Budapest, 2008. (31. évfolyam)
10. szám október - Balogh Péter István: Tér nélkül nincs élhető város
Az európai várostörténet elsô, tudatosan alakított terei a késô hellenizmus oszlopcsarnokokkal szegélyezett agorái, a közélet kitüntetett színterei voltak. A császárkor Rómája léptékében és hangulatában is megelôzte korát; hatalmas, pompás palotákkal és míves templomokkal övezett térsoraiban az évszázadokkal késôbbi Európa urbanisztikai megoldásai, ízei köszönnek vissza. A középkor embere szoros szimbiózisban élt az ôt körülvevô természettel, tájjal, mégis olykor meg kellett magát tudni védeni tôle – meg az ellenségtôl. A városfal nyújtotta kicsiny területen egyedül a kapuk környezete, a templom- és piacterek ôrizték ezt a képletet: középkori alapokon épült (fô)városunkban a mai napig ôrzik egykori arányukat, hangulatukat. A középkor szabálytalanabb, az organikus fejlôdést, városszerkezet-változást érzékeltetô terei aztán a reneszánszban geometriailag szerkesztett, építészetileg megkomponált határral kialakított egységgé váltak, amelyek a „zegzugos” város különös, szabályos zárványaiként maradtak ránk. Késôbb a barokk sokkal meggyôzôbben uralta és alkalmazta a szabad térségeket, egy-egy nagyszabású sugárút megalkotásának kedvéért gyakran egész középkori városrészek estek áldozatul. Pogány Frigyes szavaival: „Valójában nem tereket kell vizsgálnunk, hanem városképi koncepciókat, nagyobb összefüggéseket, amelyeknek csupán egy-egy eleme a tér.” A 17. század közepe felé aztán megérett az igény a mai értelemben vett közterek „teljes színtereinek” kiépítésére, amihez az építészet, a figurális mûvészetek és a – névvel ekkor még nem illetett – környezettervezés egyesített erejére volt szükség. A (város)építészetben a klasszicizmus szembefordult a barokk és rokokó pompájával, ragyogásával. Kialakult a tiszta tér- és tömegformálás, amelynek jellemzôi: világos szerkezet, nemes arányok, finom ritmus. A jól használható, karakteres, ugyanakkor minden aránytalan túlzástól mentes „tér” oly fontossá vált, hogy Párizsban, 1699-ben a mai napig lenyûgözô hatású Place Vendoˆme-on úgy állították fel XIV. Lajos lovasszobrát, hogy még nem álltak a házak a kész homlokzatok mögött. Az ipar robbanásszerû fejlôdése nyomán átalakult európai nagyvárosokban az urbanizációs ártalmak az élhetetlenségig rontották a közállapotokat. A középkori erôdítések elvesztették jelentôségüket – helyükön nagyszabású városbôvítések bontakoztak ki. Elkezdôdtek a nagy, tradicionalista városmegújítások, monumentális sugár- és körutak, jelentôs közterek bevágása az eredeti városszövetbe. A múlt Budapest a 19. század végére az ilyen beavatkozások szellemét és gyakorlatát tekintve alig maradt el Európa élvonalától. Tér nélkül nincs élhetô város szöveg: Balogh Péter István, fotó: Sebestyén László Utcák, terek mûvészete. Az éppen száz éve született Pogány Frigyesnek ezen a címen megjelent korszakos jelentôségû kötete a mai napig szóló érvénnyel mutatja be a városi (köz)terek világát és azok kialakításának történeti példáit, lehetôségeit. Pogány megértette, és fel is hívta rá a figyelmet, hogy a jó léptékû, élhetô szabadterek elengedhetetlen alapfeltételei egy jó léptékû és élhetô városnak. Üzenete egy fél évszázad elteltével aktuálisabb, mint valaha. 4 BUDAPEST 2008 október Tájidegen fenyôk a Vigadó téren
