Budapest, 2008. (31. évfolyam)
4. szám április - Murányi András: Zöldmezőből lakópark
akkor a nagyapád egyike volt azoknak, akik kis pénzükkel hozzájárultak a pálya megépítéséhez. Mondd meg hát nyugodtan mindenkinek, hogy abból a földes pályából egy darab a tiéd!” – mondta a gyermeknek a nagybátyja, midôn a futballozni vágyó ifjú 1983-ban elindult a rákoscsabai sporttelep felé. Igaz, akkor már a 22. számú Volán SE felirat állt a Péceli úti pálya bejárata fölött. De ott, akkor legalább még állt valami... A világégést követô „átkos” elsô periódusa sem nevezhetô kimondottan sport(pálya) ellenes intervallumnak, az államosítást kíméletlenül megvalósító rezsimek ugyanis világosan látták: kvázi legitimációjuk múlik ennek a hasznos elfoglaltságnak a sikerességén. Az újjáépülô Magyarországon igencsak fontosak voltak a sportolók és területeik – a legnagyobb projekt az 1953-ban részben társadalmi munkában fölhúzott Népstadion volt –, s nem akadt (nagyobb) vállalat, amely az elôírtaknak megfelelôen ne üzemeltetett volna akár csak alacsonyabb osztályú labdarúgócsapatot. Ha az ember fölült, mondjuk, Kôbányán a villamosra, és ment egy kört, minimum két megállónként talált valami sporttelepet; a Kôbányai Porcelánét, a Fabulonét, az Építôkét, a Ganz-MÁVAG-ét – sorolhatnánk napestig. A hatvanas években a bajnokságok szervezésében kiemelt szerepet játszó Budapesti Labdarúgó Szövetség kétszáz pályát hitelesített évente, s a létesítmények száma – ideértve az elsô és másodosztályú klubok arénáit – meghaladta a kétszázharmincat. Innen datálódik az a „globális” környezetkép is, amely a Képes Sport 1969. decemberi számában látott napvilágot, s amely búsongása ellenére – lásd: a magyar futballválogatottat ekkor ütötte el a csehszlovák együttes az 1970-es világbajnokság részvételi jogától – a sportág áldott állapotát rögzítette: „Az MLSZ nyilvántartásában 5500 csapatban 130 000 játékos szerepel. Fordulóról fordulóra mintegy 60 000 labdarúgó lép pályára. A labdarúgókat 2817 edzô oktatja és a mérkôzések levezetésére 6987 játékvezetô áll rendelkezésre. Labdarúgásunk utánpótlása sem gyenge, már ami a számszerûséget illeti. A nyilvántartott játékosok 47%-a, mintegy 60 000 labdarúgó a tizennyolc évnél fiatalabb korosztályokból kerül ki. A számok azt bizonyítják, hogy lehetne jobban is játszani a labdarúgást, hiszen megfelelô számú játékos, edzô, játékvezetô, sportpálya és anyagi erô áll ehhez rendelkezésre.” Ha ezt vesszük alapul: a budapesti futball-létesítményeket tekintve azok voltak a boldog békeidôk. A romlás jelei elôször a hetvenes években jelentkeztek, legfôképpen gazdasági kényszerek okán: a gondoskodó, fenntartó állami vállalatok – a központi irányítás csôdhelyzete nyomán – egyre nagyobb financiális problémákkal találták magukat szembe. A kényszerû racionalizálások során a kisebb egyesületek szinte egyik pillanatról a másikra eltûntek, egy évtizedre rá pedig már olyan csapatok is bedôltek, amelyek mögött azelôtt komoly bázis állt. A nyolcvanas években stabil második ligás, több pályát is üzemeltetô vállalatok voltak kénytelenek nemet mondani a sportra, illetôleg a zöld területre: például a Ganz-MÁVAG. Vagy a 22. számú Volán SE... S bár a változás nem minden esetben járt tényleges „benzinkutasítással” – amíg a Ganz-stadion helyén most lakópark van, addig a „kisvolán” telepe fölött bô húsz éve megint az ôsi RTK név virít –, 1995 tájékán már hiába tett az ember körutat Budapesten, az egykori pályatérkép több esetben is avíttnak bizonyult. Az akkori, szintén a Népszabadságban megjelent becslés alapján – két évtized alatt – jó ötven labdarúgó-létesítmény szûnt meg, s nem csupán azért, mert az állam mind kevesebbet adott, fizethetetlenné téve a pályafenntartást, a gondnokot, a mosodást (stb.). Hanem azért is, mert a polgárosodás alappilléreinek egyikét jelentô öngondoskodás ekkor, vagyis a rendszerváltás utáni közvetlen periódusban még gyerekcipôben járt. Ha úgy tetszik: ugyanott tartott ez idô tájt a sport- és futballtársadalom, mint a századforduló elsô szakaszában, amikor a nagypapa – megannyi más rákoscsabai polgárral egyetemben – vett egy-egy darabkát, létrehozván az RTK telepét. Csak 3 BUDAPEST 2008 április Bodor utca: itt volt az Erdért sporttelep Vasútépítô Törekvés pálya (XI., Rimaszombati u. 2/a.)
