Budapest, 2008. (31. évfolyam)

11. szám november - Jolsvai András: Visszajáró LVI.

Száz éves a Wekerle. Ideje hát, hogy fel­keressük. (Ha akadna olyan Budapest-olvasó, aki nem tudná, mi a Wekerle – ôszintén csodál­koznék –, annak áruljuk el, hogy a Wekerle egy különös lakótelep Kispest és Ferencvá­ros határában: állami bérlakások épültek ott a népi szecesszió modorában munkásoknak és kistisztviselôknek a múlt század elején. És a bérlakások – többségük földszintes sorház kis kerttel – mellett épült ott iskola, temp­lom, postahivatal, mozi és étterem is. Hagy­tak helyet a közösségi tevékenységeknek is, ahogy – akkoriban – illett. S bár a közszáj csak Wekerlének hívja a telepet – méltán, hisz Magyarország elsô polgári származású miniszterelnöke sokat tett lábraállása érdeké­ben –, s ugyanez a közszáj a tervezést szereti Kós Károlynak tulajdonítani – méltán, hisz a Varjú-nemzetség polihisztor írója erôsen otthagyta alkotói nyomát a telepen –, azért mi jegyezzük meg, hogy a protektorok kö­zött fontos szerepet játszott Bárczy István is, a tervezést pedig egész alkotói csoport vállalta magára, köztük Fleischl Róbert, Palóczi Antal, Vásárhelyi Dezsô. Látják, így tanulunk szórakozva. És ha már itt szórakoztunk e zárójel ke­retein belül, jegyezzük meg, hogy ez a száz éves dátum is csak ebben a zárójelben ér­telmezhetô. Hisz ezerkilencszáznyolcban csak az engedélyek születtek meg, a terület tulajdonjoga rendezôdött, s az elsô kapa­vágások estek: lakója kilencszázkilenctôl lett a telepnek, mely még a húszas években is javában épült – annak a végére készült el. De attól persze még nagy szeretettel gratulálunk a centenáriumhoz.) Na de ne csak a kezünk járjon, hanem mi is. Magam a nyolcvanas évek legelején ismer­tem meg a telepet (tudtam róla, persze, de sose jártam ott korábban), merthogy vol­taképpen szomszédok lettünk – az Ady Endre út – a Wekerle építésekor ezt még Sárkány utcának hívták – túloldalán lett elsô önálló fôbérletem, az akkor maga­sodó új lakótelep egyik panellakásában. Egyszóval csak egy utcányi választott el bennünket a wekerleiektôl, a telep még­is egy egészen más világ üzenetét hozta számunkra. A közösségi lét élményét nyúj­totta az atomizálódó világgal szemben. Nagyon szerettem a telep kihalt, csöndes utcáin bolyongani, gesztenyét szedni az árokparton, vagy üldögélni árnyas fô terén. Kisgyerekeket terelgetni különösen reme­kül lehetett autó nem járta útjain, csak a kerítéseknek feszülô házôrzô ebek jelen­tettek akkoriban némi veszélyt. (Azok is csak akkor, ha a gyermek, barátkozási cél­ból, benyúlt a léckerítés résein.) Jártunk apró mozijába is – Adynak hívták, ha jól emlékszem – rég elfeledett keskenyvásznú filmeket adtak ott. Volt néhány étterem is arrafelé, igaz, azok egy része már átlógott Erzsébetfalvára. Lassan megismertem a Wekerle egyszerûnek látszó, mégis bo­nyolult térstruktúráját, a hat vagy nyolc­féle típusház külsô rímeit, egyszóval egyre otthonosabban mozogtam benne. Rövid ideig még az is felmerült, hogy oda költözöm – a nyolcvanas évek elején jó cserealapnak számított a panelbeli köz­ponti fûtés, ebbôl az alkalomból megnéz­tem belülrôl is jó néhány házat, de azok bi­zony nem tetszettek. Túl kicsik, sötétek és vizesedôk voltak az én ízlésemhez. Persze, míg én arról értekeztem dolgokban jártas barátaimmal, hogy mennyibe kerülne egy ilyen ház tetôterének beépítése (az volt a sláger akkoriban) meg a szigetelés, addig­ra a mobilabb panellakók megrohanták a Wekerlét. A nyolcvanas évek végén már alaposan megváltoztak a cserearányok. Hogy a maiakról ne is beszéljünk. Errôl a szekérrôl lemaradtam, de nem bántam: szerintem a Wekerlén ma is sé­tálni a legjobb. Most, a hûvös ôszben csak rövid útra vállalkoztam: voltaképp a fôteret jártam körbe, könnyû kitérôvel a nagyétterem meg az iskola felé. Sokat javult a helyzet, legyen elég eny ­nyi. A fôtér sok háza megszépült, megújult a Zrumeczky-kapu, és még díszkivilágí­tást is kapott. A téren Kós Károly szobra (most róla is van a tér elnevezve), közelé­ben avattak nemrég egy impozáns életfát. A kisközért helyén elegáns cukrászda, a régi idôk modorában berendezve. (A süte­mény is igazán finom.) A patika úgyszin­tén régi fényében csillog, látszik, hogy a helyiek (kikben erôsen buzog a lokálpat­riotizmus) mindent megtesznek a száza­dik év fényeiért. Fizikai és szellemi értelemben egya­ránt. Van külön lapjuk, van Társaskör Egye­sületük, közös programjaik. Nemrégiben például pályázatot írtak ki a Wekerle-him­nusz megalkotására. Tudom, hogy a zsûri már meghozta bölcs döntését, de nem áll­hatom meg, hogy a magam himnuszkez­deményét ne ismertessem meg önökkel. Így hangzik: „Isten, áldd meg a wekerleit, ki mérföldeket teker le itt nap mint nap Jókedvvel, bôséggel.” Szerintem jó. Egy kicsit groteszk, egy kicsit posztmodern, van benne áthallás, de mélyen beleágyazódik a hazai poétai hagyományba. Csak mondom. ● akarunk válni. Ezért nemcsak a magyar és európai, hanem az utóbbi években egyre meghatározóbb ázsiai – fôként kínai és ja­pán – formatervezési trendekbôl is mutatunk részleteket a kiállításainkon. Októberben elindult Nyitott Ház programunk, amely­nek keretében havonta egy napot a kortárs iparmûvészeti és dizájnesemények kapnak meg. Szeptemberben kortárs kifutót állítot­tunk fiatal tervezôk kollekcióinak, novem­berben az animációé lesz a fôszerep. A Batthyány utcai Ponton Galéria csak a mûfajok állandó variálásával tudja ellát­ni a feladatát. A Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem házi kiállítóhelyeként ugyanis lehetôséget kell adnia az iskola tucatnyi tanszakának. Ebben az évben megfordul­tak náluk tipográfus-, festô- és fotográ­fushallgatók, sôt a következô utáni ge­nerációra gondolva a Halasi Rita vezette galéria nemrég a kisképzôsök (Képzô- és Iparmûvészeti Szakközépiskola) munká­it is befogadta. Meglehetôsen tágra nyitja kapuit a Király utcai VAM Design Center is – mondhatnánk a galéria kínálatáról. Kritikusai azonban sokszor kifogásolják, hogy a neves forma­tervezôk munkáin kívül a csokoládésza­lontól kezdve a preparált kínai hullákig mindent kiállít, ami csak látogatót hozhat. Erre persze mondhatja a központot alapí­tó Vincze Miklós , hogy könnyû dolga (lesz majd) a közszolgálati feladatokat is ellátó Design Terminálnak a szelektálással. Az meg kétségtelen: egészen más állami épü­letben közpénzbôl bemutatni a minden­kori dizájnkínálat fölét, mint a város egyik legdrágább utcájában havonta leperkálni a másutt háztömbnyi bérleti díjat. ● 26 BUDAPEST 2008 november Visszajáró LVI. Jolsvai András

Next

/
Thumbnails
Contents