Budapest, 2008. (31. évfolyam)

7. szám július - Horváth Júlia Borbála: Tengelyen

– Havas utca, végállomás! Kedves uta­saimnak mind jómagam, mind Társasá­gunk nevében további kellemes napot, és balesetmentes, gyors közlekedést kí­vánok. Szeretettel látom önöket holnap a hármas, szerdán az ötvenkilences, szom­baton pedig a tizennégyes vonalán, vagy három perc múlva ugyanezen az útvona­lon visszafelé. Várok mindenkit, most pe­dig rövid szünet. A villamosvezetô magához veszi szolgá­lati mappáját, balról jobbra a nyaka köré tekerinti évszakfüggetlen sálját (hajrá, Bar­ca!), nagy slukkot szív a forró, júliusi vá­rosgôzbôl, majd miután lesegítette Bözsike néni nyugdíjas bérelszámolót és egyben törzsutast, kényelmesen a kocsi elejéhez sétál, és a várható idôjárás megvitatása után magára húzza a fülke ajtaját, majd a zöld jelzés után haladéktalanul folytatja... – Köszöntöm Kedves Utasaimat, a met­ró építése miatt ezúttal rövidített útvona­lon közlekedem, a Havas utca és a Jászai Mari tér között. Menetidônk egyik vég­állomástól a másikig összesen tizenegy perc lesz, remélem, tartani tudjuk a me­netidôt. A villamos minden állomáson és megállóhelyen megáll, mindannyiunknak nagyon kellemes utazást kívánok. Elsô megálló a Március 15. tér lesz. Kérem, ka­paszkodjanak! – Március 15. tér. Átszállás a kék metró­ra, a negyvenhetes és a negyvenkilences villamospótlóra, a kétszázharminckilen­ces, a hét kötôjel százhetvenhármas gyors, a hetvenhármas, a tizenötös, a nyolcas, a hetes, és az ötös, autóbuszra; valamint egy fagyira a Jégbüfében. Figyelem, az ajtók a baloldalon nyílnak. – Március 15. tér. Kérem az urakat, le- és felszállásnál engedjék elôre a hölgyeket! – Következik a Vigadó tér. – Normális vagy? (...) Hiába állsz be a keresztezôdésbe, hogy ne lásd az én sza­bad jelzésemet, attól én még jövök! Tisztelt Utasok, egészen kis türelmüket kérem, meg kell várnom, ameddig a kolléga bemutat­ja hátráló, vagyis hátráltató manôverét, és utána végre utat enged. – Vigadó tér. Átszállhatnak a kis föld­alattira, kicsit távolabb a piros vagy a kék metróra, a templom oldalában a kilences autóbuszra Kôbánya felé, vagy a Bazili­kánál a hetvenkettes és a hetvenhármas trolibuszra a Városligetbe, illetve a Keleti pályaudvarhoz. Kérem a fiatalokat, hogy lépjenek fel a lépcsôrôl, a minap is baleset történt, amikor a kocsi végén tujázott egy gyerek. Vigyázzanak magukra, legalább most, amikor velem utaznak! – Az Eötvös tér következik. Rövid séta után ászállással a Budavári Siklóra vagy a tizenki­lences villamosra a Batthyány tér felé. – Eötvös tér. Kérem, figyelmesen száll­janak le, mert építik a járdaszigetet, ne menjenek a forró aszfalt közelébe! Nagy a hôség, óvatosan az átkelésnél! – A Roosevelt tér a következô megál­lónk. Átszállás a kettes, a száztizenkettes és a tizenötös autóbuszra, valamint a pa­norámás sétahajójáratokra. – A Roosevelt tér a Magyar Tudományos Akadémiával. – Az ajtók csukódnak. A következô a Kossuth tér lesz. Csatlakozási lehetôség a hetvenes és a hetvennyolcas trolibuszra, és a piros színû metróvonalhoz. – Kossuth tér. – Huhh, betyár egy idô van... – A Jászai Mari tér, végállomás követ­kezik. – Jászai Mari tér, nem megy tovább. Ked­ves utasaimnak mind jómagam, mind Tár­saságunk nevében további kellemes napot és balesetmentes, gyors közlekedést kí­vánok. Szeretettel látom önöket holnap a hármas, szerdán az ötvenkilences, szom­baton pedig a tizennégyes vonalán, vagy három perc múlva ugyanezen az útvona­lon visszafelé. A villamosvezetô magához veszi szolgá­lati mappáját, jobbról balra a nyaka köré tekerinti évszakfüggetlen sálját (hajrá, Bar­ca!), nagy slukkot szív a forró, júliusi vá­rosgôzbôl, majd miután fölsegítette Imre bácsi nyugalmazott nôi szabót és egyben törzsutast, kényelmesen a kocsi elejéhez sétál, a várható meccseredmények latolga­tása után magára húzza a fülke ajtaját, és folytatja... De kedves Olvasók és egyben Utasok! A villamosvezetô érzô lélek. Ha kritika éri a kommentárját illetôen, vissza­húzódik, és hosszú hónapokra elhallgat. Íróember sem tesz másként. ● 23 BUDAPEST 2008 július

Next

/
Thumbnails
Contents