Budapest, 2008. (31. évfolyam)
7. szám július - Mezei Gábor: A Nagycsarnok a Vámház körúton
A Petz Samu által tervezett pompás épü let 1897-ben készült el, historizáló stílusban, itt-ott neogótikus elemekkel. 1977 óta mûemlék. Ma már nemcsak piac, de idegenforgalmi nevezetesség is, a turisták egyik kedvenc helye Budapesten – fôként persze a galéria... no, de csak sorjában. A hatalmas csarnoképület díszes, vöröstéglás homlokzatai, színes Zsolnay cserépfedésû tetôi látványosak. A fôbejárat a Fôvám térrôl nyílik, de a tízezer négyzetméteres csarnokba be tudunk menni a Csarnok tér és a Pipa utca meg a Sóház utca felôl is. A belülrôl jól látható, el nem rejtett pompás vasszerkezet igazi látványosság. Mérnöki és esztétikai bravúr. Az üvegfelületek mérete és kialakítása következtében a természetes világítás sem kevés. Ennyi az adottság. Mit tett hozzá a jelenkor? Mozgólépcsôket az alagsorba és az emeletre – ez ma már szinte elengedhetetlen –, kellôen eldugva, igazán nem zavarja az összképet. A földszinti padozat nagymintás kerámia lapburkolat, kissé csúszós, és a széles középfolyosón a felmosóvíz lefolyatása érdekében erôsen oldalra lejt. Az árusítóhelyek, pavilonok kialakítása meglehetôsen kulturált és egységes. A kék szín dominál, a feliratok egyediek és színesek. A középfolyosó kényelmesen széles, az oldalsók kevésbé. Középen még néhány pad is van, le lehet ülni, nézegetni a nyüzsgést, ebbôl talán lehetne több. A zöldségek, gyümölcsök sokasága itt esztétikailag is hangsúlyos, szép. Tisztaság van és rend. (Amit bizony nem mondhatunk el a piacokról általában). Ha felmegyünk az emeletre, a galériára, ott e tekintetben már kevésbé vonzó a kép. A giccsárusok tömege persze mindenütt a világon megszokott része a turisták által kedvelt helyeknek. Itt is van épp elég, nekem sok. És túlságosan sûrû. Mint ahogyan nagyon szûkös az a folyosórész is, ahol a büfék sorakoznak. A kínálat ínycsiklandó, hurkák, kolbászok és mi minden! De a hely, ahol enni lehet, nagyon primitív, a szûkösség és a berendezés bizony snassz. Fentrôl, a galériákról lenézni a földszintre – hát ez az igazi építészeti-belsôépítészeti probléma. A pavilonok tetejére látunk, nagy felületekre, ahol ugyebár nem köti le a figyelmünket a pompás árukínálat – ez nem méltó az eredeti belsô tér pompás szerkezetéhez. Látszik némi igyekezet, hogy egységes képet kapjunk, de ez igazán nincs kitalálva, kár. A földszintrôl nemcsak fel, de le is lehet menni, az alagsorba. Itt vannak a halasok, tengeri csodák, savanyúságot árusítók hatalmas választéka, tágas közlekedô, sokkal csendesebb rész, persze kevésbé barátságos, mint a levegôs földszint. Bezzeg a régiek, mondjuk felnézve az épületre és a tetôszerkezetre a belsô térben. De végül meg lehetünk elégedve az összképpel is! Soha rosszabbat! ● A Nagycsarnok a Vámház körúton szöveg: Mezei Gábor, fotó: Sebestyén László 31 BUDAPEST 2008 július ENTERI-ÔR
