Budapest, 2007. (30. évfolyam)
11. szám november - Tomsics Emőke: Jelfy Gyula szenzációs Budapestje
„Masinájukkal a kezükben a fényképészek automobilok, vonatok, hôlégballonok után rohannak szenzációs katasztrófákra várva. Vannak, akik veszélyes vállalkozások, hadra kelt seregek, vándorló állatszelidítôk nyomába erednek” – festette le a fotóripor tereket a francia Photo pêle-mêle címû lap 1903-ban. A fotóriport mûfajának létrejöttéhez két feltétel teljesülése: az események gyors rögzítésére alkalmas, könnyen hordozható kamerák és a fényképeknek a sajtóban való direkt közlését lehetôvé tevô fénynyomás megszületése volt szükséges. És természetesen kellettek még mozgékony, jó helyzetfelismeréssel rendelkezô, az emberekkel kapcsolatot találó, a szakmához értô fényképészek. Közülük Magyarországon az egyik elsô Jelfy Gyula volt, a Vasárnapi Ujság munkatársa. A pályafutását társaihoz hasonlóan mûtermi fényképészként kezdô Jelfy harminchét évesen, 1900-ban kerülhetett a nagymúltú és egyik legnagyobb példányszámú képes családi hetilaphoz, legalábbis neve abban az évben olvasható elôször hasábjain. Már az elsô években készült képeibôl kiderül, hogy nemcsak nagy szakmai felkészültségû, hanem kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezô munkatársra tett szert személyében a Vasárnapi Ujság. Munkásságának jelentôs elemét képezik a híres emberekrôl, politikusokról, mûvészekrôl, arisztokratákról készített fotóriportok. A legenda szerint Izabella fôhercegnôt, Frigyes fôherceg mûvészi vénával megáldott hitvesét is ô tanította a fényképészet tudományára. Késôbbi munkái is azt bizonyítják, hogy a szellem, a rang és a vagyon arisztokratáinak világában szívesen látott vendég volt az elegáns, kecskeszakállas úr. Visszafogott, csöndes személyisége képein is tükrözôdik. Szenzációkról tudósító fotói is visszafogottak, kiegyensúlyozottak: a megfelelô pillanatot kivárni kész ember nyugalma érzôdik belôlük. Ezért olyan hatásosak. A fotóriport számos területét mûvelte: otthon volt a sportfényképezésben, a színházi felvételek készítésében, a parlament körüli élet megörökítésében, kiváló harctéri képeket készített mint a lap s a magyar sajtótörténet elsô, hivatalosan a frontra küldött „fotografáló géppel dolgozó újságírója”, és természetesen a nagyváros, Budapest is állandó szereplôje képeinek. A következô néhány képpel s a hozzájuk fûzôdô történetekkel abból kísérelek meg ízelítôt adni, mi mindent tudhatunk meg a világvárossá váló nagyvárosról, Budapestrôl egy kiváló fotóriporter felvételeit szemlélve. A csillogó nagyváros. A kivilágított királyi palotát és a budai Duna-partot ábrázoló kép a legkorábbi ismert magyar éjszakai felvétel, melyet a fényképész valószínûleg a második világháborúban elpusztult, híres pesti szállodasor déli végén épült Bristol szálloda tetejérôl készített. A város a fôszereplô, mely azon az estén a mai szemnek már hétköznapi, ám akkoriban még szokatlan, világvárosias arcát mutatta. Jeles alkalmak megünnepléséhez mindig is hozzátartoztak a fáklyás felvonulások, kivilágítások. Így volt ez például 1867-ben, az Andrássy-kormány megalakulásakor, valamint a koronázáskor, és elektromos díszkivilágítást is alkalmaztak már, elôször az Elsô Hazai Takarékpénztár Egyesület Kálvin téri palotáján, 1881-ben, a trónörökös esküvôjének tiszteletére. Ezúttal azonban nem egy történelmi jelentôségû esemény, hanem egy Szapáry Pál gróf által szervezett, az idegenforgalom emelését és jótékony célt is szolgáló rendezvény szolgáltatta az alkalmat a kivilágításra. Az újságok szerint a millennium óta nem fordult meg akkora tömeg a fôvárosban, mint 1903. május 13-án. Színes mécsesek világították meg a Duna két partját és a hidakat, villanylámpák borították fénybe a királyi palotát, az Országházat és a Halászbástyát, a folyón lampionokkal díszített hajók úsztak, melyekrôl zenekarok, dalárdák szórakoztatták a parton nézelôdôket, s mindezek koronájaként a Gellérthegyrôl tûzijáték kápráztatta el a közönséget. Budapest „szikrázó” szépsége volt az árucikk, amit az adakozó nézôk cserébe kaptak. A városképi jelentôségû építmények rendszeres kivilágítása még évtizedeket váratott magára. 1934-ben kapott díszkivilágítást a királyi palota és a Parlament kupolája, s 1937-tôl a Lánchíd fényfüzérében is gyönyörködhettek az éjszakai Budapest „flanôrjei”. Botrány a turfon. Budapest legdemok ratikusabb intézményeként írta le Heltai Jenô 1896-ban a lóversenyt: „Demokrati kusabb, mint a templom, mert itt a szegény A kivilágított királyi palota és Duna-part, 1903. május 13. Jelfy Gyula szenzációs Budapestje Tomsics Emôke 26 BUDAPEST 2007 november FÉNYÍRDA
