Budapest, 2007. (30. évfolyam)
9. szám szeptember - Szabó Attila: A tizedik kerület tizenhat millió éve
idôben a sertéspestis-járvánnyal, amely viszont a Városliget mögül Kôbányára telepített tenyésztôk sikertörténetét zárta le. Pedig a messzirôl jött kereskedôk részére még szállodákat is építettek a Körösi Csoma és a Kápolna utca keresztezôdésének mindkét oldalán. Közel volt a vasútállomás, így gond nélkül vonatra lehetett rakni a röfögô szállítmányokat. Tárgyi emlék a sertésektôl értelemszerûen nem maradt, az egykori szôlôket vigyázó csôsztorony viszont túlélte a háborúkat, forradalmakat. Mára szépen helyreállítva egy étteremnek ad otthont kellemes kerthelyiséggel és udvarias kiszolgálással. A 20. század elején az ide települô és a már meglévô ipar hatására Kôbánya igazi munkáskerületté vált. Az 1938-as összeírások szerint a 14 ezer lakásból kétezer csak egy helyiségbôl állt, a szoba-konyhás változat már luxusnak számított. 1990-ig a kerület átalakult, amit érdemes volt megôrizni, az általában megmaradt, a nyomortanyák helyére emberileg elfogadható tömb- és sorházak kerültek. Sajnos a rendszerváltás negatív hozadékából ide is jutott, az elhagyott „ipari dûlôkön” újra megjelentek a bádogviskók. Egyszer, talán nemsokára, lehet mindent elölrôl kezdeni? Gödöllôt odahagyva a Mezôgazdasági Vásár és Kiállítás is Kôbányára költözött, 1971-ben az elsô Vadászati Világkiállítást is itt rendezték meg Reza Pahlavi iráni sah fôvédnökségével. (Sic transit gloria mundi!). A vásárváros közben gigászit fejlôdött, amikor felhagytak a lágymányosi Budapesti Nemzetközi Vásár felépítésének gondolatával, és a Városligetbôl az is Kôbányára költözött. Létrejött a Hungexpo, amely az Autószalontól a Dekorstonon át a Yacht kiállításig egész éven át teret és helyet ad számos iparág és mûfaj sok-sok rendezvényének. Nehéz lenne kideríteni, mitôl zuhant a lovassport és a lóversenyezés iránti érdeklôdés oda, ahol jelenleg áll. Kôbányához tartozott valamikor az is, szó szerint szôröstül-bôröstül. Az ügetôt bezárták, helyén Aréna Pláza néven megint egy leg-leg bevásárló központ épül, mivel a „tudós elmék” kiszámolták, hogy a magyar fôvárosban 80 000 ember tud eltartani egy ilyen monstrumot. E sorok írója jelenleg ennek az építménynek egyik építésvezetôje, konténer irodájának ablaka a Fiumei úti temetô legrégibb parcelláira tekint. Tavasszal sok iskolás csoport kereste fel itt a Petôfi család végsô nyughelyét, ahol a költô szülei, felesége, fia és István öccse földi maradványait zárja magába a kôbányai homok, csak a szent hamvak pihennek jeltelen sírban, idegenné vált földben. Széchenyi 1841-ben vetette fel elôször a Nemzeti Pantheon létesítésének gondolatát, a fôváros 1846-ban vásárolta meg a kerepesi földeket. 1847-tôl temetkeztek az akkor még a város szélén fekvô temetôbe. Mikor valósulnak meg Széchenyi gondolatai és válik igazán nemzeti kegyhellyé a temetô? Pénz kérdése lenne ez is, mint minden? Szétnézve a sírkertben, addig csak Baudelaire sorai juthatnak eszünk be: „Feletted dudva és kövér virág nô, s te porladni fogsz a föld alatt.” (Charles Baudelaire: Egy dög – Kosztolányi De zsô fordítása.) Közép-Európa legnagyobb köztemetôje szintén Kôbányán van, magában foglalja azt a 301-es parcellát is, amelynek elhantoltjait, a vértanúkat egylovas stráfkocsikon húzták jeltelen sírjukig a gyûjtôfogház szûk udvaráról. Mi lesz veled Kôbánya? Viharok jönnek és mennek, de a tizenhat millió éves történet nem fejezôdött be. A pillanatnyi állapot másodpercenként válik múlt idôvé, és Kôbánya múló jelene millió gonddal terhelt. A felhagyott bányatereket állítólag inert építési törmelékkel töltötték fel, azután kiderült, hogy kommunális hulladék is van benne bôven, sôt olyan mennyiségben, hogy a közelmúltban le kellett fáklyázni a keletkezett biogázt. A biogáz nagy része metán, s ha az 16%-ban keveredik a levegôvel „sújtóleget” alkot, a bányák rémét, a bányászok tízezreinek halálát okozó gázt. Márpedig a metán hajlamos arra, hogy az üregeket megtöltse, s ha egyszer egy ilyen üregben a gáz a fenti arányban keveredik levegôvel, elég egy szikra, egy csikk, és levegôbe repülhet a környék. A falra festett ördög nem volna jó ómen, reméljük, hogy a lefáklyázott, gázt termelô anyagok lassan lebomlanak, és a mélybôl jövô fenyegetettség elôbb-utóbb megszûnik. Van még egy dilemma: a mûemlékek rekonstrukciójához szükséges követ a Velenceitôl a Krakkói Kartáig mindegyik az eredeti anyagból javasolta visszaépíteni. Azt viszont tudjuk, hogy 1890 óta Kôbányán követ nem lehet fejteni, de még Budafokon sem, ahol a kô szerkezete, genetikája azonos a kôbányaival. Ez még a megoldandó kérdések közé tartozik. A kô azonban a mi dimenziónkból nézve örök. A gyönyörûséges ócsai katedrális a 19. század elejére az összedôlés határára jutott. Az ócsai reformátusok közel húsz éven át kuporgatták össze a felújításhoz szükséges pénzt. 1848-ban aztán meglett az összeg, amely fedezte volna a teljes felújítást, ám közben kitört a forradalom és a szabadságharc. A presbitérium öszszehívta a híveket, mi legyen a pénzzel, kijavítsák-e a templomot, vagy ajánlják fel a szabadságharc javára. A kérdés második részénél minden kéz a magasba lendült. A kövek pedig kitartottak, és konok elszántsággal tovább hordták a födémeket, a toronysipkákat. Vártak, vártak, amíg a porba sújtott nemzet felemelhette fejét, és az ócsai gyülekezet megvalósíthatta korábbi álmait. Mit köszönhet Budapest Kôbányának? Valószínûleg a Várnegyed után a legtöbbet, még a nevének a felét is. Több törôdés, több odafigyelés járna ennek a kerületnek, ennek a réges-régi, mára mégis alig ismert ôsvidéknek, amely oly hosszú idôn át a testével táplálta Pestet. ● 39 BUDAPEST 2007 szeptember Ma ez van az ügetô helyén
