Budapest, 2007. (30. évfolyam)
3. szám március - Jolsvai András: Visszajáró XXXV.
Hol is hagytuk abba? (Úgy teszek, mintha nem tudnám.) Hopp, megvan (meg is volt, csak porhintek itten), a József Attila telepen, a Dési Huber és Napfény utcák keresztezôdésben, ahol a Pest-Buda mozi romjain szomorkodtunk eddig. Hát viduljunk föl gyors ütemben. Az elsô feladat, hogy határozottan fordítsunk hátat a szörnyû betonromnak, ne is lássuk soha többé. Ha elég határozott a mozdulatunk, pompás kertet pillanthatunk meg a túloldalon: örökzöldek, pázsitkezdemény, díszfák meg effélék lepik be az egész utcasaroknyi parkot – pontosabban a felénk esô részét. Mert a túloldala – az már a Toronyház utca felé esik – komoly játszótérbe torkollik. Van ott minden, mit a hetvenes években a növekvô kisdedek igényeinek kielégítésére a honi játszótér-tervezôk csak álmodni mertek. Betoncsúszda (nem a beton csúszik rajta, csak any nyit mondok), homokozó, salakos focipálya lelátóval (hoppá!) és dühöngô (kezdôknek: ez nem gumiszoba, hanem olyan kiskapus focipálya, amelyet négy oldalról térdmagasságú kerítés ölel körül), vannak árnyas fák és a fák körül padok a megfáradt szülôknek, egyszóval ha az ember nem nône föl minduntalan, egy egész életet leélhetne itt, ezen a játszótéren. És ha ehhez még hozzátesszük, hogy a legutóbbi években egy kötélcsúszda is került ide, modern és ellensúlyos, amivel a gyermek egyetlen lendülettel átszelheti a légtérben az egész teret – sötétedés után átlagos méretû felnôttek is megtehetik ezt –, bízvást megállapíthatjuk, hogy gyermeknek és gyermeklelkû felnôttnek jó lenni a József Attila lakótelepen. Na de menjünk vissza a Napfény utca torkolatához. Háttal állunk a mozironcsnak, ahogy megbeszéltük, mellettünk egyfelôl kis parkra lelünk, ahol – mint a helyi sajtó is megírta – nemegyszer ornitológiai megfigyelések is zajlanak. (A szakemberek nyilván arra kíváncsiak, hány madarat tud elfogyasztani egy szabadon engedett lakótelepi vadászkutya egységnyi idô alatt. Az eredményeket aztán nemzetközi összehasonlításban is értékelik.) Másfelôl pedig egy szoborra lehetünk figyelmesek, melyen valószínûleg egy vegyészeti dolgozó elnagyolt alakja látható. Erre nemcsak gumiköpenyébôl, gondterhelt alakjából és csizmájából következtethetünk, de a talapzatán található feliratból is, miszerint a szobrot a „budapesti vegyimûvek centenáriumának emlékére” állították 1976-ban. Hogy miért épp a Dési és a Napfény utcák sarkán magasodik fôvárosunk egyetlen vegyimûvészeti alkotása, arra nyilván a „csak” az adekvát felelet. (Mert ott volt hely.) Mert igaz ugyan, hogy a József Attila teleptôl légvonalban nincs messze a Kén utca meg az Illatos út, melyek köztudottan a magyar vegyipar fellegvárainak számítanak – s hogy ez a légvonal mennyire képes vinni a szagokat fel és alá, arra a hetvenes-nyolcvanas évekbôl még számos legenda maradt ránk –, ám ez mégis két nagyon külön világ. Szoborilag se kellene összekeverni. Mármost, ha végleg túlestünk ezen a keresztezôdésen, a következô komolyabb látnivaló a Lobogó utca sarkán vár ránk. A teret egy lapostetôs óriásközért uralja, Budapest egyik legmodernebb, sôt, legnagyobb ABC áruháza volt benne egykor, mára elnyelte egy ismert áruházlánc, de méretei és egyéb adottságai alapján bele is törpült a középszerbe. Létezik, mindazonáltal. Túlnan üzletsor épült, és épült át az évtizedek során (látszik, a tervezôk itt, az egykor kétszeres buszvégállomáson – 39, 81, és ezek nem lottószámok – képzelték el az egész negyed szívét), zászlóshajója, az egykori Ezüst Sirály étterem (még az elôfizetéses ebéd levesét is alpakkabögrébôl öntötték a tányérokba), a nyolcvanas évek elején elveszett, azóta sok-sok gazdát és funkciót cserélt az épületsor, most épp egy bútorbolt veszett oda („üzletünk megszünt, a fônök elérhetôsége...”), kibelezett, üres helyiségek követik itt egymást. Mindazonáltal egy virágbolt és egy bazár, egy kínai meg egy sütis tartja magát éppen – ha legközelebb erre sétálunk, biztosan változik majd a képlet. Odaát, a Lobogó utca sarkán, szemben a buszvégállomással, egy összetákolt kis bódéban megleljük viszont ifjúkorunk régi üvegesét. Szemben vele egy lakókocsiban grillcsirkés ütött tanyát, a friss gitt meg a sülô csirke szaga pompásan keveredik a levegôben. Ha a Pál utcai fiúk erre járnának, biztosan megnyalnák mind a százharminc ujjukat. Papuskám, mondaná a Csónakos, és igaza is lenne. ● Visszajáró XXXVI. Jolsvai András 34 BUDAPEST 2007 március figyelemre méltóbb személyiséget jelenít meg, amikor ezt a drámai helyzet különben nem indokolná. Ezúttal azonban a történet lényegét szólaltatja meg. Lukács Gyöngyi ugyancsak remekül adja Magdalenát, a környezetébôl kirívó grófkisasszonyt éppúgy, mint a forradalom ártatlan üldözöttjét. A címszerepben Kiss B. Attila viszont súlytalan is meg bizonytalan is. Selmeczi György rendezô okkal tartóz tatta meg magát attól, hogy túl mélyre ásson az opera tartalmába: több nyilatkozatában is hallhattuk arról beszélni, hogy az áthallások túl nyilvánvalók és roppant kényesek, kiváltképp a mi legutolsó forradalmunk enyhén szólva ellentmondásosra sikerült megünneplése után nem is olyan sok idôvel. Óvatossága, amellyel tartózkodott a mû bármilyen irányú határozott értelmezésétôl, emberileg érthetô, s mûvészileg sem egyértelmûen kárhoztatható. Giordano 19. század végén komponált, s talán fôképp ezért veristának mondott operája cselekménye szerint sokkal inkább az egykor reakciósnak, ellenforradalminak tartott romantika körébe sorolható. Politikai megfontolásokból tehát nyilván bölcsebb a nézôre bízni, hogy mely forradalmakra, szabadságküzdelmekre gondol a költô, a forradalmár és közös szerelmük tragikus története közben – ismétlem, föltéve, hogy egyáltalán bármire is gondol, s nem fürdôzik önfeledten a hangok árjában. Mûvészi szempontból pedig a korabeli külsôségekhez való ragaszkodás bizonyára nagyobb szabadságot enged a nézô gondolattársító fantáziájának, mint valamilyen közvetlen utalás, a cselekmény ma divatos áthelyezése valamely más történelmi közegbe. Másfelôl ugyanakkor bizonyos fokú elrugaszkodás a történelmi külsôségektôl, megszabadulás a cselekmény korának naturális megidézésétôl felszabadító, gondolatébresztô kísérlet lehetett volna. ●
