Budapest, 2008. (31. évfolyam)
11. szám november - Sipos Gábor: Budai promenád és más elképzelések
Ez itt a fô attrakció, az üveglamellás interaktív – „visszafeleselô” – homlokzat. Egy kis extra, ami egy szállodához, ha azt ízléssel, érzékkel találták ki, jól passzol. A vendégeket meg kell hódítani valamivel az öldöklô versenyben, amit a turistaipar diktál. Eljutottunk tehát oda, hogy a szálloda építész tervezôi – Sugár Péter, ifjabb Benczúr László, Batári Attila és Kara László – mellett hasonló nyilvánosságot kapott a látványtervezô iparmûvészek csapata is, vagy talán még nagyobbat. A Lánchíd szálloda még megnyitása elôtt, vagyis pusztán a tervek alapján tagja lett az úgynevezett DesignHotel nemzetközi hálózatnak. A téri kifejtés alapképlete klasszikus: a két alsó szint a kiszolgálás – kiegészítve egy szint pincével. A földszinten recepció, presszó/bár, az elsô emeleten étterem, nem nagy különtermek – épp amennyire tér jutott. A pincében történeti kôemlékek és mai dizájn ötvözete. A második emelettôl indulnak a szobák – utcai és udvari fronton, közöttük hidakkal átszôtt, épületmagas átrium. A szálloda belsôépítészeti megoldásait már bemutatta lapunk ENTERI-ÔR rovatában Mezei Gábor (2008/1.), és ugyanebben a számban ismertetve az eredményt az épület szerepelt a Budapest Építészeti Nívódíj 2007. évi gyôzteseirôl szóló írásban. Tavaly, még korábban, formatervezôi díjat kapott folyton változó üveghomlokzati rendszere. Folyamatos nyerésben a ház... ● Óbuda római kori múltja közismert. Az emlékek megôrzése, feltárása, bemutatása fokozott figyelmet, idôt és persze sok-sok pénzt igényel, és ami a tervezés, fejlesztés szempontjából fontos tényezô: meglehetôs kötöttséget is jelent. Egy-egy új beruházás esetén gyakorlatilag minden ásónyom alatt heverhet valami „római”. A Budai promenádnak keresztelt gyalogos útvonal ötlete is szoros összefüggésben áll ezeknek az emlékeknek a megôrzésével, de az 1970-es 1980-as évekbeli szocialista városrehabilitációt túlélô épített értékeknek az átmentésével is. Indoka az elképzelésnek a külsô és belsô turizmus fejlesztésének igénye, s a gyalogos övezetek, sétáló utcák hiánya a fôváros budai oldalán. Vagyis jó oka van annak, hogy a kerület elképzeléseiben kitüntetett szerepet játszik a koncepció kidolgozása és megvalósítása. A promenád a Margit hídtól a Kolosy téren át a Fô térig fûzi fel és köti össze a két végpont között fellelhetô értékeket, a Nagyszombat utcai amfiteátrumot, a Lajos utcai mûemlék épületeket, a Kiskorona utcai kolostorromot, a volt zsinagóga elôtti teresedést, a régi óbudai hangulatot tükrözô Óbudai Szent Péter és Pál fôplébánia környezetét, így érkezik meg a Szentlélek téren keresztül a Fô térre. 29 BUDAPEST 2008 november Helyesbítés Az októberi számban (24. oldal) a Lukács és Vikár Építészstúdió két munkájának bemutatásánál az Egis-Medimpex helyett egy közelben álló másik ház szerepelt, csak az Aréna Corner-rôl adtunk jó képeket. Az Egy-két-hár’ címû írást illusztrálandó ezen a képen látható a Lehel út 11. szám alatti irodaház. A téves közlésért olvasóink és valamennyi érintett elnézését kérjük. FÔÉPÍTÉSZEK FÓRUMA Budai promenád és más elképzelések Sipos Gábor, Óbuda-Békásmegyer fôépítésze fotó: Sebestyén László