Budapest, 2006. (29. évfolyam)
2. szám február - Győri Péter: Hajlékuk az utca, s nincsenek otthon
BUDAPEST 3 fényes példájává a hatóság és a társadalom karöltött működésének" — ezeket a mondatokat 1888-ban vetette papírra Podmaniczky Frigyes, aki a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnökeként, az országgyűlési és akadémiai tagság mellett lelkesen irányította Budapest hajléktalanokat segítő első intézményét a Hajléktalanok Menhelye Egyletet. Olyan társai voltak e munkában, mint Neuschloss Ödön faárugyáros, Feszty Adolf és Quittner Zsigmond építész-vállalkozó, Gundel János vendéglős, Fuchs Gusztáv dohánygyáros, Rózsavölgyi Manó zenemű- és könyvkereskedő, Neményi Ambrus újságíró, mindannyian az egylet igazgatósági tagjai. Amikor most jó másfél évtizede ismét megjelentek Budapest forgalmas közterületein a fedél nélküli emberek, nemcsak a város, de annak társadalma is lepusztult állapotban találtatott. Hol voltak már azok a tehetős, középosztálybeli családok, melyek körében egy-egy ágyalapítvány támogatása, a menhelyek segítése sikk voll még. Intézmény is csupán egy üzemelt, a Dobozi utcai hírhedt Lordok Háza, mely túlélt minden korszak- és rendszerváltást, háborút. A fővárosi hajléktalanellátás a rendszerváltást követően két irányból építkezett. Létrejöttek (és szerencsére többségükben máig működnek) az egyházi hátterű és a világi civil szervezetek segítő intézményei, s kezdettől fogva jelentős szerepet vállalt a Fővárosi Önkormányzat is. így alakulhatott ki mára egy olyan budapesti hálózat, melynek egyik felét az önkormányzat, a másik felét a civil szervezetek biztosítják. A mintegy két tucat főhivatású, hajléktalanokat segítő szervezet összehangolt működését, egyáltalán fennmaradását számos olyan, talán kevéssé ismeri, sajátos megoldási mód biztosítja, mely az országban — sajnos — egyedülálló, és az európai nagyvárosok többségében sincsen párjuk. A fővárosi segítő szervezetek gondjait, problémáit, javaslatait az általuk megválasztott úgynevezett Tízek Tanácsa képviseli; a Fővárosi Önkormányzat, a BRFK, az A NTS/, a szociális ügyek minisztériuma képviselőivel közös, folyamatos érdekegyeztetés terepe a Fővárosi Hajléktalanügyi Konzultatív Tanács; a téli, speciális segítségnyújtáshoz a kiegészítő forrásokat pedig a Fővárosi Önkormányzat és a kormány állal közösen létrehozott és finanszírozott Összefogás Közalapítvány biztosítja. A Fővárosi Önkormányzat határozatlan idejű ellátási szerződéssel biztosítja a legnagyobb budapesti segítő szervezetek munkájának anyagi hátterét, és ezen kívül minden egyes férőhely fenntartásához (a civil szervezetek körében) az állami normatíva harminc százalékának megfelelő kiegészítő támogatást folyósít. A budapesti civil és önkormányzati szervezetek minden nyáron megállapodást írnak alá a feladatok megosztásáról, kik, milyen férőhelyekkel, egészségügyi szolgáltatásokkal. utcai gondozással, étkeztetéssel vesznek részt az összehangolt munkában, az erők összpontosítását igénvlő téli operatív program végrehajtásában. A mára kiépült budapesti segítőhálózat mintegy ötezer hajléktalan egyidejű elhelyezésére alkalmas. Ezek között vannak úgynevezett éjszakai menhelyek (közel kélezer férőhellyel), vannak hosszabb időre elhelyezést biztosító átmeneti hajléktalan szállók (szintén közel kélezer férőhellyel) s anyaotthonok. családos szállók, specializált rehabilitációs szállók, lábadozók és így lovább. Emellett üzemelnek a nappali melegedők. utcai szolgálatok, a hajléktalanokat segítő diszpécserszolgálat, a krízisautók, specializált egészségügyi centrumok és a sort még folytathatnánk. Mégis, amikor 2005 telén az úgynevezeti Február Harmadika munkacsoport a lakosság, az aktivisták, az utcai szolgálatok és a sajtó munkatársai bevonásával megpróbálta feltérképezni a Budapesten fedél nélkül alvók számát, lehangoló eredményre jutott. Bár nem jutottak el mindenhova, bebizonyosodott, hogy Budapesten több százan élnek az erdőkben kalyibákban, több százan alszanak aluljárókban, pályaudvarokon, több százan élnek elhagyod lakianyákban, gyárépületekben, több százan húzzák meg magukat kapubeugrókban, padokon, földön és több százan lakóépületek zugaiban télen, amikor a hőmérséklet az erős mínuszok tartományába süllyed. A munkacsoport szakértői becslése szerint Budapesten egy átlagos téli éjszaka közel háromezer ember alszik fedél nélkül a fővárosban (vagyis a szállásokon lakókkal együtt már nyolcezren vannak). Egyre több pénz, egyre több intézmény, férőhely, segítő szolgáltatás, mégis mintha egyre többen aludnának, sőt laknának a város forgalmas közterein, épületeinek rejtett zugaiban. Miért? A kérdés igencsak foglalkoztatja az ezen a területen dolgozó szakembereken túl a közvéleményt és a várospolitikusokat is. S úgy látszik, a válasz a kérdésre majdnem olyan sokféle, mint az élethelyzetek, amelyek ennek a nyolcezer embernek a sorsával egyenlők. Maguk is tiltakoznak az ellen, hogy mindannyiukat egy kalap alá véve hajléktalannak. csövesnek, csavargónak, vagy éppen munkakerülőnek titulálják őket. A város lakói mindennaposán találkoznak az aluljárókban, utcákon, vagy éppen kapubeugrókban csövező fedél nélküliekkel, miközben a hajléktalanszállókon lakók döntő többsége soha nem aludt az utcán, közterületen.