Budapest, 2006. (29. évfolyam)

8. szám augusztus - Zeke Gyula: „Kerthelyiség a Pista bácsihoz”

23 BUDAPEST sütik komollyá úgyis csak abban az esetben válhatna, ha beleásnánk magunkat a Budapest Főváros Levéltára több tíz méternyire rúgó vendéglős ipartestületi irataiba. Nem kell. mert az említett, s csodamód — e részen szinte már egyedül Óbuda régi házai közül — ma is álló, 52-es számú házban a kerthelyiséget annak idején bérbe-, majd az említett időben megvevő 18. századi óbudai vendéglős família, a Zieglerek leszármazottai élnek. (Említett forrásaink az 1891 és 1928 közti évtizedekben öt, egymással feltehetőleg rokonságban álló, Zieglerről számolnak be. s üzleteiket egy kivételtől eltekintve valamennyien Óbudán működtették. A harmincas években ehhez további két hely társult még.) Az unoka, Ziegler József szerint a „Pista bácsit" bérbe-, majd megvevő nagyapa, Ziegler János is átrándult Pestre a harmincas években egy időre, s a Népoperával szemben, a Tisza Kálmán tér 3. alatt nyitott vendéglőt. (Erről maradt fenn s látható itt felvétel, a család mai tagjai által jelenleg is lakott óbudai kerthelyiségről sajnos nem!) A háború alatt már ismét itt éltek és dolgoztak. A hely vendéglőből lakóépületté való fokozatos átalakításáról, s udvarán a kerthelyiség maradványainak fölszámolásáról már (és még) Ziegler Józsefnek is maradtak személyes emlékei. Egy tudja továbbá, hogy a gyönyörű felirat nem volt sokáig látható, már valamikor a húszas évek közepe táján mellé építették az 54-es számú házat, amelynek padlástere az idén áprilisban bekövetkezett bontásig eltakarta. Sokáig nem is fog üresen állni. hatemeletes lakóház épül rá. Ne legyenek kétségeink, amint az építkezés megindul, a feliratot leverik. Vajon tehetünk-e érte valamit, megmenthető-e valamilyen formában a régi Óbuda e szívszorító, utolsó üzenete? (Magát az 52-es számú házal a jelek szerint nem kell féltenünk, az utcafronton állateledel-boltot nyitva tartó család az ősök szívósságával ragaszkodik hozzá. Nem voll mindig könnyű dolguk. Amikor az 50-es számú házal lebontották, hogy a helyére a most látható több emeletes lakóépületet emeljék, az alapozáskor a dózer kissé alákanalazott az ő falaiknak is, hogy serkentse bennük az eladási szándékot.) Ha másnak nem is, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak mindenképp lépnie kéne. Ha a világnak azon a tájain, ahol ölhatezer évesek az épített civilizáció nyomai, képesek darabokra omlott töredékekből egész falfestményeket helyreállítani, akkor nem lehet túl bonyolult és drága az eljárás, amellyel a leiirat egy neki megfelelő sablonra tehető és így elszállítható lenne. Az építési engedélyt már valószínűleg kiadó III. kerületi önkormányzat talán rávehető lesz egy kis várakozásra. Miként a Tabánt, Óbudát sem a háború tüntette el a város színéről, hanem maguk a város vezetői. Kellett a hely, hogy minek, azt van szerencsénk élni és látni bőségesen. A kél példa mindenkor egymás mellett említendő, s nem csupán azért, mert hasonló indítékok és látomások álltak mögöttük, de azért is. mert Óbuda lebontása is megkezdődött már a harmincas évek vége felé, igaz. akkor még csak a tervezett Árpád hídnak csinállak helyet. A kortárs publicisták (példálózni sajnos nincs helyünk) világosan látták, miről lesz szó, miként a minden tudhatót és tudni érdemest tudó Krúdv is látta már. Az alábbi sorokat épp a régóta tervezeit híddal kapcsolatban vetett papírra 1931 májusában: „...a mostani Óbudának sorsa egyezik <i régen eltűnt városok sorsával. Nézzük meg őt, mielőtt elbúcsúznánk tőle." Dervarits István 1938-ban ZiegLer János és személyzete a Tisza Kálmán téri vendéglő előtt - 1930-as évek közepe A hatvanas évek elején egy idős hölgy - valószínűleg Dervarits leszármazott - csöngetett be Zíeglerékhez egy tízéves-forma kislánnyal. - Nézd, kisunokám - mutatott rá az udvaron álló akácfára - ezt a fát még én ültettem. A valahai vendégeknek árnyat adó akácból mára az itt látható virágtartó tönk maradt meg. Az egykori kertvendéglő épülete, a Raktár utca 52-es számú ház ma