Budapest, 2006. (29. évfolyam)

2. szám február - Buza Péter: Pest legszebb terén mulandó az állandóság

7.U BUDAPEST óta itt üzletelő görög kereskedők voltak a legtőkeerősebbek Pesten. Nagy tekintélyű patríciusok, gazdag férfiak, mint amilyenek a Lyka família tagjai is. Meg szomszédjaik, tovább, dél felé haladva: Grabovszkyék (a mai kitáblázás szerint ez az 5-ös számú ház, 1837-ben épült, szintén Hild a tervezője), illetve Leporáék (Vörösmarty tér 4., ez a ház, bár teljes bizonyossággal nem állítható, valószínűleg már a 18. század utolsó éveiben megvolt, ez lehetett a legrégebbi épület a soron). Továbbsétálva érkezünk el a Deák Ferenc utcáig, ahol a tér napjainkban 3. számmal jelölt épülete állt 191 l-ig, amikor is átengedte telkét a szép palotának: első két szintjén működött (működik) a Luxus Áruház. A sarokház 1840-ben már biztosan megvolt, építtetője szintén görög kereskedő, mind között talán a leghíresebb családja az övé a betelepült makedovlahoknak (Füves Ödön, a témakör kutatója szerint ezek az üzletüket ide. Magyarországra, illetve Pestre áthelyező, görögnek mondott urak ehhez a balkáni népcsoporthoz tartoztak születésük nemzetisége szerint). Sina Györgynek hívják. Neve ott olvasható első állandó Duna-hidunk egyik emlékező márványtábláján, mint kőgazdag bécsi bankár ő kölcsönözte annak idején Széchenyi korszakos vállalkozásához a finanszírozás hitelének summáját. Ez a 3. számú, régen is szép nagy ház 1871-ben már biztosan nem a Sina családé. Akkori (társ)tulajdonosa - aki aztán meg is tartja magának 1910-ig, a haláláig - Kasselik Jenő. Korának legalább olyan híres, de legalábbis ismert a famíliája a városban az övé, mint a Sináké. Apja (Ferenc) és nagyapja (Fidél) sok száz házat tervezett-épített Budán és Pesten a 19. század első felében, hatalmas, elsősorban ingatlanokból álló vagyont halmozva fel. Nincs kizárva, hogy ezt a házat is Ferenc építtette annak idején Sina Györgynek (vizaví a Német Színház is az ő építőmesteri közreműködésével született), s aztán később megvette tőle. Erre nézve nincsenek adatok, de hogy az 1860-as évek végétől már ő az új tulajdonos, az tény. Társa a birtoklásban Jenő nevű fia, ez a mihaszna, feltűnően lump hivatásos huszártiszt, aki a külhoni szolgálatban két kézzel szórja a papa pénzét, míg az meg nem unja, és haza nem parancsolja, kivetkőztetve az angyalbőrből végleg, beszüntetvén az apanázst. Ferenc 1884-ben mint Pest legtöbb adót fizető polgára, első virilistája költözött ki a Kerepesi úti temetőbe, Kasselik Jenő akkor éppen ötvenéves, joggal érezhette úgy: ha most nem kezdi el ott folytatni, ahol atyjaura parancsára a nagy életet abbahagyta, a késedelem akár tragikus következményekkel is járhat, hogy soha többé nem élheti kedvére világát. Lezárta hát pesti lakását, pénzzé tette vagyona egy — kisebb, de óriási -részét, és világgá ment. Bécsbe, aztán Párizsba, s ki tudja, még hová. Végleg megrokkanva, betegen, a halála előtt nem sokkal jött csak haza, kerek negyed század távollét után. Jenő, a rettenetes... Ebben a szűk huszonöt évben igencsak sokan emlegették hűtlenül elhagyott szülővárosában. Pesten. Főleg a hivatalokban, ahol a civitas fejlődésén munkálkodtak a mérnökök meg a főtanácsosok. Tudvalevő, hogy az egyesült városok gyarapodásának éppen ez a legszebb korszaka. Megszületnek legszebb, reprezentatív útjai, felépülnek közpalotái, egész negyedek az addig külvárosi részeken, tombol a bérházüzlet is. A beavatkozások, az új szabályozási vonalak, a tervek sokszor érintik Kasselik Jenő egyik vagy másik ingatlanát - soktucatnyi van belőlük, könnyű valamelyikbe belebotlani —, de hiába küldözgetik Európa nagyvárosaiba Jenő úr után a leveleket, hogy adná el ezt vagy azt az ingatlanát, soha nem sikerül vele megegyezni. Nem érdekelték a rendezés tervei. Nem érdekelte senki és semmi. Legalább is ezt hitték róla mindenütt, ahol szóba került a neve, hogy aztán annál nagyobb meglepetés érje az érdeklődő közönséget 1910-ben, Kasselik Jenő végleges távozásakor, halála évében. Kiderült, még mindig mesés vagyonát egy jótékony alapítvány tőkéjeként a város polgáraira hagyta, kezelését a mindenkori hercegprímásra bízva. Bécsben kelt a végső akarat okmánya, első sorai így szólnak: „ Nőtlen és gyermektelen lévén, rendelem, hogy halálom után egész vagyonom egy jótékony alapítvány létesítésre fordítassék, amely szeretett anyám, Kasselik szü-