Budapest, 2007. (30. évfolyam)
7. szám július - Mezei Gábor: Kedvetlen séta az Iparművészeti Múzeumban
A kedvenc múzeumom az iparmûvészeti – Londonban. A budapesti sem akármilyen, Lechner Ödön épülete ( Pártos Gyulá val együtt tervezték) remekmû, a magyar szecesszió kiemelkedô emléke. A homlokzat viszonylag egyszerû, de a bejárathoz vezetô lépcsônél már megjelenik a színes, mázas (eozinos) kerámiadíszítés, amely azután a tetônél, kupolánál hangsúlyos ismét. Ahogy azonban bemegyek az épületbe, lelkesedésem nyomban lelohad. A bejárat két oldalán a recepció-pénztár, valamint a másik oldalon a büfé – ha nagyon udvariasan akarok fogalmazni: snassz. Még egy hatvanas években épült majdnem-modern mûvelôdési házban is csak épp hogy... itt viszont nevetséges, de inkább szomorú. Jobb is, hogy nem tudom, ki tervezte... elkapom a tekintetemet, és elôre nézek, ott van a hatalmas, remek üvegtetejû aula, körben a galériák, a kiállítások. És az aula kong az ürességtôl, nincs benne semmi. Illetve épp ma, kivételesen nagy, kör alakú asztalok, megterítve, ismét valami fogadás lesz. Ez abszurd és tûrhetetlen. Persze tudom, a könyökünkön jön ki a magyarázat, az intézmény tragikus anyagi helyzete következtében muszáj kiadni a teret fogadásra, konferenciára, egyebekre. Ez egyrészt a kultúrpolitika szégyene, másrészt lehetetlenné teszi a normális mûködést. Nincs elegendô hely a kiállításokra, és a látványt már eleve lehangolóvá teszi az installáció szegénysége. A kiállított tárgyak csekély száma miatt amúgy sem európai színvonalú az egész, holott a gyûjtemények miatt nagyon is lehetne. No még néhány rosszindulatú apróság, és befejezem. Az aulában készülô fogadás miatt, ahol meleg ételeket fognak felszolgálni, áramot kell vezetni a büfétôl a néhány lépcsôvel lejjebb lévô aulába, elég messzire. Ezt egy kb. két centiméter átmérôjû fehér kábellel vezetik, az elôcsarnokon keresztül kanyarogva, vastag fekete szigetelô szalagokkal rögzítve a vörös márvány lépcsôhöz. A Gyûjtôk és kincsek kiállítás az emeleten megy körbe az U-alakú galérián, gondosan megcsinált installációja a folyosószerû terek közepén vonul végig, a falak mentén semmi, illetve dehogynem: hatalmas, burkolatlan radiátorok sorakoznak egymás után. Nem tudom, eredetileg milyen volt az épület belül. Most minden fehér, a szecesszió gazdag formavilága nem érvényesül, de a „modern” falikarok, még az oszlopkötegeken is, átgondolatlanok, gyermetegek. Zsolnay Vilmos bronz szob ra szomorkodik a sarokban. És Lechner bizonyára a sírjában forog. ● 9 BUDAPEST 2007 július ENTERI-ÔR Kedvetlen séta az Iparmûvészeti Múzeumban szöveg: Mezei Gábor, fotó: Sebestyén László
