Budapest, 2007. (30. évfolyam)
2. szám február - Sándor P. Tibor: Harcoknak utána
31 BUDAPEST 2007 február írásokkal. Képmagyarázatokat kapunk, melyek vagy tágabb értelmezési keretet adnak a látványnak, vagy közvetlenül a látottakhoz kapcsolódó, gyakran épp a képek kapcsán felkutatott ismereteket közölnek az olvasóval. Egy romba dôlt épület fotója az ezredforduló katasztrófaközvetítéseken edzôdött médiafogyasztóját talán hidegen hagyná, de összeszorul a gyomra, ha ráismerhet a helyre, ami mellett nap mint nap elvillamosozik, az egykori lakók tragédiáiról eddig mit sem sejtve. Merôben mást gondolunk a hevenyészett katonasírt mutató amatôr felvételrôl is, ha a szerzôk a keresztre rótt névnek utána járva, az ismeretlen katona kliséjének tálalása helyett egy sorstöredék rekonstrukciójára tesznek kísérletet. Ez az igényes képhasználat segíthet abban, hogy az eredeti kontextusából annyiszor kiforgatott, manipulált történeti fényképek visszanyerhessék a hitelüket. Kár, hogy az amúgy példásan kivitelezett kiadvány tervezôje a hitelesség látszatának hajszolásában egy hangsúlyos formai megoldással túllô a célon: valamennyi fényképet a teljes negatívok lenagyítását imitáló szabálytalan fekete széllel keretezi. Ez a fotográfiai konvenciók szerint az eredeti felvétel szerkesztetlen, az esetlegességeket, hibákat is vállaló közlésének bizonyítéka lenne, amirôl viszont az épp az élvezhetôség érdekében tett, amúgy indokolható beavatkozások láttán aligha beszélhetünk. Mindez azonban mit sem változtat azon, hogy a téma és a mûfaj mindeddig fekete-fehérben is legszínesebb feldolgozását tartjuk a kezünkben. Budán a véres kitörési kísérlet után, 1945. február 12-én, a reggeli órákban ült el a fegyverzaj. A fényképek zöme ezután készült. Csatajeleneteket tehát ne keressünk az összeállításban. A „harcoknak utána”, az irgalmatlan csapásoktól épp csak feltápászkodó Budapest utcáiról készült ez a körkép. Afféle kalauz idôutazóknak, mely keresztülvezet a szétzúzott városon. Helyismereti és hadtörténeti adalékokkal bôséggel szolgáló, anekdotikus kitérôkkel fûszerezett séta. Az élvezetesen adagolt tudni- és látnivalók habzsolása közben sem feledhetjük a bevezetô szöveg figyelmezetését: a békés pillanatfelvételek tengernyi fájdalmat rejtenek. Ami itt lejátszódott, az csak Sztálingrád, Varsó és Berlin szenvedéséhez volt fogható. A harcokkal összefüggésben elhurcoltak közül soha vissza nem tértekkel együtt a civil halottak számát jelenleg 75 ezerre, a magyar katonai veszteséget 29 500-ra becsülhetjük. Vagyis több mint százezer magyar áldozata volt Hitler azon döntésének, mely Budapestet háztól házig védendô erôdnek minôsítette. És bármilyen érdekesek is ezek a fényképek, nem érzékeltethetik az üldözöttek, a megalázottak, a kiraboltak és a megerôszakoltak kínjait, az éhezés és az elállatiasodás fokozatait, a házak tetemei alatt bomló hullák hónapok múlva is fojtogató, mindenhová behatoló szagát. „Pesten a szomorúság úgy párolog a poros utcákon, a forró és roncsolt kövekbôl, a sietô, vánszorgó emberek pillantásából, mintha mérges gáz terjengene a városban” – jegyzi fel naplójában 1945 nya rán Márai Sándor. Igaz, néhány lappal arrébb ez is olvasható: „Már senki sem figyel a romokra. Csak az élet az érdekes. A porrá omlott Krisztinavárosban, délután háromkor, a kávéházban vígan szól a cigányzene.” ● Tamási Miklós – Ungváry Krisztián: Budapest 1945. Corvina, 2006. 152 p. Ára: 5990 Ft. Szovjet haditudósító a Kossuth Lajos téren Kiégett autóroncs a Deák Ferenc téren
