Budapest, 2007. (30. évfolyam)
2. szám február - Horváth Júlia Borbála: Aranyeső hulljon rájuk
the night-ra olyan lassút levágott, hogy a teljes tizenegyes asztal vastapsban tört ki. – Hát persze – eszegetett csendben a fôtanácsosné, és a párocska összebúgása frigyük hajnalára emlékeztette (márhogy a fôtanácsossal valóra), amikor P. Mobil koncertrôl andalodtak hazafelé a Városligetben, és a Hôsök terén a fôtanácsos mozgalmi dalokat énekelt orosz nyelven és bemutatta, milyen az igazi kakalin. Nem mintha olyan régen lett volna, sokkal inkább a fôtanácsos hivatalon kívüli szertelenségérôl árulkodott az emlék, de a fôtanácsosné úgy döntött, egyelôre nem avatja be a társaságot. Akik kedélyesen meséltek teniszélményeikrôl, a legutóbbi telki bográcsjelenetrôl, a csapnivaló irodai levelezôrendszerrôl, a papírtakarékossági körlevélrôl, a kôszegi kirándulás várható útvonaláról, a munkahelyi zenekar legutóbbi fellépésérôl, és igen, a Föld, úgy tûnik, tartósnak ígérkezô fölmelegedésérôl. (Kovács Gida hirtelen távozásáról a pénzügyrôl egyetlen szó sem esett.) A fôtanácsosné fázósan húzta össze magán nyúlszôr boleróját, és éppen azon mesterkedett, hogyan cserélje el a mézes gyümölcssalátával leöntött joghurttortáját a „B” menüben szereplô kalocsai túrósrétessel (+ vaníliaöntet = érthetô ambíció), amikor mona lisák (saját elnevezésük) léptek a színre. Összesen hárman: egy szoprán, egy mezzo és, ha már így alakult: egy alt hangú; és nádszálkarcsún, negédesen többek között Révész Sándor-dalokat kezdtek énekelni. – Hogyha két életem volna... – dúdol gatta a fôtanácsosné is velük, de a többiek is beleélték magukat e kellemes megoldásba, s a teremben a szabadság kék madarának illúziója tûnt fel. – A kék, az a békéé... – helyesbített a fôtanácsos, aki ebben az emelkedett pillanatban is hallatlan precizitással állt a dolgokhoz, de a fôtanácsosné átsiklott a részleteken, és nem állt le magyarázkodni, hogy most szabadság, béke, boldogság, netán örökkévalóság, amirôl ábrándozott, mert érezte, bármelyik igen jól jönne ezen a tájon. – Ha jönne – sóhajtott, és kissé oldalra fordult, mert a konferanszié éppen a latintánc-csoport produkciójába akarta bevonni a közönséget, de a köztisztviselôknek valahogy nem illett stílusukba a haspólós hullámzás, megelégedtek a nézésével is. A szemfülesebb revizorfeleségek fölszaladtak a karzatra, hogy jobban lássák az elôadást, már csak a koktélbár kedvéért is, ugyanis mindenkinek járt egy ingyen tikett, minek értelmében ô maga választhatta ki, mit sékeljenek össze a poharába. Az elôadás a Carmen gyújtó hangjaival zárult, és alig csengett le a szimpatikus taps, amikor újabb izgalom keletkezett: – Tombolahúzás! Elôzôleg néhányan kimaradtak a jegyvásárlásból, és hangot adtak elégedetlenségüknek, hogy az árusítólányok nagy ívben kikerülték asztalukat, ezért a rendezôk pótjegyvásárlási akciót hirdettek. 19 BUDAPEST 2007 február
