Budapest, 2008. (31. évfolyam)
11. szám november - Ungváry Krisztián: Bombázók a főváros felett
demonstrációs célzattal két kisebb légitámadást intézett Budapest ellen. A propagandisztikus hatás mellett nem lebecsülendô az akció bonyolultsága, hiszen a szovjet bombázóknak több mint háromezer kilométert kellett megtenniük ellenséges terület felett! Komolyabb károk nem keletkeztek, a bombák egy része Zilahy Lajos villájára hullott, néhány pedig a városmajori templom mellett csapódott be, átütve az Ördögárok ekkor már befedett boltozatát is. Szerencsére a különben kitûnô gépparkkal rendelkezô szovjet légierô nem helyezett nagy hangsúlyt a stratégiai bombázókra, és ezeket a gépeket alig vetette be a háború során. 1943 végére a német városok bombázásának szörnyû tapasztalatai alapján átszervezték a honi polgári védelmet is. Fel kellett készülni arra az eshetôségre, hogy polgári célpontok is bombázás áldozataivá válhatnak. A mentés erôsítése érdekében Budapesten felállítottak három különleges, teljesen gépesített légoltalmi zászlóaljat. Az oltásra szolgáló eszközök melllett légsûrítô kompresszorokkal, bontókalapácsokkal, földfúrókkal, csörlôkkel és más mûszaki eszközökkel is rendelkeztek. Az elsô légitámadás 1944. április 3-án érte az országot. Az elsô hullámban érkezô gépek sztaniolcsíkok ezreit szórták szét, amelyek összezavarták a célirányító berendezéseket. Jelzôbombákat dobtak a célra, a következô hullámok az így jól láthatóvá tett célpontokat bombaszônyeggel terítették be. Az Olaszországból induló, illetve késôbb olasz–orosz repülôterekrôl ingabombázást folytató 15. amerikai légiflotta célja a vasúthálózat bénítása és a magyar repülôgyártás szétzúzása volt, az akció célpontjait a fôváros körül települt gyárak és a vasúti objektumok jelentették. Az amerikai vadász- és bombázógépeket igen heves támadások érték a német és magyar vadászrepülôk részérôl, a célpontok közül sokat nem találtak el: ennek viszont a lakosság látta kárát. Az amerikai légierô számára komoly gondot jelentett, hogy a második és további hullámokban támadó egységei a porfelhô és füst miatt már szinte semmit sem láttak. Részben ezzel magyarázható, hogy a kijelölt objektumok körül is súlyos károk keletkeztek. Sajátos módon az április 3-i légitámadás komoly kárainak jelentôs része a pontatlanság következménye volt, a bombák véletlenül számos hadiipari, ámde a hivatalos célok között nem szereplô objektumot is eltaláltak. A bevetett 587 gépbôl csupán hatot sikerült lelôni, míg a saját veszteség 24 gép volt. Budapest lakosai 1073 halottat sirathattak. Többségük a pályaudvarokon lelte halálát, a légiriadó ugyanis késett, és éppen befutottak a zsúfolt személyvonatok. Jellemzô az amerikai felderítés színvonalára, hogy a bevetés elôtti eligazításon pilótáikat arról tájékoztatták, hogy a magyar légierô francia vadászgépeket használ. A magyar felségjelzést egyik pilóta sem ismerte, ezért a magyar vadászokat eleinte olasz vagy német gépeknek nézték. A gellérthegyi Sziklaközpont, amelybe az Országos Légvédelmi Parancsnokság lehallgató állomása is települt, megfejtett egy amerikai táviratot, amely az USA Air Force olaszországi fôparancsnokságának szólt: „Hitler a német repülôgép-utánpótlás szempontjából fontos magyarországi repülôipari célpontok védelmére úgy látszik, bevetette hadmûveleti tartalékát képezô legjobb vadászrepülôit – a fehérkeresztes gárda-repülôket. Ezek, nem törôdve életükkel és személyes biztonságukkal, belerepülnek a legerôsebb elhárító tûzbe a kötelékek közé, hogy ott semmisítsék meg a célpontul kiválasztott bombázót. Támadásaikat az utolsó töltény kilövéséig – vagy önmaguk megsemmisítéséig – változatlan hevességgel folytatják.” Másnap összeült a kormány, és elsô intézkedéseként kiterjesztette a statáriumot a légiriadó alatt elkövetett bûntényekre. Ezzel bizonyos értelemben a hátország is frontvonallá vált. Április 7-én megkezdték a fôváros kiürítését is, több tízezer ember ideiglenesen elhagyta lakhelyét. A rádió híreiben rendszeressé váltak a légriadót és a repülôgépek haladási irányát jelzô mondatok, amelyek általában „Légiveszély Baja” szavakkal kezdôdtek, majd az útjukat mutató városok felsorolásával folytatódtak. Ugyanezt minden adón németül is megismételték. A magyar lakosság ekkor találkozott a „Krokodil gross” és a „grüner Spinat” 4 BUDAPEST 2008 november a szerzô gyûjteményébôl a szerzô gyûjteményébôl
