Budapest, 2007. (30. évfolyam)
8. szám augusztus - Csider István Zoltán: Romon világ
Így van ez, ha a, (egyesek szerint nem is olyan lassan) kibontakozó nagyvárosi underground kultúra fogyasztói megelégelik a kínosan konszolidált kiskocsmákat, a steril letisztultságot, a fûzôs cipôs pincér nénit vagy a falatnyi szoknyában sasszézó felszolgáló csajt, aki épp csak felszolgálni nem tud rendesen, és helybôl számolja a tíz százalékot, mert az neki jár. Szóval, ha mindez beüt, akkor helyek lesznek, teremtôdnek, majdnem a semmibôl, újak, nem annyira letisztultak, helyesebben lepattantságukban rendezettek, ahol nem kell karót nyelni, nincs dress code – öltözködési illem –, ahol sörrel a kézben lehet komoly kiállításokat bámulni, kommentálni, esetleg megérinteni a tárgyakat, nem szól ránk a teremôr – mert nincs is teremôr. Ahol egy kis világmegváltás is csúszik a tej mellett a duplába, továbbá sans gène lehet a pesti fiatal mûvész-elit hölgyreprezentánsait fûzögetni ezerrel. Hátha sikerül. Budapesten a kétezres évek elején nyitották meg a felújításra-bontásra váró bérházakban, egykori szerelôcsarnokokban kialakított romkocsmákat. Az elsôk között találjuk a Kazinczy utcai Szimpla kertet, de a század-/ezredelô meghatározó helye volt még a Csengery utcai Pótkulcs is. Aztán jött a többi: a Szimpla kiskert, a Tetthely, a Mumus, de a sorba tartozik az egykori autószerelô-mûhelybôl lett Király utcai Kuplung és a sokat vitatott Sirály vagy a Tûzoltó utcában lévô Tûzraktár (késôbb -tér) is. Ezek a helyek nemcsak bisztrófunkciókat látnak el, hanem olykor igen értékes kulturális programoknak is helyet adnak, s a kiállítások, koncertek, performanszok, színházi elôadások, fesztiválok legalább annyira részei egy-egy romkocsma identitásának, mint az eszem-iszom. Arra is akad példa, hogy egy létesítményen belül személyileg és tulajdonjogilag is elkülönül a hasznot hozó kocsmáztatás és a támogatásra szoruló kultúrhabzás. Ez okozta a vesztét a Tûzoltó utcai egykori orvosi mûszergyártó épületében kialakított Tûzraktérnek is. Balla Zoltán , a helyet egykor mûködtetô csoport tagja szerint a kultúraszolgáltatást irányító társaság a magántulajdonos által a helyre engedett vendéglátókkal rúgta össze a port, s végül ez vezetett a tavalyi költözéshez. Az ok: a szervezôknek nem voltak megfelelô jogosítványaik a vendéglátókkal szemben a hely arculatának kialakítására. Balláék új házat keresnek a kulturális központnak, ott azonban már jobban ügyelnek, nehogy egy harmadik személy profitorientált gondolkodása maga alá gyûrje a kultúrát. A Tûzraktér esetébôl kiderül, mi történik, ha nagyon jó szándékú, európai viszonyokat alapul vevô, kissé naiv fiatalok egyszer csak a magyar valóságban találják magukat, belefutnak az éjszakai életbe vagy éppen az önkormányzati és kormányzati támogatás hiányába. A romkocsmák, rom-kultúrházak másik tipikus problémaforrása a kusza tulajdon-, illetve bérleti jogi helyzet lehet. Erre a Király utca 50-ben lévô Sirály esete világít rá: per alatt áll. Egy részét a tulajdonos fôvárosi önkormányzat kiutalta a Városvédô Egyesületnek, a kulturális központ üzemeltetôi azonban lehetetlenné teszik az érintett helyiségek használatát, miközben ôk maguk hiába fordultak ideiglenes engedélyért a hivatalos szervekhez. Azóta élénk vita folyik a ház sorsáról a házfoglalók és a hivatalos utat járók között. A Sirálynak májusban ki kellett volna költöznie – legalább a pincébôl. Adja magát a kérdés: hogyan juthatnának ténylegesen közös nevezôre a hagyományos városi kultúra ôrzôi, a köztulajdonos önkormányzat, illetve egy-egy magánszemély, valamint a kvázi házfoglalók? Vályi Romon világ szöveg: Csider István Zoltán, fotó: Sebestyén László A nemtörôdömség olykor nagyszerû jelenségeket képes kitermelni – ezt példázza a csak Magyarországon fellelhetô romkocsma-kultúra. 24 BUDAPEST 2007 augusztus ÉLÔ HELYEK
