Budapest, 2007. (30. évfolyam)
2. szám február - Zeke Gyula: "Még mindig sok érték van együtt..." - beszélgetés Szabó Attilával
Noha csupán hatvanöt esztendôt tudhat maga mögött, a mára szinte teljesen kiveszett szellemi polihisztorok típusának egyik utolsó képviselôje Szabó Attila . Fia tal korában csak hosszas vívódások árán és után döntötte el, hogy mégsem pilóta, geológus lesz inkább. Számos határterülettel – így Budapest építészettörténetével is – érintkezô, valamennyiônkénél „archaikusabb” szakmáját több nyelven mûveli igen magas szinten: portugálul, oroszul és angolul is. Nemtetszésének adott hangot, amikor én e nyelvekkel egy sorban kívántam említeni az olaszt, a németet, a spanyolt és a franciát, amelyeken és amelyekkel szintén dolgozik. Görög és latin tudását, a hieroglifa-olvasást is magában foglaló egyiptológia iránti szerelmét, valamint azt a sona-angol, sona-portugál, sona-magyar nyelvtant és szótárt, amelyet mozambique-i évei alatt készített – a sona nyelvet hozzávetôleg húsz millióan beszélik ott! –, pedig épp úgy csak a szenvedélyei közt említhetem, mint az ötven éves koráig ûzött vitorlázórepülést, a házi muzsikálást, vagy azt a napi ötven fekvôtámaszt, amelyet a reggel öt órai kelést követô fél órás tornázás során teljesít. Szakmájával beutazta a fél világot, Ausztrálián és Amerikán kívül mindenütt járt. 1983 és 1990 közt Portugáliában és az ország egykori afrikai gyarmatain élt, s az Eduardo Mondlane Egyetemen tanított, amelynek három éven át a dékánhelyettese is volt. Nyugdíjasként persze – amellett, hogy szaktanácsadó a képeken is látható ürömi Flinstone kôfejtô cégnél –, ma is tanít egyik legfontosabb munkahelyén, a Budapesti Mûszaki Egyetem Építôanyag és Mérnökgeológiai Tanszékén. Geológia, tucatnyi nyelv és házi muzsikálás. A sokféle egyéni képességén túl milyen családi múlt adta e tudás hátterét? Sokak számára megdöbbentô volt, amikor Teller Ede Jandó Jenôvel leült, és négykezest játszott. Pedig valamikor Budapesten ez elengedhetetlen feltétele volt az értelmiséghez való tartozásnak. Most úgy néznek az emberre, ha kiderül, hogy valamilyen hangszeren muzsikál, mintha a beat-korszaknak valamilyen itt ragadt ôslénye lenne. Ma sem ezt, sem a nyelvtudást nem tekintik annak, ami valaha volt, a polgársághoz való tartozás elengedhetetlen feltételének. A felmenôim közül is mindenki játszott valamilyen hangszeren. Nem sokat tudok egyébként róluk, csak azt, hogy hosszú nemzedékek óta mindenki a fejébôl próbált megélni, több-kevesebb sikerrel. Híresebb ember csak egyvalaki volt közülük, anyai ági felmenôm, a Martinovits összeesküvést követôen kivégzett Ôz Pál. Édesapámék családja egyébként a dunántúli Nemesgulácsról való, édesanyámék pedig erdélyiek, Kézdivásárhelyrôl származnak. Ôk Trianon, a nagy cezúra után kerültek Budapestre mindnyájan. Miként esett, hogy épp a geológia felé fordult? Talán a szabadság utáni vágy volt a döntô. Abban az idôben két dolog volt fontos a számomra, hogy pilóta legyek, vagy geológus. Mind a kettô romantikus szakmának számított, s az utóbbi mellett végül nagyon józan megfontolások miatt döntöttem. Késôbb sem engedtem a csábításnak, amikor a MALÉV-hoz hívtak, mert úgy éreztem, hogy geológus nyolcvan éves koromig is lehetek, ott pedig, ha beáll egy hipertónia-gyanú vagy szemromlás, azonnal kiszállítják az embert a gépbôl. Viszont a sportrepülést tizenöt éves koromtól ötven éves koromig csináltam. Szóval hiába szerettem én egyformán azt a két dolgot, két egyforma dolog nincsen a világon, és döntenem kellett. És aki kapitány a fülkében, akárhogy is vesszük, csak fuvaros. Akármennyit tanul, a tudományban újat hozni nem tud. Maradtam hát a Földön, ami mégiscsak az életünk egyetlen biztos pontja. Minden porcikánk ennek megfelelôen alakult ki, még a csontrendszerünk is erre az egy g-re van méretezve. Miként a házi muzsikálás, a nyelvtudása sem tekinthetô mindennaposnak. A szakmán túl miféle háttere volt és van ennek az életében? Beleszületik az ember egy zsidó-keresztény kultúrába, ami eleve meghatározza a világlátását, a mûveltségét, a kulturális reflexeit. A nyelveimmel én egyszerre akartam belemerülni ebbe az örökségbe, és valamelyest ki is tekinteni belôle. A genetikai megközelítés keveset mond, és sehová sem vezet. Ide mindenki valahonnét jött. A szó kulturális értelmében így nyilvánvaló a számomra, hogy egyszerre vagyok orosz és angol, norvég és olasz, portugál és német, magyar és zsidó, kicsit még latin, görög és egyiptomi is, ez mind együtt. Az én szótáramban Európa ezt jelenti. Térjünk hát haza, Budapestre! Milyenek ennek a városnak a geológiai alapjai, min élünk? Két nagy földtani egységbôl szevezôdik a területe, a pesti oldal üledékes, viszonylag fiatal korú képzôdményekbôl álló rétegcsoportokat tartalmaz, míg a budai ol„Még mindig sok érték van együtt...” Zeke Gyula 34 BUDAPEST 2007 február NAGY BUDAPEST TÖRZSASZTAL
