Budapest, 2008. (31. évfolyam)
2. szám február - Haba Péter: Duna-partok dél felé mi az irány?
Lágymányosi hídtól délre valósul meg, hiszen a komplexumnak mindenképpen szüksége lett volna az északi irányba is ható urbanisztikai fejlesztésekre (a hídtöltés áttörése, új vasúti állomás és villamosmegálló létesítése stb.). A Kopaszi-gátra épített, egyelôre teljesen zárt és merôben zárványszerû vadonatúj vízi élménypark ehhez nem elég. Egy radikálisabb, átfogó beavatkozás talán érdekeltté tenné az ingatlanberuházókat is abban, hogy a Budafoki út és a Szerémi út környékén kezdjenek további fejlesztésekbe. Valóságos akupunktúra-pont ez, melynek stimulálása révén egyszerre több szlömös városrész, rozsdazóna, halódó „préri” állapota mozdulhatna el a holtpontról, s olyan pozitív változásokat idézhetne elô, amelyek együttesen javítanák az egyetemi kampusz és jó esetben egész Dél-Buda vérkeringését. Ráadásul jól illeszkedne a Podmaniczky Programba, legalábbis ami az elveket illeti: nemcsak egy hatalmas Duna-parti térségnek adna új életet, de a szomszédos rozsdazónákban is új folyamatokat indítana el. Ha az összefoglaló szándékával zárjuk ezt az elemzést, elmondható: a két híd közötti parti sávok és a hozzájuk csatlakozó területek jövôjét illetôen nemcsak hogy egyértelmûen érzékelhetô városfejlesztési tendenciák nincsenek, de szándékokról is alig hallani. Az ötletszerûen, egységes koncepció nélkül egymás mellé sorakoztatott épületegyüttesekben az egyes építmények száma lassan bár, de évrôl évre növekszik. Az egész valahogy belefulladt a monolitikus bürokrácia javarészt csak a „nehézkedési erôvel” mozduló világába: újra és újra elôkerülnek réges-régi, de még mindig érvényes fejlesztési (?) elvek, melyek minden józan elgondolást azonnal keresztülhúznak. A Podmaniczky Programban megfogalmazott szép álmok teljes megvalósításához Budapestnek se kellô politikai ereje, se hatásköre nincs. A kialakult helyzet éles tükörképe mindennek – az ügy gazdátlansága immár évtizedek óta nyilvánvaló. ● 6 BUDAPEST 2008 február
