Budapest, 2008. (31. évfolyam)

2. szám február - Fodor Béla: Dob utcai siratófalak

dulva a Kazinczy utcába, a 34-es számú házon is a mûemléki védettséget jelzô táblát találunk. Az 1840-es években épült, szintén Hild Károly tervei alapján alakí­tották át az 1860-as évek elején. A Dob utcai foghíjtelekrôl ennek a háznak a fo­lyosóit látjuk pôrén kitárulkozva. Erôsen leromlott állapotban van, falai a téglákig lecsupaszodva. Némi városképi vigaszért átpillanthatunk innen az utca túloldalán lévô zsinagógára, (az 1970-es években azt tervezték, ifjúsági mûvelôdési központot alakítanak ki falai közt). Tovább, a Kazinczy utca páros olda­lán elhaladunk néhány, az 1900-as évek elején épült szecessziós lakóház mellett, majd a Wesselényi utcába fordulunk. A 18-as szám alatt egy szépen felújított, négyemeletes, eklektikus stílusú bérpa­lota magasodik, homlokzatát szobrok és díszítô ornamensek teszik látványossá. 1907 és 1908 között épült, Swarz Jenô és Horváth Antal tervei szerint. A Wesselényi és a Síp utca sarkához érünk. A hatalmas saroktelken néhány éve hétemeletes irodamonstrum terpeszkedik, saroktengelyében a ma már szinte köte­lezô, közhelyes üvegtoronnyal. Itt egykor az erzsébetvárosi dohánygyár épületei áll­tak. Elindulva a Síp utcán, újra a Dob utca felé, elhanyagolt, tönkrement házak sora­koznak, a járdán szeméthalmokat kerülge­tünk. A 27-es és 19-es számot viselô házat még Hild József tervezte és építette 1836-ban. Az 1870-es években egyemeletesre 8 BUDAPEST 2008 február Kazinczy utca 36. Kazinczy utca 34.

Next

/
Thumbnails
Contents