Budapest, 2007. (30. évfolyam)
4. szám április - Kirschner Péter: Vendégoldal - Időutazás a Szocreál Tanösvényen
Dunapentele – Sztálinváros – Dunaújváros. A három név a Duna menti település három korszakát jelenti, amelyet Intercisa, a római határtelepülés helyén „acélvárosként” építtetett fel a politikai akarat. Lakói a tanúk rá, hogy ennek az akaratnak a nyomán is születhet élhetô, barátságos, sok zöldterülettel, fákkal, szobrokkal tarkított város. Az 1950-es évek építészei, képzômûvészei a politikai megrendelések nyomán is képesek voltak emberi léptékû és értéket képviselô mûvet alkotni. Szerencsének tarthatjuk, hogy ezeket az értékeket az utókor még idôben fel- és elismerte, mielôtt egy újabb politikai szándék a létezô szocializmussal együtt eltemette volna. Három éve már annak, hogy elegánsabb nevén Dunaújvárosi Építészeti Emlékek Tanútjaként létrejött a világon egyedülálló Szocreál Tanösvény. A látogató térképpel és ismertetô füzettel a kezében 35 olyan épületet s egyéb mûalkotást ismerhet meg, amelyek 1950-tôl a 80-as évekig felölelik Dunaújváros rövid történetének valamennyi jellemzô korszakát. Aki pedig arra is szán idôt, hogy felkeresse az egykori nemesi kastélyokat, kúriákat a szocreállal ötvözô korábbi pártbizottsági épületben az Intercisa Múzeumot, annak számára feltárul a római kortól máig tartó történelmi út. Az értékmentés gondolata a város vezetôiben az 1989-es rendszerváltáskor fogalmazódott meg elôször. Kálmán András polgármester meséli, már akkor felmerült, hogy a szocialista realista építészet jellegzetességeit mutató, egységes és nagyjából érintetlen belvárost védetté nyilvánítsák. Elsô lépésként három épület kapott mûemléki besorolást: a Szrogh György tervezte Dózsa mozi (hatalmas üvegablakaival 1951-ben a modern építészethez állt közelebb), a klasszicizáló stílusú rendelôintézet, Ivánka András munkája és az Arany Csillag Szálloda épülettömbje, amelyet Zilahy István legje lentôsebb tervei között tartanak számon. Kávézójában még mûködik a Rákosi elv társ ajándékozta herendi presszógép. A védett épületek és a védelem alatt álló városrészek közös jellemzôje, hogy a régebbi korok stíluselemeit ötvözik a modern építészet korabeli irányzataival. Bôkezûen bánnak a díszítôelemekkel: oszlopokkal, timpanonokkal, mozaikokkal, freskókkal, reliefekkel. Ezek közül fôleg az utóbbiak konkrét politikai üzeneteket közvetítenek a szocializmus sikeres építésérôl, a munkásparaszt összefogásról. Vannak, voltak persze szép számmal „ideológia-független” kivételek: kedves leányalakok, virágdíszek vagy a már csak az ôslakosok emlékeiben élô, tulipános ládát formázó Sztálin úti balkonok. A városkép igényességét, emberléptékû modernizmusát elsôsorban Weiner Tibor nak, Sztálinváros fôépítészének köszönheti. Weiner Berlinben, a Bauhaus mestereinél tanulta a szakmát. Az erôsödô és terjeszkedô fasizmus elôl elôbb Párizsba majd Dél-Amerikába menekült, ahol Santiago de Chilében megalapította az egyetem építészeti tanszékét. Egykori 5 BUDAPEST 2007 április Idôutazás a Szocreál Tanösvényen Kirschner Péter Dunaújváros nevének hallatán legtöbbünk lelki szemei elôtt a malteros kezû, huncut kômûveslányok, a villogó mosolyú, fekete arcú olvasztárfiúk, a vigasztalan, sivár bérkaszárnyák között a fôtéren integetô Lenin-szobor képe jelenik meg. Akik persze így gondolnak az „elsô szocialista városra”, azok nem ismerik, talán soha nem is jártak ott. VENDÉGOLDAL
