Budapest, 2008. (31. évfolyam)
12. szám december - Zeke Gyula: Kislakások a nagyvárosban
Amikor a hazai történettudomány képviselôi valamelyikének tollából Budapest várostörténetét gazdagító kiadvány lát napvilágot, fény vetül folyóirat-kultúránk egy sajátos hiányára. Nincsen olyan képes havi lapunk, amelyik a számos szakágat érintô várostörténeti kutatások új eredményeinek népszerûsítésére vállalkoznék. A História és a Rubicon hasábjain megjelennek ugyan ide is sorolható cikkek, ám a funkció egészében betöltetlen marad. A jelen nagyvárosának lapjaként a BUDAPEST sem vállalkozhat e feladatra, még ha írásaink számos esetben szükségképp kapaszkodnak is a városi múlt különféle rétegeibe. Amikor tehát néha hírt adunk egy-egy, a várostörténet valamely ágában új eredményeket hozó szaktudományos kötetrôl, véletlen sem óhajtjuk azt a látszatot kelteni, hogy tájékoztatni volnánk képesek olvasóinkat a kutatások jelenlegi állásáról. Amint az nagyjában ismeretes, az elmúlt két évtized világ-fordulása jelentôsen szûkítette az effajta szellemi termékek felvevôpiacát. A közvetítés hiánya vagy a lehetséges célközönséget el nem érô töredékessége folytán így viszont fontos szellemi eredmények maradhatnak szinte visszhangtalanul. Nem szeretnénk, ha Umbrai Laurának a fôvárosi kislakásépítés történetét taglaló kitûnô könyve is erre a sorsra jutna. Nem, mert a szakmában elsô kötetes szerzô munkája méltán állítható egy sorba a jeles társadalom- és várostörténész mester, Gyáni Gábor Bér kaszárnya és nyomortelep címû 1992-es monográfiájával. Nem csupán annak tematikus kiteljesítése s szemléleti-módszertani folytatása, de egyenrangú párja. Umbrai Laura ugyan nem közli velünk, hogy munkája során tárgya teljes igényû feldolgozására törekedett volna, ám könyvének a várostörténetben kicsit is jártas olvasója elsô lapozásra látja, hogy ezt tette. Egyszerûen szólva: mindent megnézett, amit meg kellett és lehetett néznie. (Kutatómunkáját azért is külön dicséret illeti, mert azt teljes állású középiskolai tanárként végezte el.) A szociális kislakásépítés budapesti története része volt csupán a nyugat- és dél-európai államok hasonló törekvéseinek, amelyek mindenütt, de kivált a vesztes államok nagyvárosaiban rendre fölerôsödtek az elsô világháború társadalmi krízise nyomán. A 19. századvég nagyvárosainak ipari társadalmaiban hamar kiviláglott, hogy a telekspekuláció és a kötetlen lakáspiac önmagában nem csupán alkalmatlan a mind népesebb kispolgári és proletár tömegek lakásgondjainak megoldására, de belsô törvényeinél fogva bôvítetten termeli újjá a lakáshiányt és -ínséget, a lakbéruzsorát és a nyomortelepeket. Az állami és a városi kislakásépítés és a kötött lakásgazdálkodás így szinte azelôtt vált a szabadpiaci viszonyokba való állami-közületi beavatkozás mintájává, mielôtt az mint ideológia megjelent és teret hódított volna a közgazdasági gondolkodásban. A mindenütt telepszerûen épített kislakás-házak nem pusztán nyomot hagytak London, Lisszabon, Zürich, Berlin, Bécs és a földrész számos más nagyvárosának negyedein, de ahol nem estek a háborús pusztítás áldozatául, ott jórészt máig a városkép meghatározó elemei maradtak. Fôvárosunkban kevésbé, mint másutt, ám jóval nagyobb mértékben, mint az akár a Budapest története vonatkozó, IV. és V. köteteibôl kitetszik. Igen sok meg is maradt belôlük, a kötet végén elhelyezett húsz kép házainak jó része nem ok nélkül tûnik ismerôsnek. Csak az idô azóta végzett munkájának ilyen-olyan eredményeit kell hozzájuk látnunk. A szerzô a sokféle hazai forrást és a vonatkozó nemzetközi szakirodalmat egyforma biztonsággal kezelô figyelemmel követi végig a történetüket, talán egy a fôszöveg végére illesztett szakkronológia, ami hiányzik: segített volna a gyorsabb tájékozódásban. Telhetetlenné is tesz, szívesen olvasnánk valamit a telepek mai állapotáról, mai társadalmairól. Hisz a szociális kislakásépítés budapesti eredményeiben – kivált a két világháború köztiekben – építészetileg és szociológiailag sem véletlenül lelünk rá a szocialista panelkorszak elôzményeire. Ám a komoly további reményekre jogosító fiatal szaktörténész fegyelmezett. Elemzése utolsó mondata így is sokatmondó: „Ez a lakótelep-építé si program azonban a korábbiakhoz képest már teljesen más viszonyok között valósult meg, s bár évtizedekre megoldotta a fôváros lakásproblémáját, mára szinte idôzített bombává vált.” ● (Umbrai Laura: A szociális kislakásépítés története Budapesten 1870-1948. Budapest, 2008, Napvilág Kiadó, 390 p., 2900 Ft.) Kislakások a nagyvárosban Zeke Gyula 39 BUDAPEST 2008 december
