Budapest, 2008. (31. évfolyam)
6. szám június - Varsányi Gyula: A bibliopolisz
Az még a távoli múltba visszanyúló hagyomány – a sokat vitatott, kárhoztatott „egyközpontú ország” leképezése –, hogy Budapesten összpontosulnak a magyar nyelven nyomtatott gondolat legfontosabb mûhelyei, a régi és új kiadók (kevés kivételtôl eltekintve, mint amilyen például Pécs). De mára itt kínálják magukat a legtágasabb és legkényelmesebb, huszonegyedik századi igényeket kielégítô könyves áruházak és boltok. Ezek közül nem egy eleganciájával vagy éppen köny nyedségével, otthonos, családias hangulatával is fölveszi a versenyt a világ bármely részén mûködô kereskedésekkel. Valójában ez utóbbi az alapja a hazai könyvpiac ugrásszerû fejlôdésének az eltelt tíz-tizenöt esztendôben. Mirôl van szó? Arról, hogy a rendszerváltás éveiben el kellett dôlnie a nagy kérdésnek: honnan kerül tôke a magyar könyvszakmába, ki fog beruházni, ki fogja új növekedési pályára állítani a piacot. Az világos volt, már akinek az volt, hogy az államszocialista zsilipek fölhúzásával piacra ömlô és minden utcasarkon ponyváról is árult „tiltott könyvek” évada hamar leáldozik. Ez a konjunktúra rövid lesz, és kereskedelmi haszonélvezôi zömmel nem szakmai befektetésekre költik majd nyereségüket. A kérdés az volt: mi jön utána? Némelyek várakozása, hogy majd az angolok, franciák, németek, skandinávok (Európa nagy könyves nemzetei) szakmai tôkével fektetnek be, illúziónak bizonyult. Mutatóban van csak nálunk külföldi érdekeltség, az is kiadói területen. Több éves vajúdás után a tôkeszegényen privatizált könyvszakma kénytelen volt megállapodni egy önmentô megoldásban: a bizományosi terjesztésben. Manapság az évi 67-68 milliárdos könyvpiaci forgalomnak 98 százaléka bonyolódik úgy, hogy a kereskedô csak az után fizet a kiadónak – levonva a maga negyven-ötven százalékos részesedését! –, ha eladta a könyvet. Nem az ô pénze fekszik a készletben. A kiadónak ez látszólag nem elônyös, legfeljebb raktárt takarít meg általa, a kereskedô viszont financiális elônyét arra használja, hogy fejleszt, bôvít, növeli hatókörét. És ez élénkítôen hat vissza a kiadó tevékenységére. Ami modellként harmonikus és szép, az a valóságban persze nem problémamentes. Már a modellbôl is föltételezhetô, hogy a folyamat elôbb-utóbb túltermelési válságba fog torkollni. Ez mára be is következett! A kiadók egyre több címet egyre kevesebb példányban jelentetnek meg, mert kereskedelmi érdek, hogy minél több újdonság jelenjen meg. (A magyar könyvpiac ezzel elveszítette „emlékezetét”, nem tart folyamatosan készleten alapmûveket.) A kereskedôk pedig igyekeznek bebújni minden piaci résbe: bôvítik a bolti kapacitást és a hálózatot. Nyilvánvaló, hogy a kevés boltot összefogó, vagy éppen egyetlen tradicionális üzletet kézben tartó családi cégek kerülnek hátrányba, megindul a polarizálódás. Uralkodóvá válnak a nagy konglomerátumok. Ez a folyamat szépen kirajzolódik elôttünk, ha a fôváros könyves térképét képzeljük magunk elé. Nézzük a „bibliocity”-t: az Astoria ötszáz méteres körzetében megtaláljuk a magyar könyvpiac három-négy legnagyobb cégének áruházait és a kisebb boltokat. Az Alexandra (Pécsi Direkt) Károly körúti ékességét, a Líra és Lant könyves barométerként is szolgáló Fókusz áruházát, a Libri reprezentatív üzletét, az egyébként az online piacon elôre törô Bookline-boltot – és több régi kereskedést. Jól látható, hogy az „ahol nem mi vagyunk, ott a konkurencia van” elve alapján minden vállalkozás ki akarja hasítani a maga részét ebbôl a nagyvárosi kulturális térbôl. De nem csak ebbôl. A pécsi kötôdésû Alexandra az utóbbi években két másik, jelentôs támaszpontot is létrehozott: az egyiket a Nyugatinál (a volt Griff áruház helyén), a másikat pedig az elegáns Andrássy úton, nem messze Pest egyik legjellegzetesebb, legmeghittebb könyves helyétôl, az Írók Boltjától. Az utóbbi kávéház volt hajdanán, és sokáig talán az egyetlennek számított, amely könyvesboltként ôrzött valamiféle értelmiségi-polgári kávéház-jelleget. Az új Alexandra-üzlet már eleve ezt hangsúlyozza, amellett a könyveken kívül finom borokat is árul (gondolva mindkettôvel a pesti Broadway színházi közönségére is). De „kávéház” a Libri hatalmas, kétszintes üzlete is a budai Mammutban. A frissen A bibliopolisz Varsányi Gyula Nagyképûség lenne bibliopolisznak nevezni a magyar fôvárost? Dehogy. Hiszen valódi központja a magyar könyviparnak, -kereskedelemnek. És a hazai könyvszakmát illetôen sincs okunk gyötörni magunkat kisebbségi érzéssel, amelyet kompenzálna egy ilyen bombasztikus kifejezés. A könyves Budapest ma már csak bibliopoliszként írható le – a benne rejlô ellentmondásokkal együtt. 30 BUDAPEST 2008 június
