Budapest, 2008. (31. évfolyam)
6. szám június - A KÖH elnökével, Mezős Tamással Csordás Lajos beszélget Portré antik háttérrel
– Ön honnan számítja a historizmust? – A barokk utáni idôbôl. Amikor az arisztokráciával szemben fellépô polgárság esztétikai mintáért visszanyúlt a római köztársaság korához. Az antikhoz. Majd pedig a saját nemzeti múltjában kezdte keresni a példákat. A folyamat lényege azonban az, ahogy képesek voltak egy teljesen új térstruktúrát, -szemléletet létrehozni. Itt van például, ha kinézek az ablakon, a Parlament. Ez az egyetlen épület tulajdonképpen öt ház. És ott van mögötte a legnagyobb alkotás, amit valaha Magyarországon építettek, Hauszmann Kúriája, a Néprajzi Múzeum. Az aulája fölülmúlhatatlan, varázslatos tér. Ennek a korszaknak az építészetét kellene megóvni, mert Budapestnek ez egyedi és másutt meg nem található értéke. Persze, amíg Hajnóczi tanár úr élt, addig elsôsorban a római kor építészetével foglalkoztam. Eltévelyedésem a halála után kezdôdött. – Melyek azok az épületek, épületegyüttesek, s általában mi az, ami miatt a pesti historizmusra büszkék lehetünk? – Közel azonos idôben – történelmi távlatban a kiegyezést követô ötven-hatvan év nem tekinthetô hosszú periódusnak – homogén városszerkezet épült ki. Ez a világon egyedülálló jelenség. Nincs példa rá az építészettörténetben. Az alkotók képzettsége csaknem azonos, lényegében Bécsben, Berlinben és Münchenben tanult a többségük, csak kisebb részük szerezte diplomáját Budapesten, de ôk is olyanoktól tanultak, akik az elôbb említett helyeken végeztek. A bécsi képzés talán kevésbé volt karakteres, Berlinben inkább az olasz reneszánsz, míg Münchenben részben a hellén klasszika és a német romantika hatása volt egyértelmû. Ez a szemlélet került át hozzánk, és a felfutó gazdaság hatékonyságának köszönhetôen volt lehetôség arra a hihetetlen fejlôdésre, aminek eredményét ma képtelenek vagyunk megôrizni. Nagyon sok hibával terhelt az elmúlt tizennyolc-húsz év. A lakásprivatizáció, az ösztönzôk kimunkálatlansága, a városfejlesztési célok hektikus megfogalmazása, a koncepció hiánya, mind részese volt annak, hogy nem sikerült a több ezer épületbôl álló vagyon revitalizációjáért tenni valamit – karbantartásuk gyakorlatilag megépítésük óta elégtelen színvonalon folyt, ha volt ilyen egyáltalán. Azt sem fogadom el mentségnek, ha Prága, Pozsony vagy akár a párizsi Marais negyed ellenpéldáját hozzák fel. Ezek ugyanis méreteiket tekintve töredékei a pesti épületállománynak. – Kérdés persze, hogy az ön által kezdeményezett kezelési terv szintû védelem mennyivel lesz sikeresebb, mint az egyedi, házankénti? Elsô hallásra nagyon lazának, általánosnak tûnik. – Lazának, biztosan nem laza. Ez a terv házról házra megmondja, hogy mit lehet csinálni. Illetve mi az, amit bizonyosan nem lehet. A hivatallal szembeni elsôdleges ellenérzés abban gyökerezett, hogy az a normarendszer, ami a helyreállítás folyamatát megelôzi, nem volt kidolgozva. – Eddig is szembesült a tervezô munka közben azokkal az elvárásokkal, melyeket a hivatal támaszt. – Nem feltétlenül. Velem is elôfordult, hogy a bérlô nem engedett be egy hátsó épületrészbe, s úgy adtam be engedélyezési tervet, hogy bizonyos dolgokat csak feltételeztem. Nem volt elôzetes kutatás sem, amire támaszkodhattam volna. Amikor a kivitelezés elkezdôdött, akkor jöttek elô a meglepetések, itt változtattunk, ott változtattunk, s a hivatal futott az események után. Egy befektetô számára ez a halál. – Az elôzetes kutatások milyen mélységûek? Gondolom, alaposabbak, mint egy felmérés? – Hozzákezdtünk a felméréshez, készül az értékleltár. A Belsô-Erzsébetvárosban a kutatások, az építéstörténeti adatok, s az eredeti tervek alapján lehet tudni, hogy melyik volt egy háznak az elsô periódusa, mit változtattak rajta késôbb, melyik beépítési mód értékes, s persze azt is, hogy a megújulás érdekében hol tudunk kompromisszumot kötni. Az egyedi védés azt írja elô, hogy mindent meg kell tartani, semmi nem változtatható. Ez egy élô városban lehetetlen. Triviális gondolat, hogy alacsony csillagszámú szállodákat kell a házakból létrehozni, a konyhák helyén alakítva ki a fürdôszobát. Nem lehet az egész városból fapados hotelt varázsolni. Mai igényeknek megfelelô lakást viszont nehéz tervezni, mert az udvari szárnyak traktusmélysége csak szobányi. A befektetô eddig nem ismerte a lehetôségeket, a határokat, nem tudta, bonthat-e bármit, építhet-e új részt, meddig mehet el a változtatásban, s hogyan juthat akkora plusz területhez, hogy a szükséges nyeresége meglegyen. Úgy gondolta, jobban jár, ha a ház menthetetlenül rossz állapotba kerül, s akkor már nincs más lehetôség, mint a bontás, s nem kell a kétségtelenül drágább helyreállítást választani. Én viszont azt mondom, ha a kezelési terv világosan rögzíti, hogy meddig mehet el a fejlesztô, akkor az, aki tényleg „dózerpárti”, hozzá se fog, mást helyszínt keres. Azt is el kellene érni, hogy a mûemlékek helyreállításához – ha ez társadalmi értéket jelent – az állam járuljon hozzá. A mûemléktulajdonosok és azok a befektetôk, akik hajlandók a régi épületeket restaurálni, kapják meg itthon is az Európában már elterjedt adókedvezményeket. – Amikor elnök lett, visszakapott átnézésre a minisztériumból egy nagy csomagot. Mûemlékké nyilvánítandó épületekrôl, amelyek listáját még az elôdje, Varga Kálmán állította össze. A felülvizsgálat során aztán kikerült belôle egy sor fontos dolog. Például a rakpart. – Ez tény. Mert nem értettem egyet az egyedi védelmével. A Budapest Világörökségéért Alapítvány támogatja elég erôteljesen a rakpart védettségét. Én meg nem tudom, hogy ilyen tömegben szabad-e egyedi védelmet adni. – Kikerült a Hûvösvölgyi úti laktanya is, ami pedig a szíve csücske, ha jól tudom. – Igen, de egyezséget kötöttünk a honvédség képviselôjével: mi meghatározhattuk, hogy mi az, amit feltétlenül meg kell tartani. – Készül-e új egyedi védettségi lista, amit szeretnének idén fölterjeszteni, s abban milyen budapesti érdekességek vannak? A tavasszal beadandó új csomag tartalma, úgy tudni, összeállt. – Szeretném, ha ezután évente két javaslat készülne, az egyiket tavasszal, a másikat ôsszel terjesztenénk miniszter úr elé. A mostaniban szerepel a januári anyagból kivett, de azóta az önkormányzattal egyeztetett bábolnai védési csomag ismételt beterjesztése, aztán Balatonszôlôsön egy népi lakóház, amelyet a tulajdonos nem használ, le szeretne bontani, ám szép és karakteres épületeket a 19. század közepérôl. Rajta van a listán a budapesti elsô kerületi Fô utca 66-68., az egykori Könnyûipari Minisztérium épülete, jelenleg még az MTESz tulajdona. El szeretnék adni. A meghirdetéshez közösen elkészítjük azt az értékleltárat, amely hozzásegít az új gazda orientálásához. Itt van aztán a VI. kerületben az Andrássy út 101., a MÚOSZ székház. Javarészt az eredeti állapotban megvan még a berendezése. Emiatt bizonyosan korlátozott a jövôbeni felhasználhatósága. A VII. kerületi Wesselényi utca 74. számú lakóház, amivel kapcsolatban 9 BUDAPEST 2008 június
