Budapest, 2008. (31. évfolyam)
12. szám december - Buza Péter: Az ismeretlen Lestyán
fordultak beadványukkal a fôváros vezetôjéhez, Vas János akkori polgármesterhez, javasolva, szülessen a fôvárosról egy mûvelôdéstörténeti karakterû folyóirat. Személyük a garancia a színvonalra: „Mindketten jól ismerték Budapest múltját, Lestyán mint mûvelôdéstörténeti kötetek szerzôje sokszor írt a településrôl, Zakariás G. Sándor pedig fôvárosi tisztviselôként a mûemlékekkel foglalkozott.” Az alapításról szóló rendeletet 1945. augusztus 10-én adta ki a hivatal, s nem sokkal késôbb, szeptember 28-án megszületett az a jogszabály is, amely megjelentetésének kiadói kereteit teremtette meg: életre hívta a „Budapest” Irodalmi, Mûvészeti és Tudományos Intézetet. Igazgatója a színikritikus Vázsonyi Endre , irodalmi vezetôje Hegedûs Géza, a lap két szerkesztôje pe dig Lestyán és Zakariás lett. A szerkesztés mûhelye – a folyóirat hivatalos címe – Lestyán Sándor lakása. Ezekben az években – amennyire ez a címtárakból s egyéb forrásokból megállapítható: 1945 és 1947 között, talán éppen ennek az utóbbi esztendônek a végéig, amikor a lap is megszûnt – történetünk fôszereplôje az akkor Somogyi Béla, ma Károly körút 20. számú ház negyedik emeletének 2. sz. lakásában élt. A BUDAPEST elsô száma 1945. október 15-én, az utolsó 1947. december 15-én jelent meg. (A lap 1966-ban, majd az ismételt megszûnés-megszüntetés után 2004-ben újraindult). Az intézet eközben egészen 1949 végéig, számos – s nem csak Budapest érdekû – kötetet, füzetet, propagandakiadványt jelentetett meg, s számozás szerint 16, valójában 17 füzetben (10-es sorszámmal két munka is napvilágot látott) rendezte sajtó alá az ugyancsak Lestyán szerkesztésében megjelent A „Budapest” könyvtára címû sorozatot. 1947 tavaszától a havilap politikai támadások kereszttüzébe került. A március 12-ki közgyûlésen Földes Mihály (MKP) adta meg az alaphangot: „...teljesen fö löslegesnek, haszontalannak, sôt károsnak találom ... a Budapest címû luxuskiadvány támogatását. Én erre a lapra egy fillért sem áldoznék. A dolgozók nem olvassák, akik viszont megveszik, ebbôl a lapból nem sok demokratikus átnevelést kapnak.” A júli usi közgyûlésen Bechtler Péter szocdem színekben politizáló alpolgármester rátesz még egy lapáttal: „... Hibának tar tom, hogy nagyon keveset ír a mai életrôl. Intézményeket létesítünk, mint például a XIII. kerületben egy egészségházat. ...Berendezése nagyon szép, korszerû. Ha ilyen intézményeket létesítünk, akkor ezekrôl is írni kell.” 1947. december 2-án Turóczi-Trostler József húzza meg a lélekharangot: „... Ebben a formában, mint luxusfo lyóirat, amely egy romantikus, kispolgári, idillikus ... hangulatot próbál teremteni, nem kulturszükséglet.” Így kerül pont – 1966-ig úgy látszik, hogy végleg – a kísérletre, hogy ahogy a legtöbb európai nagyvárosnak, Budapestnek is legyen egy olyan kulturális, mûvelôdéstörténeti folyóirata, amely tükre múltjának, örökségének, társadalmának s táplálója a lokálpatriotizmusnak, s amely lapnak kétségtelenül Lestyán Sándor volt a szülôatyja. A munkába jeles magyar írók egész seregét vonta be, közeli barátait: Márai Sándor t, Örkény Istvánt, Zelk Zoltán t. 1948 januárjára fogy el körülötte a levegô. Nincs már BUDAPEST, s hiába, hogy még 1947-ben – Zolnay László alatt vágva a fát – megszerezte a Friss Újság karmesteri pálcáját, 1948 nyarára innen is kibillentik. Átköltözik az Astoriába, a tavasztól ôszig terjedô hónapokat pedig Szigligeten, egy kis zsúpfedeles parasztházban tölti. Gyakori a vendégjárás nála, jönnek politikusok is, bár nem Rajk , nem Kállai , nem Kádár , akiket pedig ô tanított meg vadászni (fotóalbumában látható egy jelenet, amint Rajk László egy terítéket szemlélve átöleli Lestyánunk vállát – honnan tudhatná derék hôsünk, hogy nem kellene ilyen túlzóan exponálnia magát...), evez, horgászik, éli világát. Csak az a sok cigaretta ne volna! Az ilyen emberrôl mondják, hogy láncdohányos. Írja tovább azért rendületlenül a könyveit: A Pilvax forradalmát, Teleki Blanka életregényét, Az ismeretlen Táncsics címû remek tanulmánykötetet, az Utazás a fehér asztal körül címû mûvelôdéstörténeti kalandozást. Fest, rajzol – ehhez is van tehetsége – és kvaterkázik helybeli vagy telente az Astoriában mellé szegôdô barátaival, miközben egyre betegebb, és egyre inkább rászorul utolsó társa, Rátonyi Margit szorgos ápolására. Gyászhír egyetlen újságban, éppen a „szocialista bulvár” hasábjain, az Esti Hírlap karácsonyi számában jelent meg: „Lestyán Sándor halála Az októberi események idején halt meg 59 éves korában Lestyán Sándor, Budapest szerelmese, a népszerû újságíró és író. Színdarabjai, regényei, életrajzi és ifjúsági írásai, derûs vadászjelenetei, a régi Budapestrôl szóló karcolatai minden évben megörvendeztették az olvasót. Lestyán Sándor már súlyos beteg volt, amikor kora ôsszel New Yorkból megérkezett elvált felesége, Gaál Franciska színésznô halálhíre (a Színészeti lexikon szerint a 70-es években halt meg – B. P.). Az írót mélyen lesujtotta a tengeren túlról kapott értesítés. Három héttel késôbb, bár orvosai mindent elkövettek megmentése érdekében, gyomorrákban elhunyt. A népszerû újságíró haláláról a nagyközönség mindezideig nem tudott. Lestyán Sándort a legnagyobb csendben temették el.” ● 32 BUDAPEST 2008 december Lestyán Sándor szerzôi jogait Rátonyi Margit örökli
