ezt a teret, melyre a szimmetrikusan tükrö­zött két lépcsô-mozgólépcsô kanyonon át lehet feljutni. Így akár klasszikusnak is vélhetjük a ház fôoldali hármas tagolását, Pesti gömböc a Vigadó hátán szöveg: Vargha Mihály, fotó: Sebestyén László Tavaly decemberben kezdôdött meg a próbaüzem a Vörösmarty téri új házban. Néhány üzletet karácsony elôtt megnyitottak, de a mélygarázs, az emeltszinti fedett udvar, a középsô irodaszintek és a „tetôtéri” két­szintes luxuslakások átadása majd a tavaszi hónapokban várható. Így a nyári idegenforgalmi szezonra érvényesülhet a maga teljességében a Vigadó mögötti irodaház helyére épített ingatlan-palota. 12 BUDAPEST 2008 február Építész tervezô: Fazakas György, építész konzulens: Jean-Paul Viguier. Megren­delô: ING Ingatlanfejlesztô Kft. A két alsó mélyszinten 158 férôhelyes par­koló, az elsô pinceszinten, a földszinten és az elsô emeleten, 5806 m2 üzletterü­let, plusz a földszinten egy játékterem és egy kávézó. Az épület közepén 18 méter belmagasságú átrium, benne két függôkerti szint. Az elsô emeleten talál­kozóhely, vendéglátó létesítménnyel, a második emeleten kulturális funkciójú teret alakítanak ki. A második, harmadik és negyedik emeleten bérelhetô iroda­terek, az ötödik és hatodik emeleten nyolc lakás épült. Teljes beépített bruttó szintterület: 24 369 m2.

Next

/
Thumbnails
Contents