Budapest, 2007. (30. évfolyam)
6. szám június - Juhász Katalin: Úrilányok és hamupipőkék
13 BUDAPEST 2007 június A két világháború közötti hamupipôkék, az úri családok cselédei Budapestre kerülésük elôtt csak a paraszti tisztálkodási formákat ismerték. Nagyon sokan akkor láttak elôször vízcsapot, s nem kis meglepôdéssel vették tudomásul, hogy Budapesten a víz a falból jön, és nem kútról hozzák. Fürdôszobát sem láttak addig, így használni sem tudták. A cseléd – kivéve talán a tisztábbnak tartott sváb és székely lányokat – sokáig a „piszkos” megtestesítôje volt, ahogyan Czingel Szilvia adatközlôi is jellemezték ôket: a szakácsné, a szobalány, a mindenes elég büdösek, csámpásak voltak, zsírfoltos volt a ruhájuk, nem igazán fürödtek azok. Ez persze nem csoda, hiszen piszkos munkára fogadták fel ôket, a házon belül a legpiszkosabb terekben – konyhában, mosókonyhában – dolgoztak, s a legeldugottabb helyen laktak (cselédszoba, konyha). Az 1927-es cselédstatisztika szerint a cselédek kevesebb mint egytized része egy hónapnál hosszabb idôközönként fürdött, egynegyedük havonta egyszer, egyötödük kétszer, harmaduk pedig hetente egyszer tisztálkodott. A munkaadók közvetlenül is szorgalmazhatták cselédeik gyakori tisztálkodását, de erre többnyire tisztasági fürdôkben és csak ritkán e családok fürdôszobáiban kerülhetett sor. Tisztálkodás a város peremén A Nagykörúttól kifelé esô városrészeken a földszintes bérházak mellett többemeletes, blokkszerûen kialakított proletár bérkaszárnyák álltak. A szobakonyhás bérleményeket a századfordulón átlagosan öten lakták, de számos lakás még ennél is zsúfoltabb volt, mivel a fôbérleti díj megfizetése érdekében sokan ágybérlôket is kénytelenek voltak befogadni. Ilyen körülmények között nem lehetnek illúzióink a higiéniai körülményeket illetôen sem. Alpári Gyula, az 1910. évi népszámlá lás számlálóbiztosa például egy dézsa piszkos vizet kapott a nyakába, amit csatorna híján szokás szerint az udvarra öntöttek. A Grünfeld-féle 97 lakásos házban csupán három, vízöblítés nélküli klozetet talált, amelyek közül egyet a háziúr bír egyedül. A Város címû lap 1931-ben még mindig hasonló állapotokról tudósít: ...nincs villany, gáz, vízvezeték. A legtöbb helyen a múlt századkor stílszerû ecet ég a lámpában. A gémeskutakat ugyan felváltotta már a csavaros kútrendszer, de hol van ez a fôváros modern vízszolgáltatásától! A tipikus munkáskerület, a most példának választott Angyalföld lakáshelyzete a Horthy-korban javult valamelyest. Az 1940-es évek elején épült az OTI magdolnavárosi családiházas telepe, és a Béke, Tomori és Újpalotai úti kislakásos bérházak is nagyobb komfortot nyújtottak falikútjaikkal, saját WC-ikkel és esetenként külön, vagy a konyhából leválasztott fürdôfülkéikkel. A tisztálkodás valamennyi vízvezeték nélküli vagy csupán falikúttal rendelkezô lakásban a falusi gyakorlathoz hasonlóan történt. A mosdótál mosdóállványon vagy hokedlin állt, mellette szögre akasztva a törölközô, szemben a falon egy tükör, s az elmaradhatatlan fésû-kefe tartó. A budapesti munkáslakásokban is népszerûek voltak az étkezôasztal fölött elhelyezett hímzett konyhai falvédôk, amelyeknek a szövege figyelmeztetett a tisztálkodás morális kötelességére: Rend és tisztaság jellem zi a mûvelt embert; Tisztaság a konyha dísze; Se pompa, se cifraság – rend van itt és tisztaság; Ki a kezét gyakran mossa, egészségét biztosítja. A tisztálkodás alapvetô szabályait már az elemi iskolában tanították, de az elmélet nem mindig valósult meg a gyakorlatban. A reggeli hidegvizes arcmosásra csak a rendesebbek kerítettek sort. Este lavórból mosták meg a felsôtestüket, lábukat házi- vagy olcsó bolti szappannal. A teljes tisztálkodásra csak szombaton vagy vasárnap került sor, nagylavórban, bádogkádban, amelyet szegényebb telepeken gyakran több család is használt. Ünnepi alkalmakra illatosabb szappannal vagy szerényebb kölnivel is illatosították magukat. Hajat kéthetente ecettel, szappannal, citrommal, késôbb olcsóbb hajsamponnal mostak. A fogmosás nem volt még napi rutin: csak alkalmanként végezték, egyes helyeken az egész család egy közös fogkefét használt, vagy ki-ki az ujjára tett szódabikarbónával, sóval, esetleg fogporral tisztította a fogait. Ugyancsak bevett gyakorlat volt a családtagok közös törölközôhasználata, és ugyanabban a fürdô-, mosdóvízben egymás után többen is megmosakodtak. Az ötvenes évek és a Kádár-korszak A Népszava 1949. december 30-i számában már egy másik fajta lakástípusról tudósít: A békeúti lakótelepen százával épül tek a modern egy- és kétszobás, erkélyes, fürdôfülkés munkáslakások. Az angyalföldi üzemek dolgozói, élmunkásai, újítói otthagyhatták penészes, sötét odúikat, és tágas, napsütötte lakásokba költözhettek. Az 1950-es évektôl épült angyalföldi lakásokba már fürdôszobát is terveztek, ami alapvetôen megváltoztatta az itt élô munkások tisztálkodási szokásait. A gázbojler folyamatos melegvíz-ellátást biztosított, így nem kellett takarékoskodni a melegvízzel. A mindennapi mosakodáshoz és testápoláshoz magyar tömegterméke(Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest) Szemléltetô iskolai falikép a két világháború közötti idôszakból Ismeretterjesztô plakát, 1960-as évek eleje (XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyûjtemény tulajdona)
