Budapest, 2007. (30. évfolyam)
1. szám január - Hova megyünk lakni... - Felmérés lakásválasztási szokásainkról
31 BUDAPEST 2007 január 59 évesek) körében viszonylag gyakori. Azok ellenben, akik ajánlanák ismerôseiknek, hogy költözzenek a fôvárosba, illetve arra a környékre, ahol ôk élnek, rendre pozitívabban nyilatkoztak e kérdésrôl. (Más kutatásaink alapján tudjuk, hogy ezek az eredmények nem számítanak kifejezetten kedvezônek: a vidéki városok lakói kedvezôbben ítélik meg a településükre jellemzô életminôséget, míg a budapesti életminôség értékelésében évek óta nem tapasztaltunk számottevô javulást.) Az életminôség általános felmérése után a megkérdezetteknek néhány olyan területet soroltunk fel, amelyek Budapesten – de több témakör esetében az országban is – köztudottan problematikusak. Mint arra számítottunk is, válaszadóink néhány, az infrastrukturális ellátottságot taglaló kérdés kivételével az összes felsorolt témakör esetében meglehetôsen elégedetlennek mutatkoztak. A boltok, üzletek számával, közelségével elégedettnek vallották magukat. Az óvodák, iskolák, orvosi rendelôk sûrûségével sem elégedetlenek. A szórakozási lehetôségek közelségével elsôsorban a leginkább érintettek, a fiatalok és a képzettek tekinthetôk elégedettebbnek. Budapest szabadidôs parkjaival, valamint a játszóterek számával azonban már közepesnél alacsonyabb elégedettséget tapasztalhatunk a lakosság körében. Ugyanez a jellemzô a tömegközlekedés megítélésével kapcsolatban is. Az emberek számára fontos, hogy lakóhelyük biztonságos és tiszta legyen. Ugyanakkor ezekkel a tényezôkkel igen elégedetlennek mutatkoztak: az utcák, terek tisztaságát mindössze a válaszadók kilenc százaléka tartja kielégítônek. Igen negatívan ítélték meg az épületek állapotát is. A megkérdezettek mintegy fele a kerékpárutak sûrûségével és állapotával sem elégedett. Megvizsgáltuk a budapestiek eddigi területi mobilitását – azaz hogy életük során mikor, hányszor és hogyan költözködtek –, valamint a késôbbiekre jósolható mobilitási hajlandóságukat is. Elsôként múltbeli lépéseikrôl kérdeztük ôket. Mindössze egynegyedük vallotta, hogy a rendszerváltás elôtt jutott jelenlegi otthonához: az idôsebbek (akik körében ez az arány 58 százalék) és az alacsony iskolai végzettségûek a legkevésbé mobilak. A fiatal középkorúak többségükben a 80-as, 90-es években költöztek utoljára, míg a legfiatalabb korosztályba tartozók mintegy negyede (a teljes minta tizede) még sosem változtatta a lakóhelyét. A megkérdezettek alig több mint negyede tartozik a gyakori lakhelyváltók közé, de mindössze 28 százalékuk költözött háromnál többször. A jelenleg Budapesten lakók több mint fele élt már vidéken is. A fôvárosiak háromnegyede nem költözött még ebben az évezredben, de közel ennyien, a válaszadók mintegy negyede nyilatkozott úgy, hogy szívesen váltana lakóhelyet: fôként a fiatal középkorúak és azok, akik jelenleg lakótelepen élnek. A megkérdezettek kétötöde semmiképpen sem költözne el jelenlegi lakóhelyérôl, és további egyötödük sem költözne szívesen. Összefoglalva a kutatás tapasztalatait: a budapestiek nagyobb része elégedett a várossal, a költözések többségét elsôdlegesen nem a városi körülményekkel való elégedetlenség motiválja. A családi házas álmokat a tényleges költözések nem igazolják vissza – a budapestiek számolnak a realitásokkal is. Ebbôl az egyetlen összefüggésbôl is levezethetô a városfejlesztés iniciálásának talán legfontosabb eleme: erôsíteni kell a belsô városrészek rehabilitációját, ugyanakkor fokozni szükséges a bekövetkezett változások tudatosítását, s e tárgyban a kommunikáció hatékonyságát. ● Zöldövezet/kertes ház Csendes, nyugodt Közlekedés Jó levegô, tisztaság Létesítmények közelsége Közbiztonság Emberi tényezô Környék Természet Közel legyen minden/belváros legyen Vidékre Munka Pénzügyi tényezô Egyéb 0% 90% 50 43 42 28 27 14 13 13 8 5 5 4 3 14 Milyen szempontok alapján választaná ki a környéket, ahová költözne? Különálló családi ház, vagy jellemzôen egylakásos villa Többszintes kertes társasház vagy villa, nincs közvetlenül egybeépítve a szomszédos házakkal Zártsorú (a házak közvetlenül egymás mellé vannak építve) régi (több)emeletes bérház Lakópark Panel lakótelep Lakótelep, nem panel Zártsoros, földszintes, egylakásos épület Zártsoros, földszintes többlakásos épület Nem tudja Egyéb 72% 13% 5% 4% 2% 1% 1% 1% 1% 1% Milyen típusú házba költözne legszívesebben?