Budapest, 2006. (29. évfolyam)

11. szám november - Horváth Júlia Borbála: Újságíró II

A jó mérnök és a jó nevű külföldi folyóirat — Szerencsés vagyok, liogy a gázipar­nak egy olyan korszakában dolgozhat­tam, melyben értelmes, hasznos leia­datokat lehetett végrehajtani. A jövő tendenciáit megvalósító gáziparban nekem már nem biztos, hogy részt kell vennem — mondja dr. Vasanits Dezső, a Fővárosi Gázművek (Főgáz) Zrt. elnök­vezérigazgatója. A Budapestnek adott interjú apropója: a társaságnál eltöltött negyven évének személyes évfordulója egybeesik egy másikkal, a budapesti gázszolgáltatás százötven évével. — Kezdő vegyészmérnökként 1967 augusztus elsején álltam munkába a Főgáznál — kezdi a beszélgetést dr. Va­sanits Dezső. Akkori főnököm, dr. Szűcs Miklós főtechnológus egy mondata megalapozta pályafutásomat. „Kgy jó mérnöknek mindig van az asztalán egy jó nevű külföldi folyóirat" — biztatott, elkezdtem hát németül tanulni. Öt bíz­ták meg 1970-ben a városiról a földgáz­szolgáltatásra való átállás megszerve­zésével. s akkor magával vitt engem is a műszaki-fejlesztési osztályra. A bu­dapesti ellátást vélhetően még sokáig meghatározó, nagyszerű munka volt. Talán az elért eredményeknek is kö­szönhetően 1977-ben kineveztek osz­tályvezetőnek. majd 1985-ben főosztály­vezetőnek. Bá két évre már műszaki vezérigazgató-helyettes voltam. — A Főgáz magánosítása után karrierje nemhogy megakadt volna, de még egy -gyei feljebb léphetett. — A beosztásoknál fontosabb, hogv doktori fokozatomat 1992-ben a földgáz szagosítására használható elegy felta­lálásáért kaptam meg. Magyarországon a mai napig ezt használjuk. 1994-ben pályázattal nyertem el a vezérigazgatói tisztséget, majd az év októberében a cég igazgatósága elnökének is megvá­lasztottak. A Főgáz magánosítása Bu­dapest számára is nagyon előnyös volt. egy konfliktusmentes, jól működő, ki­egyensúlyozott tulajdonosi szerkezet jött létre. A német RWE a részvények 49,8 százalékát, a fővárosi önkormány­zat pedig a papírok 50 százalékát plusz kél részvényt birtokol. A fővárosnak to­vábbra is irányítási joga van egyik leg­fontosabb saját közüzemében, osztalék­ágon pedig évről-évre százalékos ará­nyának megfelelő, milliárdos nyereség­re tesz szert. Folyamatos a gázhálózat felújítása, megtörténi a telephelyek re­konstrukciója. például a Köztársaság téri központunk ipari műemlékei mos­tanra eredeti pompájukban csillognak. Hat új, korszerű ügyfélszolgálati irodát is kialakítottunk. Az egyik legnagyobb változás volt az SAP-rendszer és a hoz­zákapcsolódó úgynevezett IS-U modell bevezetése. A több milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően teljes körű adatfrissítést is magába foglaló korsze­rűsítést hajtottunk végre, és átálltunk előszóra negyedéves, majd az éves le­olvasáson alapuló számlázásra. — On 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkereszt­jét, a Főgáz pedig ugyanabban az év­ben elnyerte az Energiafogyasztók Ili­lát. Am. ha jól érzékelem, előbb-utóbb szerelne egy kissé ..hátrébb vonulni "'. — Az elismerések a társaságnak, a munkatársaimnak is szólnak. A Főgáz irányítása mellett 1999-tól 2003-ig a Gázszolgáltatók Egyesülését is vezet­tem. hat évig pedig a Nemzetközi Gáz­unió tagjaként képviseltem a Magyar Köztársaságot. Nos. kétségtelen, hogy előbb-utóbb át kell adni a stafétabotot a fiatalabbaknak. Amit én ezen a pá­lyán elérhettem, azt elértem. Szeren­csés vagyok, hogy a gáziparnak egy olyan korszakában dolgozhattam, ami­kor értelmes. hasznos feladatokat lehe­tett végrehajtani. száz milliméteres pesti szakaszt. 1965-ben már 14 ipari üzem részesült közvet­len ellátásban, Óbudán átadták hazánk egyik legmodernebb diszpécserközpont­ját. 1967-ben megkezdődött az égéshő-, azaz a kalórianövelés előkészítése, ame­lyre végül 1968 őszén került sor. A vá­rosi gáz löldgázzal történő dúsítása miatt 520 ezer háztartási és körülbelül negy­venezer ipari készülékel kellelt átalakí­tani. A városigáz-termelés 1973-ban ér­te el csúcspontját. A növekvő igények azonban éppen ekkor és emialt tették szükségessé a földgázra történő átállási. Fz 1971-től 1988-ig tartolt. amelynek során 343 ezer fogyasztóhelyen és csak­nem 934 ezer készüléken végezték el a szükséges átalakítást. Az átállítás a tel­jes hálózat rekonstrukciójával együtt valósult meg. A hetvenes évek közepén megszüle­tett a 64 baros II. körvezeték koncepció­ja, amelynek első üteme Xsámbok és Szentendre közölt 1979-ben épült meg. Ehhez csatlakozva készült el 1979-1981-ben a Szentendre és az Óbudai Gázgyár közötti, ötszáz milliméter átmé­rőjű. kilenc kilométer hosszú vezeték. A budapesti hat baros nagyközépnvomású gázelosztó hálózat kapacitásának növe­lésére 1988-ban elkészült az Ikarusz ue­vű gázátadó és a Kőbányai Gázgyár kö­zötti. tíz kilométer hosszúságú, negyven bar nyomású újabb vezeték. A harmadik — szintén nagynyomású — 1994-95-ben épüli meg Százhalombatta és a Kelen­földi Erőmű közölt. A Fővárosi (.ázmíívek legújabb kori történetének részeként 1993. december l-jén (idén júliustól már zártkörűen működő) részvénytársasággá alakult át. s kezdelét vettte a nyugat-európai szintű gázszolgáltatás megteremtésének kor­szaka. A hálózat folyamatos fejlesztése melleit a korszerű belső struktúra és irányítási rendszer kialakítása után az üzleti lolyamalok korszerűsítése érdeké­ben a társaságnál integrált vállalatirá­nyítási és minőségirányítási rendszere­ket vezeteti be. Budapest hal jó közleke­dési adottságokkal rendelkező pontján új ügyfélszolgálati irodákat nyitottak, és megújították internetes honlapjukul is. kor a változó időben változatlan célként tűzi maga elé a főváros stabil, biztonsá­gos és magas színvonalú ellátásúi.

Next

/
Thumbnails
Contents