Budapest, 2008. (31. évfolyam)
10. szám október - Haba Péter: Egy-két-hár: Arena Corner és Egis-Medimpex
elôreugró tömegeinek sora, valamint az ôket gerincszerûen összekötô belsô tömb. Kevésbé tagolt a Kerepesi úti front: egyetlen nagyvonalú, függönyfalas homlokzat vonul végig a telekhatár mentén, s csak a sarok közelében tûnik fel egy, a fôbejárat elôtereként szolgáló félátrium. A sarok kialakítása az épület legizgalmasabb részlete. A hagyományos megoldások (toronyszerûen felmagasodó elemek, rizalitok, pengefalak) helyett itt egyfajta negatív sarkot, nyitott teret találunk, melyet a két egymáson áthatoló, eltérô magasságú szárny fog közre. Az épületnek tulajdonképpen nincs sarka, városképi szempontból mégis erôteljes. Elsô ránézésre is hatásos, anélkül, hogy tolakodó látványelemként tûnne fel az építészeti szempontból meglehetôsen heterogén környezetben. A tömegek megformálása során a tervezôk szellemes fogásokkal, optikai „trükkökkel” igyekeztek élettel telíteni, lendületessé tenni a raszterszerû telepítési szerkezetet. Az említett keresztszárnyak a két út találkozása felé egyre magasabbak. Ám ezek véghomlokzatai, az úgynevezett „bütük” – a látszattal ellentétben – nem párhuzamosak a Hungária körúttal, hanem átlósan kissé elfordulnak. A gerincszárny, mely a keresztirányúakat egybefogja, eltér az út által diktált iránytól. Hasonlóan diagonális tengely mentén, de a bütühomlokzatokéval éppen ellentétes irányban húzódik, így a keresztszárnyak közötti félig nyitott udvarok szabálytalan négyszögûek lettek. Hosszú a sora az épületegyüttesen fellelhetô hasonló aszimmetriáknak: a harántszárnyak alaprajza is „kimozdul” a szokásos téglalapból (kettô közülük az egyik oldalon kissé kihasasodik, egy pedig ék alakúvá torzult), s a gerincszárny sík tetôzete is meredeken lejt. Semmi sem párhuzamos vagy derékszögû itt. Az épületen minden csatlakozás hegyes- vagy tompaszögû, minden emelkedik, dôl, ferdül, minden mindent ellenpontoz. Például a hosszoldalak transzparens és alapvetôen sötét foltként megjelenô üvegfalaival szemben a rövidebb homlokzatokat világos, „vak” kôburkolat fedi. Párkányzatszerûen vonulnak végig azok a kôszalagok, melyek a szárnyakat is összekötik, és így az egész épületet „körülfolyó” felületet alkotnak. Vagyis a meglehetôsen tagolt, mozgalmas kompozíciót mintegy abroncsként fogja össze a kôburkolatos keretek és falsíkok együttese. Az épület belsô feszültsége abban a részletben csúcsosodik ki, ahogy az alacsonyabb gerincszárny kôszalagja – az áthatolást érzékeltetendô – újra és újra összeütközik a keresztszárak üvegfalaival. Ezt a megoldást atektonikus – az antik építészet megszokott formai hierarchiájának teljességgel ellentmondó – hatása miatt akár kellemetlennek, zavarosnak is tarthatnánk, ha nem egyenesen következne az épület esztétikai, telepítési, alaprajzi koncepciójából. Olyan drámai mozzanat ez, melyben a kompozíció egésze sûrûsödik. Nem csak a zárt és az áttetszô, a világos és a sötét, a matt és a fényes, a nehéz és a könnyû, a ferde-szilaj és az egyenesnyugodt találkozik egymással, hanem két településszerkezeti rendszer is. A kettô áttûnése, egymás elleni küzdelme teszi jelentôségteljessé a sarokkialakítást. E tervezési módban egyértelmûen az 1980-as években népszerûvé váló kontextualista építészet elveit fedezhetjük fel, mely a szabad térrel körülvett, önmagában álló ház modern eszméjével szemben azt hirdette, hogy az építésznek közvetítenie kell alkotásával az adott település struktúráját. Ugyanakkor a homlokzatok kompozíciójában ott él a „klasszikus modernizmus” emléke is, azé a modernizmusé, mely bizonyos értelemben szemben áll a telepítést és tömegformálást meghatározó „ôsi” elvekkel. A Kerepesi úti homlokzaton például nem nehéz felfedezni egy nagy példakép hatását. A Dózsa György úti MÉMOSZ-székház (ma az ING irodaház együttes bal oldali eleme) ott bujkál az arányokban, a keretbe foglalt nagy üvegfalban, a földszinti pillérsoron nyugvó párkányban, a legfelsô szinten megjelenô teraszban vagy a függélyes tagolást adó fehér üvegcsíkokban egyaránt. A nagy elôd elegáns felidézése szinte „szuggerálja” a nyugalmat, azt az érzést, hogy az építészek régi hagyományokon alapuló szakmai ismeretek birtokosai. Nem kétséges tehát, hogy virtuóz munkáról van szó: az aszimmetrikus tömegformák, a tengelytörések a belsô terekben nem eredményeztek funkcionális zavarokat, disszonanciákat; az irodaterek és közlekedôegységek tiszta, jól átlátható rendben sorakoznak. A Lehel út és a Dévai utca sarkán álló Egis-Medimpex irodaház hasonló telepítési módszert követ. A két, egymásra merôleges épületszárny az utak találkozásánál átmetszi egymást. A mû a részletformák értelemében teljesen azonosnak látszik az Arena Cornerrel: több irányban megdôlô kôburkolatos keretek övezik a teljes magasságban emelkedô, világító betétekkel kialakított üvegfalakat. Bár a sarokkialakítás is igen közel áll az Arena Corneré-25 BUDAPEST 2008 október
