Budapest, 2007. (30. évfolyam)
11. szám november - Ágoston Vilmos: A főváros vagonlakói
Minden ország igyekszik védekezni a menekültek áradata ellen. Még az Amerikai Egyesült Államok is, amelynek szimbólumává vált a New York melletti Szabadság-szobor felirata, miszerint befogadja a „megalázottakat és a szegényeket”, már 1892-ben kénytelen volt ellenôrzô, szelektáló központot kialakítani a bevándorlók fogadására. A jelenlegi szobortól nem messze, az Ellis-szigeten – a késôbbiekben nemcsak fogadóállomás, kórház, de börtön is volt, ma pedig múzeum – bemutatott képekbôl kiderül, milyen szigorú fizikai, szellemi és anyagi ellenôrzésnek vetették alá a bevándorolni szándékozókat, akik túlélték a menekülést. 1890 és 1920 között tizenkilenc millióan érkeztek Amerikába, ezért 1921-ben korlátozó intézkedéseket, majd 1924-tôl évi bevándorló kvótát állapítottak meg. A korabeli leírások szerint, egyáltalán nem fogadták olyan nagy lelkesedéssel és vendégszeretettel a „nem kívánatos állampolgárokat” , mint ahogyan azt a menekülôk remélték. A késôbbiek során kétféle elvi megfontolásból nyújtottak ilyen segítséget az otthonukból legtöbbször minden vagyon nélkül érkezôknek a különbözô államok. Az egyik fajra, nemre és vallásra való tekintet nélkül az életveszélyes üldöztetés tényének a bizonyításához köti a menedékjog biztosítását (ez felel meg jelenleg is az ENSZ menekültügyi szervezetei feltételeinek), míg a másik a nemzetállami befogadókészség feltételeként a nemzethez tartozást tartja alapvetô kritériumnak. Tízezrek vakvágányon A korábbi monarchikus (birodalmi) gondolathoz szokott és abból magyar nemzetállamivá kisebbedett, 1920-as szóhasználattal „Csonka-Magyarországot” és különösen fôvárosát, Budapestet, ahová a legtöbben megérkeztek a szerelvényeken, immár odaátról, váratlanul és felkészületlenül érte a menekült-hullám. Míg 1916 után és általában a háború idején, a hadigazdálkodás gépezete elég jól kezelte, fogadta és rendezte az ellenséges csapatok elôl ide bujdosó lakosság ideiglenes vagy végleges helyváltoztatását – erre vonatkozó részletes névsorok maradtak fenn, például a Szabolcsban elhelyezett csíki, háromszéki, marosmenti és más erdélyi menekültek neveivel –, addig 1919 után már nemcsak terhére volt a megkisebbedett országnak a menekültáradat, de politikailag sem készült fel rá. Különbözött a korábbi és ez utóbbi sokaság foglalkozási szerkezetének jellege is. Míg a világháború idején többnyire a forrás: FSZEK Budapest Gyûjtemény A fôváros vagonlakói Ágoston Vilmos Nyolcvanöt évvel ezelôtt ezekben a kora téli hónapokban több száz vagon vesztegelt Budapest pályaudvarain. Menekültek ideiglenes otthonának szánták a félreállított szerelvényeket a hatóságok, de a fokozódó hideg egyre kilátástalanabbá tette az intézkedésben érintettek s az intézkedésre hivatottak helyzetét. A fôvárosi hírlapok tudósításai tele vannak szemrehányásokkal s aggodalommal: Magyarország fôvárosa nem tud megbirkózni a problémával. 12 BUDAPEST 2007 november Felvidékrôl érkezett család
