Budapest, 2008. (31. évfolyam)
8. szám augusztus - Csontó Sándor: Szobrászok, sorsok, emlékművek. Szereposztás az emlékműszobrászatban
Budai Torna Egylet (BBTE) megbízásából sportvándordíjnak készített szobrot Arany Toldija nyomán, „Toldi Miklós a farkasokkal” címmel. Fadrusz alkotásait a történelmi személyiségek, emberalakok plasztikus, valósághû megjelenítése, gazdag tartalmi és formai motívumok, klasz szikus szellemiséggel és nemzeti érzülettel áthatott monumentális, de precíz mintázás jellemezték. Mindez bizonyítja, hogy nemcsak az akadémikus szobrászat egyik nagy mesterét tisztelhetjük benne, hanem az új utakat keresô, stílusokat szintetizáló mûvészegyéniséget is. „Egyre akarta lak kérni, de elfelejtettem a sok mindenféle között, t. i. arra, hogy ha írsz az én dolgomról, kérve kérlek, ne hasonlítsd össze a kollégáim munkáival, és ne bántalmazd a magyar szobrokat és szobrászokat. A mostani szobrász-generáció ártatlanul sínyli az elsô nemzedék bûneit.” (Fadrusznak Ma lonyai Dezsôhöz írt levelébôl) Vele egyidôben született pályatársát, Zala Györgyöt (eredeti családneve: Mayer ) bátran nevezhetjük Budapest szobrászának is, hiszen hatásos mûveivel nap mint nap szembesülünk fôvárosunk nyilvános terein. Polgári családból származott – a papa porcelángyáros volt Pápán –, de gyermekként árvaságra jutva Városlôdre került, ahol nagybátyja kôedénygyárában formázta az agyagot. A Mintarajziskolában kezdett tanulmányok után Bécsben és Münchenben tanult, de állami ösztöndíja mellett tanítványokat is kellett fogadnia. 1889-ben Huszár Adolf elhunytával a szo borbizottság ôt kérte fel az aradi vértanúk emlékmûvének befejezésére. (Hozzá kell tenni, hogy a szobrot a korabeli sajtó méltatlan támadásai ellen éppen Fadrusz János védte meg.) A szoborcsoport egyik alakjával, a Harckészséggel elnyerte a Trefort Ágoston miniszter által alapított mûvészeti nagy aranyérmet is. Az ország polgársága felismerte, hogy a mûvészet jelentôs tényezô a magyarságtudat megerôsítésében és a kultúra fejlôdésében, és minden eszközt megragadott múltjának dicsôítésére, természetesen a maga által vallott történetszemlélet szellemében. Zala György a királytól már 1896-ban megkapta a Ferenc József rend lovagkeresztjét; késôbb még számos kitüntetést, díjat, aranyérmet nyert. Hosszúnak mondható mûvészi pályáján számos alkotás került ki epreskerti mûtermébôl, egész hosszú sorát mintázta a jelesebbnél jelesebb mûveknek. A magyar uralkodók történelmi sorát éppen olyan színpadias gesztusokkal jelenítette meg, mint a kortárs történelem nagy alakjait: Andrássy Gyulát, Deák Ferenc et, Erzsébet király nét, Jókai Mór t, Tisza István t és másokat. Diadalmas mûvészpályájának betetôzése a másokkal együtt készített millenniumi emlékmû: az Árpád szobor a vezérekkel, királyalakokkal, allegorikus csoportokkal és Gábor arkangyallal az oszlop tetején. Ez a grandiózus kompozíció elkészülte után azonnal Budapest, az ország egyik legismertebb jelképévé vált. Zala György virtuózan bánt az anyaggal, de a dekoratív póz lényegesen elôrébb való volt nála, mint a személyes érzelem vagy a lelki tartalom. Tehetség, aki alap jában a naturalista ábrázolás talaján állott, de a naturalista módon meglátott elemekbôl festôi hatású és lendületesen mozgalmas, nyugtalan kompozíciókat szerkesztett össze, amelyekben nem annyira egyéni alkotótehetség, önálló szobrászi stílus, mint inkább a kor színpadiasan patetikus, dekoratív pompakifejtése nyilvánult meg” – írta róla halálakor a Nyugat. Magyarország legünnepeltebb képzômûvésze, hivatalos szobrásza volt, aki az akadémikus mûvészet leáldozásával nem tudta elfogadni a következô nemzedék újító megoldásait. Köztéri szobrai azonban mára belesimultak a város szövetébe, nélkülük bizonyosan szegényebbek lennénk. A Magyar Nemzeti Galériában további 30 szobra látható. ● 35 BUDAPEST 2008 augusztus Zala György: Erzsébet királyné bronz szobra (1932) az Erzsébet híd budai hídfôjénél Zala György Honvéd emlékmûve a budavári Dísz téren, 1893 Egykorú élclap kritikája (Borsszem Jankó, 1896)
