Budapest, 2007. (30. évfolyam)

9. szám szeptember - Horváth Júlia Borbála: Minden szinten szinte semmi

hattak benne, még, ha nem is vásároltak – bár az ritkán fordult elô –, kávézgattak vagy szendvicset ettek – a halas példá­ul isteni volt –, esetleg beültek az olcsó vendéglôbe, és beszélgettek. A személy­zet igen udvarias és türelmes volt, nem rohant senki sehova. A vevôk számon tartották a szezonvégi kiárusításokat, a divatbemutatókat, a szünetben beugrot­tak a fényképészhez, megvették a menet­jegyet hazafelé – merthogy jegyiroda is volt –, vagy csak az ablakból nézegették az egykori Nemzeti Színház homlok­zatát, meg a Rákóczi út és a Nagykörút sarkán fölállított villanyrendôrt. Az volt az elsô közlekedési lámpa Magyarorszá­gon. Na, és a mozgólépcsô! Lenyûgözte a népeket, sokaknak a Corvin jelentette a szórakozást, úgy jártak ide, mint a tu­risták. Hogy az lehetett a pláza ôskora? Érdekes gondolat... Utána jött a háború, negyvennégy karácsonyán a Corvin már nem nyitott ki; az ostrom alatt teljesen ki­égett. Közben német tulajdonból szovjet tulajdonná lett, valami jóvátételrôl is be­széltek akkoriban, de mi, a nagyközönség nem nagyon foglalkoztunk vele, végül az ötvenes években megint visszakaptuk. És következtek a boldog hatvanas évek! Szabad szombat, bevásárló csü­törtök, kiárusítás, leárazás – akkoriban így hívták az akciókat – satöbbi. Hosszú sorok kígyóztak az utcán, a földszinten ölték egymást a nejlonharisnyáért, ká­véért, narancsért; valahogy megoldották az emberek, hogy eljöhessenek a mun­kahelyükrôl ilyen fontos személyes ügy miatt. Persze valamit mindig átalakítot­tak, akkoriban fedték be a homlokzatot ezzel a nagyszerû alumíniummal, hadd kápráztassa el már messzirôl az erre té­vedô kapitalista tekinteteket. Bocsánat, elragadott a hév. Egyébként az éppen aktuális üzemeltetô a kezdetektôl kü­lönféle nevekkel próbálkozott, például: Holzer Áruház, Nagykovácsi-, Metró és Duna Áruház. Az ötvenes években a szocialista kereskedelem fénypontja volt az Úttörô és Ifjúsági Gyermekáruház­lánc – ugyebár a Kossuth Lajos utcában is –, abból jutott ide is. Magam is a Corvinból öltözködtem öt­ven évig, de bizony eljár az idô, csak én nem kaptam alumínium-borítást. Néha humorosakat mondok, nézzék el nekem. Talán ennyi elég elsôre, én minden hétfôn itt vagyok, mert minden hétfô centrum hétfô. Ismerôsöket ritkán találok, kevés az olyan megszállott, mint én. Viszont jó elnézegetni a fiatalokat és a várost a te­raszról. Tekintsék meg a kilátást, de kis­asszony, kardigánra szüksége lesz, akár­mennyire is nyár van, odafent fúj a szél. És ne feledjék: minden szinten... – ...szinte minden, tudjuk, János úr, tudjuk jól, köszönjük a kalauzolást, én a teraszon átveszem a vendégeket! Szí­veskedjenek a pulthoz fáradni, asztal­nál már nem tudok helyet biztosítani. Remélem, tetszik ez a kavalkád, a kínai sárkányos kapu, a kék UV-lámpákkal bolondított... hmm, diszkó, s mindez szocreállal keveredve. A berendezés tö­kéletes minimal-art, szinte semmi, ami bútort a raktárakban találtak, azt mind fölhozták, de ez benne a jó. Szeretik a fi­atalok, az idôsebbek és a személyzet is, végre egy forgalmas hely. A falból kiló­gó vezetékeket ne nézzék. Itt lehetetlen megmondani, milyen évet írunk, még körben a háztetôk is ugyanúgy néznek ki, mint annak idején. Egyébként lehet itt mindenfélét csinálni, randevúzni, be­szélgetni, táncolni, ha elunták a nézelô­dést, menjenek le egy jó csocsóra. Hogy mire szolgál oldalt az a kalitka, azt még senki nem tudta megfejteni. Koktélt hoz­hatok? Leginkább az illik a hangulathoz, de csak mûanyag pohárban, nehogy va­lakit odalenn fejbe dobjanak vele; bocsá­nat, nem önökre céloztam. Nemsokára kezdôdik a zene, de vigyázzanak, sötét van, talán az is hangulatelem a hatva­nas-hetvenes évekbôl. Tisztelet a kivéte­les, szebb pillanatoknak. ● 33 BUDAPEST 2007 szeptember

Next

/
Thumbnails
Contents