Budapest, 2008. (31. évfolyam)
9. szám szeptember - Holló Szilvia Andrea: "Én már csak ilyen nosztalgikus vagyok"?
szerzôkre (Zsolt Béla, Szini Gyula, Szomory Dezsô) vadászva, akik a háború után kiestek a kulturális kánonból. Az ember magáévá tette a kávéházi anekdotákat, de ez nem afféle szerepjáték volt a virtuális kávéházi univerzumban, hisz jórészt a Beavis & Butt-Head-et néztük, röhögtünk a Music Tv-s felkonfokon, módjával partikra is jártunk. Mindig Budapestet emlegeted, de írásaidnak azért van egy jól körülhatárolható, állandó színtere, Terézváros. A fôvárosba költözésem óta jórészt Terézvárosban éltem: az Andrássy úton, a Bajza utcában, majd a Dessewffy utcában. Buda vagy a peremkerületek még mindig tartogatnak meglepetéseket, a Nagykörút környékén azonban már otthonosan mozgok. Hogyan lett belôled nagyvárosi rezonôr? A Litera irodalmi site kért fel három évvel ezelôtt arra, hogy írjak naplót az oldalukra, ez lett az Oktogon kilencedik szöge címû sorozat. Nem szerettem volna az olvasókat a magánéletem érdektelen részleteivel untatni, a város ellenben sok érdekességet tartogat. Aztán eltelt három év, és egyszer csak megcsörrent a telefonom, egy ismerôsöm szólt, hogy indul egy kulturális oldal, volna-e kedvem ebben részt venni. Nem volt kérdés, hogy milyen témákról szeretnék írni. Eredetileg az Utcafront címet adtam a blognak, de aztán letettem róla, ez olyan harcias, a rezonôr az valahogy finomabb. Számos cikket írtam meg a fejemben az elmúlt években, így amikor leültem megírni ôket, percek alatt készen lettek. Azóta meg tudatosan járom a várost, nálam a fényképezôgépem, szinte mindent dokumentálok. Nem gondolod, hogy az állandó panaszkodás, morgolódás nem éppen szórakoztató? Tudod hányan olvassák a blogot? Fogalmam sincs, hogy hányan olvassák, de nem is érdekel. A magam részérôl tettem valamit, megírtam egy adott problémát, ezen túl mást nem tudok tenni, más a dolgom. Író vagyok, nem közterületis, és nem polgármester. Dicsérni is szoktam, ha jó dolgot tapasztalok. Feltûnt, hogy a legtöbben akkor szóltak hozzá a bloghoz, amikor egy üzletfelújításról jókat írtam. A városvezetés reagál az írásaidra? Nem. Ôket nyilvánvalóan nem foglalkoztatja sem a falfirka, sem az engedély nélküli molinók kihelyezése. Ha izgatná a kerületek vezetôit, tennének ellene valamit, de 18 éve semmit nem tettek azért, hogy legalább vizuálisan ne legyen olyan katasztrofális Budapest látképe. Mintha az lenne a cél, hogy minden tûnjön el, ami Budapestet a régi dicsôségére emlékezteti. Nem hiszem, hogy a magányos akciók meghatják az önkormányzatot. Megtalált már magának valamilyen civil mozgalom? Igen, de nem szeretnék mozgalmakhoz csatlakozni. Nem vagyok mozgalmár alkat. Letépem a vadplakátot, ez végül is minden napos gyakorlat, menetbôl összeszedem az eldobott sörös dobozokat, és a következô kukába teszem, grafittiket is festettem már le, de ez nem valami hôsies izé, ha idegesít valami, teszek ellene, de nem errôl szól az életem, hisz a város kitakarítására több élet is kevés. Ha ennyire szereted a várost, akkor biztos vannak ötleteid a felélesztésére. Persze, de ezek inkább csak játékos elképzelések, nem tükrözik a realitást. A Toronyiránt virtuális társaság, a város látképét a háború elôtt meghatározó apró tornyocskákat szeretné visszailleszteni. Aztán a tornyokban lehetne az adott ház dokumentációs tára, egy afféle kis háztörténeti múzeum. Szeretnék egy kávéházi tanösvényt is, azaz minden egykori, fontos kávéház falára kihelyezni egy emléktáblát, a tanösvénynek web-site-ot készíthetnénk, és lenne egy tényleges kávéház, melyben egyéb dokumentációkat is elolvashatnánk, az lenne a tanösvény meeting point-ja. De ugyanilyen tanösvényt készíthetnénk a belvárosi bérházudvaros kutaknak is. Csinálhatnánk egy olyan fesztivált, mely a város eltûnt értékeire fókuszálna. Az eltûnt házak molinóra fényképezett díszletei között sétálhatnánk, lehetnének felolvasások, wurlitzer, depressziós slágerek presszós feldolgozásai, minden, ami eltûnt Magyarországról. Az alkony fokozatai címû regényed 1946-ban játszódik. Ha a családod nem pesti, akkor honnan a történetek, információk? Könyvtárakba jártam, módszeresen minden 1946-os lapot elolvastam. Mivel ez egy fikciós regény, nem a történeti hûségre törekedtem, ha megtetszett egy bolt neve, akkor felhasználtam, és akár két utcával odébb tettem. Persze, ezt csak a kisebb üzletekkel, virágboltokkal, fûszeres boltokkal lehetett megcsinálni, a New York palotát nem tehettem át az Oktogonra. És a folytatás? Újabb regény Budapestrôl? Nem, ezúttal is fikciót írok, de ez a regény az egykori Csanád megyében játszódik. Ez nem azt jelenti, hogy a fôváros már nem érdekel, de nem írhatom könyvrôl könyvre ugyanazt. A változatosság gyönyörködtet. És gyûjtöd a múlt tárgyi emlékeit is. A koncertjegyeket a mai napig archiválom, de gyûjtöm a szülôvárosom régi képeslapjait is, és minden nyomtatványt, amelyek a gyerekkoromhoz köthetôek. Én már csak ilyen nosztalgikus típus vagyok. ● 26 BUDAPEST 2008 szeptember
