Budapest, 2007. (30. évfolyam)
3. szám március - Zeke Gyula: "én már nem járok a városba" - Beszélgetés Réz Pállal
Réz Pál irodalomtörténész, mûfordító, kritikus és lapszerkesztô. Aradon született 1930-ban, Raffy Ádám orvos és író fia- s Réz Ádám mûfordító fivéreként. Az Eötvös Kollégium tagjaként kezdte meg, de már onnan eltávolítva fejezte be egyetemi tanulmányait, s szerzett diplomát 1951-ben. Még ugyanabban az évben a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora lett, ez volt s mindvégig ez maradt sokágú irodalmi ténykedése állásszerû háttere. Monográfiái és az általa szerkesztett kötetek nagy száma mellett fontos irodalmi tanulmányok sokasága került ki a keze alól, miközben pályájának bô öt és fél évtizede során különféle francia, román és német szerzôk munkáinak egész sorát fordította le. S ha alig akad szerzô a modern magyar irodalomban, akihez ne fûzné termékeny munkaviszony, neve és tevékenysége szinte összenôtt Kosztolányi Dezsô nevével és mûvével. Az általa 1969-ben indított s valamelyest lezártnak csak az 1996-ban kiadott „Levelek – Naplók” kötettel tekinthetô életmû-sorozat nélkül ma alig férhetnénk hozzá irodalmunk egyik legjelentôsebb alakjának munkáihoz. Életmûve negyedik fontos terrénuma a lapszerkesztés. Alapító-fôszerkesztôje a jelenkori magyar irodalom egyik meghatározó folyóiratának, az immár 19. évfolyamába lépett Holminak. Kedves és tisztelt Réz Pál! Engedd meg elôször is, hogy korábbi interjúalanyaimhoz hasonlóan Téged is szeretettel köszöntselek a BUDAPEST hasábja in. Amint beléptem a lakásodba, még végig sem futtathattam a tekintetem a könyvespolcodon meg a Margit híd és a budai dombok nyújtotta pazar panorámán, máris egy, a ma városára sajnos igen jellemzô kaland részese lehettem. Mit akartak tôled ezek? Hát nézd, becsöngetett egy alak, hogy ô ablakos, a közös képviselô küldte, és határozat van, hogy itt az egész házban EU-hozzájárulással le lesznek cserélve az ablakok, és hogy ô akkor rögtön fölvenné a méreteket. Én beengedtem, már akkor gyanús volt, hogy egyfolytában mûszaki dolgokról beszélt, és elôvett egy papírt, hogy írjam alá, mert így a százezer helyett csak ötvenezret kell fizetni, és annak csak a felét most, készpénzben. Én persze akkor már mondtam, hogy nem írok alá semmit, ô meg, hogy de, ez feltétlenül szükséges, és majd visszajön a fônökével. És vissza is jött, csak nem a fônökével, hanem az egyik öreg szomszédasszonyunk mögött állt, amikor az becsöngetett hozzánk tanácsot kérni, hogy mondja meg, Réz úr, és harmincezer forintot szorongatott a kezében, kifizessem én most ezt ennek az embernek? Én persze mondtam, hogy semmiképp sem, a menyem is kiszólt az ablakos alaknak, hogy nem is tudunk semmiféle ilyen lakóközösségi határozatról. Erre az lehülyézte a menyemet, hogy ebbe ne szóljon bele, és a küszöbre lépett, hogy engedjem be, írjam alá azt a papírt, és fizessek. Közben a szomszédasszonyunk már bejött hozzánk, én pedig akkor erélyesen elküldtem, hogy most azonnal menjen innen. Elment ugyan, de azóta már vagy harmadszor telefonál a „fônöke”, persze a nevét nem mondja meg, hogy engedjem be az emberét, és fizessek. Te láttál valakit a kapuban, amikor bejöttél? Nem, senkit. És az utóbbi idôben nem ez az egyetlen ilyen eset. Az egyik öreg barátom, aki Pest túlfelén lakik, és ha meglátogat, este mindig a hatossal megy haza, mondja, hogy az utóbbi három alkalommal mindig belékötöttek fiatalok, csak azért, mert öreg. „én már nem járok a városba” Réz Pállal Zeke Gyula beszélgetett, fotó: Sebestyén László 22 BUDAPEST 2007 március NAGY BUDAPEST TÖRZSASZTAL forrás: Petôfi Irodalmi Múzeum Csernus Tibor: A három lektor (1955)
