Budapest, 2006. (29. évfolyam)

11. szám november - Buza Péter: A Vadember kalandjai

A Vadember kalandjai » ^ Egy timpanonnyi közfelejtett klasszicista emlék KILENCSZAZHUSZONKILENCBEN volt utoljá ra szereplője a pesti képeslapoknak a Vadember. Amikor lebontották a Marczibányi-liázat a Károly körút és a Dob utca sarkán, s hosszú évtizedek után előkerüli az addig takarójaként rongyolódó-piszkolódó cégérek mögül a régi jelenet a bunkósbotos, göndör férfiúról meg az ő regényes otthonáról. különös, az épülethez — és építésének korához — a legkevésbé sem illő stílusú dombormű árválkodik a Károly körút 5. szám alatti tekintélyes bérház főhomlokzatán. Mintha olt lelejtette volna valaki a kőbe laragoll jelenetet. S kétségtelen: valóltan ott lelejtették. Bár akkor, amikor odakerült, új és egyben mostani bekére, éppen hogy a ügyelem lényében fürdött. S pontosan azért, hogy megmaradjon örök emléknek, a régi város éleiben tartolt üzenetének. Ma a hajdan híres házról hírt hozó, timpanonba keretezett dísz, a dombormű-kompozíeió semmiléle hivatalos védelmei nem élvez, kint hagyták az utcán. sorsát az erre hivatott szakemberek nem kell hogy nyomon kövessék. Bármi megtörténhet vele, ami csak megeshet egy - immár: elfelejtett - tárggyal. Meg is történik. Mostanában például az. hogy a kőfelületeket fehérre mázolták, erőszakosan elledve a faragvány eredeti vonásait. Zum Wilden Mann Szentesi, Editnek a komárik-emlékkönyvhen megjeleni írása (Kasselik Ferenc levele. in: Bomanlikus kaslék. Budapest. 2004.) az első publikáció, amely összeloglalja az eddig jórészt leltáratlan várostörténeti adatokat a Doli utca és a károly körút sarkán álló telek históriájáról. \ témánk szempontjából fontos fordulópontok közül az első az 1736-os esztendő, amikor Johann Georg Jobst, l'est tanácsának tagja - és a Vademberhez címzett fogadó vendéglőse — megveszi ezt a külvárosi kertet, hogy ide házat építsen, s átköltöztesse erre a helyre régebb óta üzemelő üzletéi. Sarokháza 1744-ben már áll. a többi közöli tárgya annak az öröklési szabályozó szerződésnek, amelynek akaratából azl Jobst úr leánya meg annak férje kapja meg, a hagyaték részekéül. Nincs helyünk tovább követni az innenlől kezdve igencsak gyakorivá váló tulajdonoscseréket, de annyi leitéllenül ide kívánkozik, hogy a ház gazdái mindvégig korcsmárosok. Még talán az a Böhm Lipót is, akiről nem derül ki, liogv mi voll a foglalkozása, s aki azl megelőzően tulajdonolta, hogy 1807-ben újabb fordulat következik be az ingatlan lörlénetében: a már akkor is, és még mindig Vadembernek nevezeti ház udvarán lángra kap a la- és bőráru, amil ott raktároznak, s maga az épület is elpusztul. I logy miért gondoljuk, noha nem tudjuk, vendéglős volt Böhm is? Nos a 19. század közepétől már rendelkezésre álló címtárak több hasonnevű fogadóst is regisztrálnak. s még az 1880-as években is — mondhatni - hemzsegnek a korcsmárosok a környéken. Egyikük, Böhm Vilmos, a szomszédos Király utcában viszi akkor az. üzletét, igaz, már nem a Vademberhez cégérezve, otthagyta azl a házzal együtt. Pontosabban nem ő, hanem — talán —, a nagyapja: Böhm Lipót. Örökösei 1820 körül kerestek és találtak új tulajdonost a tűz után újjáépíted, bővített, rangosítotl Vademberhez, Marczibányi János személyében (ezért nevezi majd minden forrás Marczibányi-háznak a Károly körút és Dob utca sarkán álló épületet: ez az előkelő família sok évtizeden ál birtokol Iii). Azért is gondoljuk: fogadós voll Böhm Lipót (is), mert amikor az. 1929-ben lebontott s már fotókról is ismert Vadember-házai annak idején fölépíttette, timpanonjába a régi cégérrel azonos tartalmú kőfaragványt rakatott, aminek más gyakorlati oka szinte bizonyosan nem lehetett. Hogy ki és mikor készítette ezl a domborművet, arra vonatkozóan is csak feltételezésekre hagyatkozhatunk. 1810 körül már biztosan álll az új ház, s lí!l I -