Budapest, 2007. (30. évfolyam)
6. szám június - Kolundzsija Gábor: A rakodópart kövei
kára égetô szükség van Budapesten. A átépítés fô indokaként felhozott fôgyûjtô csatorna így is megvalósul, de a rakpart átszabása nélkül, minthogy a vezeték a meglevô alsó rakparton rendben elfér. Budapest legfôbb városképalkotó elemét, a Dunát vissza kell adni a gyalogosoknak, nem pedig egy autóúttal még inkább elvágni a várostól. A világörökség részét képezô panorámát, a város polgárainak egészségét nem szabad alárendelni a növekvô gépkocsiforgalomnak. Az átmenô forgalmat itt nem vonzóbbá tenni, hanem csökkenteni kell. Az átmenô teherforgalomnak pedig semmi keresnivalója a belvárosban, ahogy Európa többi nagyvárosában sincs. Újra tisztázni kellene, milyen viszonyt képzel el a város parti kerületei és a Duna között. Élhetô, belakható partot, megközelíthetô kikötôket, kihasznált vízi közlekedést, közteret, szabadidô-eltöltési lehetôséget akarunk-e teremteni itt, vagy inkább elbarikádozzuk magunkat a folyótól? Ha az elôbbi célokat választjuk, akkor ehhez kell hozzáigazítani a közlekedési megoldásokat. Fokozatos átmenetet jelentene, ha elsô lépésként – a Lánchídhoz hasonlóan – nyári hétvégeken lezárnák az alsó rakpartokat, átadva a kerékpárosoknak és Budapest gyalogos lakóinak. A Duna-parti fôgyûjtô-csatorna megépítése maga is egy-két évre biztosítaná az alsó rakpart végigjárhatatlanságát, és fokozatosan hozzászoktatná a várost a rakpart új funkciójához, fôvárosunk talán egyszer mégis megszületô új attrakciójához, a Duna-parti szabadidô-zónához. Ahogy például a régi Erzsébet hídról 1938-ban készült fotó is mutatja. Gyakori látvány az Erzsébet híd budai hídfôjénél a kalandkedvelô, bátor pecás, amint ott horgászik a Belvárosban. Bátor, mert elôször is élve át kell jutnia a hömpölygô autósorokon, majd beállni a vízbe − vagy mibe... Az „idillnek” ez az eleme már nem tart sokáig: a rakpart vonalán épülô fôgyûjtô csatorna a budai oldal szennyvizeit a Csepel-szigetre tervezett tisztítómûbe fogja vezetni. Ezzel a tisztítatlan szennyvizek közvetlen Dunába vezetése megszûnik. A horgászok tehát lehet, hogy elmennek, az autófolyam marad. Marad? Ha a Lánchidat – nagyon helyesen – le tudjuk zárni nyári hétvégeken a gépkocsi-forgalom elôl, átadva a gyalogosoknak és a biciklistáknak, miért ne tehetnénk meg ugyanezt a budai alsó rakparttal? A kétszintû lépcsôs rakpart, ez a hallatlanul nagyvonalú és elegáns mû eredetileg azt szolgálta, hogy a város lakói is megközelíthessék a Dunát. Akkoriban, ahogy utaltunk rá, ez elsôsorban a kiskereskedelem érdekében történt. A korabeli fotók tanúsága szerint hajókon felhozott árukból piacokat rendeztek itt, a vásárcsarnokok elôtti idôkben. Ma még fontosabb lenne, hogy a Dunát „élve” meg lehessen közelíteni, és erre most is ez lenne a legalkalmasabb szakasz. A növekvô idegenforgalom miatt a nemzetközi hajóállomás is egyre nehezebben birkózik meg a fokozódó nyomással. Fôidényben három, sôt idônként már négy hajó áll egymás mellett, komoly manôverezési feladatokra kényszerítve egymást. A teherforgalmat a város belsô rakpartjairól már évtizedekkel ezelôtt elirányították. Itt az ideje, hogy a távolsági személyforgalmat is kihelyezzük, alkalmasabb körülmények közé. Ezt össze lehetne kötni a városközpont – folyamatban levô – déli irányú kiterjesztésével. Az ily módon felszabadított kettôs lépcsôs rakpartot pedig – a lehetôségek szerint helyreállítva – vissza kell adni a város polgárainak meg a turistáknak, a hajóval érkezôket is ideértve. ● 10 BUDAPEST 2007 június Budapest, Duna-part, Erzsébet híd (Balogh Rudolf felvétele, 1930 körül) forrás: MNM Történeti Fényképtár Gellért rakpart fotó: Varga-Ötvös Béla
