Budapest, 2008. (31. évfolyam)
12. szám december - Rokob Tibor: Cégér a hármas határhoz
határozott, hogy bôvíti az üzletet. Erre jó lehetôség adódott, amikor az egykori háztulajdonos, Tajmel József sorsjeggyel an y nyi pénzt nyert, hogy sarokházzá tudta bôvíteni a hajdan örökségképpen kapott régi épületet, amelyben a vendéglô is berendezkedett. A bôvítés során a háziúr a tizenhárom lakás mellett négy üzlethelyiséget is kialakított. A korábbi éttermet megszüntették, a bejárat helyére ablak került, s az elsônél jóval nagyobb helyiségben mûködött tovább a családi vállalkozás. Bár a töltés sínpárja felé nézô étterem továbbra is csupán bérlemény volt, a Zugló – Pestújhely – Palota közelségére utaló „Vendéglô a Hármas határhoz” elnevezés már a környék jól ismert fogadósától származott. A Dreher sör reklámjával díszített cégtábláról azonban még ekkor sem hiányzott az özvegy neve. A család az üzlet fölötti két szobában lakott. Az átalakult vendéglôvel egy idôben nyitotta meg boltját a Tajmelházban Juszka Gyula cukrász, Blau Zoltán textiles, Krausz Vilmos csilláros és Halász István fodrász. Ha a vendéglôs maga fôz A vendéglôs szôke kislányai ma, hetvenhét évesen is feltûnôen hasonlítanak egymásra. Ahogy az ikrekhez illik is. Családot alapítottak, gyermekeik vannak, de egy pillanatig sem engedték el egymás kezét. Ma is mindketten a hajdani vendéglô közelében élnek. Büszkén és örömmel mesélnek a családról, az egykori állandó vendégekrôl, régi életük környékének mindennapjairól. A villamoson szolgáló kalauz trombitájának hangjától a Kolozsvár utca poros, zúzott köves makadám útjának végén mûködött piac hangulatáig mindenre pontosan emlékeznek. Rózsika, azaz Csepregi Sándorné , és a nála alig fél órával fiatalabb Kiskati , vagy is özv. Mészáros Lászlóné határozottan állítja, hogy a reggel hattól éjjel kettôig nyitva tartó vendéglôben mindig nagy volt a forgalom. S hogy még a messzi Budáról is jöttek ide vendégek. A szülôk minden munkát maguk végeztek, s persze gyermekeik is hamar beálltak melléjük a sorba. Csupán egy-két alkalmazott segítette ôket. A söntéshez tartozó székeken túl egy asztalokkal teli, nagyobb terem és egy leválasztható, kívülrôl nyíló helyiség is a betérôk rendelkezésére állt. Akár ötvenhatvan vendéget is le tudtak ültetni. A ma is borozóként mûködô helyiségben akkoriban még volt konyha. Méghozzá nem is akármilyen. Édesapjuk fôzött, gondosan ügyelve a kínálat változatosságára volt. Készítettek ropogós fasírtot, disznótorost, kacsasültet. Jól fogyott a rétes is. A lakodalmakhoz ugyan kicsi volt a vendéglô, de a családi születésnapok megünneplésétôl az érettségi találkozóig az összejövetelek számtalan mûfaját rendezhették itt meg a törzsvendégek. Kisgyerekként mindketten rajongtak az egyenruhákért. Ma is szívesen emlékeznek vissza, milyen sok jóképû rendôr fordult meg az üzletben. Gyakori vendégek voltak a fináncok is. Így a Nagykátáról és Kiskôrösrôl hozatott bor vizezése náluk aztán föl sem merülhetett... Szüleik jó szívét dicséri, hogy itt is rengetegen ittak hitelbe, de népszerû intézménye volt az üzletnek a saját spórkassza. A kôbányai sörgyár muraközi lovakkal szállította sûrû menetekben a hordókat. Piacnapokon, szerdán és szombaton a lovaskocsival érkezô standbérlôk már napokkal elôbb húsz liternyi babgulyást rendeltek maguknak a konyhától. A két lány boldog gyermekkorként idézi a háború elôtti idôket. Talán a legkedvesebb emlékük, hogy 1941-ben rövid szerepet kaptak a Beszélô köntös címû filmben. Ikreket kerestek akkor a forgatáshoz. A munka csaknem fél évig tartott, és hetente fejenként hat pengôt kerestek vele. S olyan nagyszerû színészekkel dolgozhattak együtt, mint Já vor Pál vagy Vaszary Piroska . Édesapjuk a harmonika-, citera-, hárfamuzsikával hangulatosabbá tett vendéglô egyre nagyobb forgalmát látva kerthelyiség kialakítását tervezte. Szóba került Szijjártó Lajos Öv utcai vendéglôjének (ma Calypso pékség) a megvásárlása is. Ám a háború minden számítást keresztülhúzott. A kerthelyiség helyett bunkert építettek. A bolt elôtti töltésen szinte megállás nélkül német katonai szerelvények robogtak. A hitleri Németország propagandájaként sokszor marékszám szórták a gyerekek közé a csokoládét. De nemcsak ez az emlék maradt meg abból az idôbôl. A vasúti híd állandó támadása miatt otthonát néha napokra elhagyni kényszerülô családnak édesapjuk kicsiny faházat épített a Fóti út melletti búzamezôben. Gyakran töltötték ott az éjszakát az után, hogy megkezdôdtek a bombázások. Az átvonuló magyar katonák felgyújtották ezt a menedéket. Ekkor a család vidékre, Mogyoródra, Maklárra menekült. Hiba volna a büszkeség? Vukán Béla kénytelen volt magára hagyni a családját, a negyvenes évek elején bevonult, s csak 1946-ban, két év angol hadifogság után érkezett haza. Az otthoniaknak nemcsak új cipôje és egyenruhája tûnt fel, hanem az is, hogy jócskán meghízott a szi-24 BUDAPEST 2008 december Vukán Béla és neje a régi vendéglô elôtt a Dombon A Körvasút sori ház udvarán Vukán Béla lányaival
