Budapest, 2007. (30. évfolyam)
6. szám június - Zeke Gyula: "Egy régi kép, egy kisgyerek"
18 BUDAPEST 2007 június nap, és az Erdélyi utca felôl könnyû szél érkezett. Ajánlom a kerületi polgármester úr figyelmébe azt a napot és azt a szelet, újíttassa fel és festesse ki a házakat, ültessen fákat és bokrokat, engedjen kioszk-kávéházat nyitni a tér közepén, és az övé lesz Budapest legszebb tere. No ott, a tér északi oldalán kicsiny antikváriumra leltem, hová – megkopott reflexszel ugyan, de – betértem. Dada tekintetû hölgy fogadott, udvariasan. – Képek, óvodai képek – mondta, amint tátott szájjal a polcok fölé tett képekre tapadtam. – Már kidobták ôket itt az óvodából, amikor észrevettem, összeszedtem, és elhoztam ôket. – Az én óvodámból – tettem hozzá magamban remegve... Állatsorozat volt, nyulak, bárányok, tehenek, csibék, lovak. Álltam, és befelé nézvén ugyanezeket a képeket láttam, ezek vannak fölfüggesztve a tudatom falára eszmélésem óta. Hiába láttam számos élô nyulat, bárányt, tehenet, csibét és lovat az elmúlt félszázad során, a „valódiak” ezek voltak és maradtak mindvégig a számomra. Várjon csak – szólt a hölgy, látván, hogy ápolásra szorulok –, van itt még más is! S avval egy A 2-es méretû bordó dossziét húzott elô. Elsô látásra olyan volt, mint a kávéházi hírlapi mappák, s az ÓVODAI SZEMLÉLTETÔKÉPEK feliratot viselte. Abból, a mai érdeklôdésem szerint legalábbis, még érdekesebb s ugyancsak ôs-ismerôs képek jöttek elô. ARATÁS; A BÁNYA; JÁTÉKÜZLET; NYÁR; ALMASZÜRET; KIRÁNDULÁS. E színes, festménynyomatok alján a keletkezési év (1959) és a kibocsátó szerv („a Mûvelôdésügyi Minisztérium rendelete alapján”) is ott áll, nem egy pedig – amint az az itt közölt, közvetlenebbül budapesti vonatkozású képeken is látszik – gyártójuk, az Iparmûvészeti Vállalat logóját is viseli. Mivel e szemléltetô ábrák egész nemzedékek képi ôstípusait hozták létre, és befolyásolták a társadalmi mintáit, figyelemre érdemesek, a forrásértékük vitathatatlan. Ha elôbb nem, hát most eljött az ideje, hogy foglalkozzunk velük, s a vonatkozó közgyûjteményeket is a gyûjtésükre ösztönözzük. Az itt hozott képek nem datáltak, így meglehet, hogy még az ötvenes évek elsô felébôl valók. Míg a MÁJUS 1. FELVONULÁS nem szolgál erre vonatkozó bizonyítékkal, az ESTE EGYÜTT A CSALÁD és a számunkra itt különösen értékes UTCARÉSZLET tárgyi világa megengedi ezt a lehetôséget. Piros nyakkendôt 1949 óta hordhatott gyerek a nyakában, s a lágytojástartóhoz hasonló, megemelt rendôrségi forgalomirányító fülkék telepítésének éve is ez. A szocialista családi idill három nemzedékes volta ugyancsak a kádári konszolidáció elôtti évekre, a nagyobb léptékû lakótelep-építkezésekkel lassan megváltozó családmodell elôtti idôre utal. Ezt bizonyítja a bútorzat jól látható – szerény, de mindenképp – polgári volta, nyoma sincs még a hatvanas évek eleji modernnek, valamint az UTCARÉSZLET jármûparkjának darabjai, amelyek mind háború elôtti darabok, kivéve tán a fiatalos lendülettel száguldó, szabadságot hazudó motorkerékpárt, beleértve viszont a babakocsit. A helyszín képzeltnek tûnik. A szemközti épületek szögtalálkozása az Oktogonra utal, ám a túloldal aszimmetrikus képzése valószínûtlenné teszi ezt, hacsak nem az ismeretlen festô tehetségtelensége okozza a zavart. A kép egészében mégis hiteles, igazat hazudik, Budapesten vagyunk. Míg a MÁJUS 1. piros színei nem meglepôek, ott a nemzeti lobogó szerepeltetése hordozza a fô üzenetet, addig igen figyelemre méltó, miképp politizálja át a családi idillt a tompa zöld és sárga szí-
