Budapest, 2007. (30. évfolyam)
4. szám április - Várnai Vera: Schikedanz, az építő-művész
Már Ybl Miklós irodájában dolgozott épí tészeti és ornamentika-rajzolóként, amikor egy festôi ösztöndíjat pályázott meg a müncheni akadémiára. Schikedanz Al bert (1846-1915) mûvészetében jól meg fért egymással az építészet és a festészet. Pályája elején még nem tudta pontosan, hogy melyik mûvészeti ág mellett döntsön. Ösztöndíj-pályázatában a festészet iránti vonzódásának kezdetét gyermekkorára teszi, az építészeti iskolákat – írja – csak apja kérésére végezte el. Ösztöndíjkérelmét elutasították. Ezután, több építési irodát végigjárva, visszatért Yblhez, majd 1878-ban titkári állást vállalt az akkor alakuló Iparmûvészeti Múzeumban. A következô évben már részt vett a Képzômûvészeti Társulat téli kiállításán, igaz, egyetlen arcképpel. 1880-ban Schikedanz Albertet a vallás-és közoktatási miniszter kinevezte az akkor induló iparmûvészeti szakiskolába az ornamentális és mûszaki rajz tanárának. Nemsokára megbízást kapott a Nemzeti Múzeum üvegablakainak megtervezésére. Festôi tevékenységének elsô komolyabb elismerését az 1884-85-ös budapesti látképpályázatra beküldött hét vázlattal, és a vele járó második díjjal aratta. A BUDAPEST hasábjain most bemutatott Krist-ház a Piarista utcában címû festmény vázlata is a látképpályázaton szerepelt. A Százéves étterem épülete a mai Pesti Barnabás utcában áll, szemben az ELTE Bölcsészettudományi Karának hajdani épületével (eredetileg Piarista Gimnázium, ma Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fôiskola). A ház története Budavár felszabadulásáig nyúlik vissza. Abban az idôben történt, hogy Savoyai Jenô seregében hôsiesen harcolt egy Brian Mór nevû kereskedô. Jutalmul megkapta a Duna pesti oldalának egyik legszebb telkét. A Rákóczi-szabadságharc után Pé terffy János vásárolta meg a házhelyet. Megbízta a Salzburgból jött Mayerhof fer András építészt egy barokk stílusú palota építésével. A megrendelôt meglepte a ház egyemeletesre tervezett vázlata. A szegény építész nem tudhatta, hogy hatalmas rivalizálás folyik a Péterffy család és Grassalkovich ék között, akiknek kétemeletes palotája már fel is épült a mai Kossuth Lajos utca és Városház utca sarkán. Végül Mayerhoffer meggyôzte Péterffyt: az egyemeletes épület jobban mutat, meg egyébként is modernebb lesz a Grassalkovichék palotájánál. 1756-ban fel is épült. A timpanonon ma is látszik a Péterffy család és a Neffczer család (Péterffy János fele sége) címere. Ezután több mint fél évszázadon át gazdag görög kereskedôké volt a szép barokk palota. Elôször Hesslinger József nyitott vendéglôt a földszintjén, 1831-ben. A házat nem kímélte az 1838-as nagy pesti árvíz. Falán vörös márványtábla jelzi a Duna akkori magasságát. Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején gyakran gyülekeztek a fogadóban a forradalmárok, köztük Petôfi Sándor . Az 1850-es években Krist Ferenc vá sárolta meg. A vendéglôt Fehér Hajónak keresztelve vezette tovább. A századfordulón fia, ifjabb Krist Ferenc vette át az üzletet. Ô az elsô tanult ember a családban. Iskolája, a piarista gimnázium szemben volt lakhelyükkel. Kristnek köszönhetôen írók, költôk rendszeres találkozóhelye lett az étterem. A család ételkülönlegességeit, mint például a burokban sült fácánt, a királyi nyúlgerincet vagy a szögedi szögelt hátszínt néhány éve még megtalálhattuk a vendéglô étlapján. 1937-ben bérházat akartak építeni a palota helyére. A buta tervet hatalmas tiltakozás kísérte. A pesti barokk világi építészet egyetlen emléke szerencsénkre meg is maradt. Az étterem ekkor kapta a Százéves nevet. Az itt látható másik festmény vázlata szintén indult a látképpályázaton. A Nagymezô utca címû képet a Paulay Ede utca sarkáról nézve örökítette meg Schikedanz. A háttérben jól látszik a terézvárosi katolikus templom tornya. Schikedanz Albert festômûvészként 1886-ban kapta legjelentôsebb megbízatását, a Magyar Tudományos Akadémia díszterme mennyezetének díszítésére. A millenniumi építkezések kezdetekor kicsit félretette a festôállványt. Herzog Fü löppel együtt megbízást kapott a tér két 26 BUDAPEST 2007 április FESTÔI BUDAPEST Nagymezô utca Schikedanz, az építô-mûvész Várnai Vera