Budapest, 2008. (31. évfolyam)
9. szám szeptember - Rokob Tibor: Gördeszkások a belváros szívében
sem hiányoznak a csapatból. Mind jól ismerik egymást. A megszólított fiúk szívesen beszélnek sajátos helyzetükrôl. Néhány perc múlva már ömlik belôlük a panasz. Úgy érzik, hogy minden, a parkban történô rongálást velük hoznak összefüggésbe. Ôk lettek a környék fekete bárányai, pedig nem szeretnének mást, csak minél jobban érezni magukat az apró csapágyakkal ellátott lapok és a fantáziájuk segítségével. A legnagyobb gond az, hogy nincs elég pálya. A három gördeszkás stílus, a félcsô meglétét igénylô „vert” és a csupán néhány négyzetmétert használó „freestyle” mellett ezt az Erzsire járó „street” megszállottjai sínylik meg leginkább. A belépôdíjas Görzenál mellett az egyre növekvô igény ellenére nem épülnek pályák, a többit meg tönkretette az idô, s már csak a BMX-esek számára használhatók. Pedig ahogy a város legkülönbözôbb részeibôl érkezô, néha órákat utazó fiúk mondják, innen is egybôl elmennének, ha épülne egy igazi pálya számukra – akár a városon kívül. A speciális gördeszkás eszközöket, és kiegészítôket áruló bolt vezetôje, Ágoston Attila szerint mindez nem valószínû. A deszkázás több, mint sport. Életstílusról, közösségi létrôl van szó, amely az adott hellyel, az öltözködéssel is összefügg. A fiúk szavai szerint a gördeszka legfôbb hajtóereje az adrenalin, legtöbbjüket a bemutatott trükk élménye hajtja. Néhány fiatal szponzorált versenyzôként – a mostoha pályaviszonyok ellenére – nemzetközi versenyekre is eljut. Sokan közülük itt, az Erzsin gyakorolnak. Filep Ákos úgy véli, már többmilliós kár fûzôdik tevékenységükhöz. A teret díszítô hatalmas üveglapok közül is összetörtek egyet, s több helyen a mélygarázsból felvezetô lépcsôk üvegházikóinak elemeit is megrongálták. Nem is beszélve a darabokra tört támfalakról és a fákról, amelyek törzsén minden ütközésnek nyoma marad. A klubvezetô szerint a társasággal még sincs igazán nagy gond. A megoldás az lenne, ha a fôváros pályákat építene nekik. E nélkül állandó lesz a banda és a klub biztonsági szolgálata közti marakodás (bár egy-egy sérülés esetén a biztonságiak hívják ki a mentôket). A csapat olykor átvonul az egykori buszállomás túloldalára. Itt a Hild teret a Deák térrel összekötô, kút melletti úton kaptatnak fel az öt–hat méter hosszú padokra. A nemrég kihelyezett ülôhelyek tetején jól láthatóak a gördeszka kerekeinek nyomai. Itt már sok a gyerekkocsival sétáló anyuka, az arcok többségére már a deszka hangjától is kiül a rémület. Mások gyilkos tekintetekkel próbálják távol tartani a feléjük guruló srácokat. A Közterület-felügyelet embereinek viszont elég az egyenruhájukat megmutatni. A másik végletet a külföldiek jelentik, akik nemcsak fényképeznek, hanem gyakran maguk is végiggurulnak egy-egy rövid útszakaszon. A budapesti gördeszkások helyzetének megoldására egyelôre még csak ígéretek vannak, miközben tíz-húszezer lakosú városok is önálló pályát építettek fiataljaiknak. Az Erzsi tehát – a tiltás ellenére – továbbra is vonzó hely marad. Egy tizenéves fiú kicsit keserûen mondja mellettem: a kutyapiszokkal sem tudott mit kezdeni a város, hát építettek vagy száz kutyafuttatót. Azt is látniuk kell, hogy tönkretesszük a burkolatot, leamortizáljuk a teret, mégsem történik semmi! Ezt egy „Gördeszkázni tilos!” táblával nem lehet megoldani. ● 33 BUDAPEST 2008 szeptember
