Budapest, 2006. (29. évfolyam)

10. szám október - Török András: Séták a zsidónegyedben

435 BUDAPEST Séták a zsidónegyedben Egy világszerte divatos műfajú, nagyon csinos könyvet jelentetett meg a Vince Kiadó, olyat, amely felé minden komoly olvasó előítélettel közeledik. Mi szükség van itt az útikönyv formára, amikor olyan kiadványról van szó, amelyet a könyvszakma kicsit lesajnáló módon „coffee table book"-nak nevez. Azaz olyan könyvnek, amelyet az ember azért vesz meg, mert jól mutat majd a nappaliban. Másik célja nyilvánvalóan a komolyabb utazóknak nyújtott souvenir-kínálat bővítése. Ez a könyv első pillantásra sem nem több, se nem kevesebb, mint egy annotált képeskönyv, amelyben a szöveg másodlagos ugyan, mégis fontos. Olvasása közben azonban — legalábbis egy budapesti számára — a szöveg egyre fontosabb lesz, míg egy ponton átveszi az uralmat. Az információ tálalása mindenütt egynemű. Bal oldalt a szöveg, meg a kicsiny képecske, jobb oldalt egy-egy minden oldalon kifutó hangulatfestő zsánerkép, vagy egy-egy ugyanilyen, egész oldalt kitöltő archív kép. Olykor a két oldal helyet cserél. Semmi nagy trükk. Azt szokták mondani, hogy a jó fénykép az, ha az ember kíváncsi lesz arra, mi van a szélén túl... Ilyen értelemben Kapolka Gábor fotói nem jók. de erről éppen a káprázatos képszerkesztői munka tehet (mivel ilyen személyt nem tüntetnek fel, nyilvánvalóan ezért is Kaszta Móni tervező a felelős.) Négyféle képcsoport ügyes keveréséből áll össze a könyv anyaga: az azonosító, a titokfeltáró, a hangulatfestő és az archív felvételekből. Mind a három mai képműfajban bőven vannak kiemelkedő teljesítmények. A fényképész talán a homlokzatfotókkal tudott a legkevesebbet kezdeni, noha a munkaórákat aligha sajnálta. Sok a szokatlan látószögből készült kép, de mintha nem kedvelné a perspektívakiegyenlítéses fényképezést (vagy, ami aligha hihető, nem fért hozzá ilyen felszereléshez). Legjobb képei kétségtelenül a titokfeltáró kategóriába tartoznak. A hangulatfestő változatok bele-beletévednek az érzelmességbe: ami aligha baj egy eltűnőben lévő negyedet dokumentáló fotó esetében. A könyv szövege túlnyomórészt egy különösen érdekes műfajhoz, a hosszú képaláíráséhoz tartozik. A sikeres darabok a konyakhoz hasonlatosak — érződik bennük a lepárlás hoszszú folyamata. Érződik az a sok tudás (ha úgy tetszik sok-sok oldalnyi szöveg), ami a néhány mondatban esszenciává vált. Ebből a szempontból a könyv igen egyenetlen. Talán az erőteljesebb szerkesztői munka hiányzott? A kiemelkedő darabok jónéhányát Saly Noémi jegyzi, aki mesterfokon űzi a derűvel átitatott, irodalmi minőségű lexikoncikk-írást. És nehogy már azt higgyük, hogy csak a régmúlt időkről képes ilyen jól megformált egészséges darabkákat készíteni, mint a VII. kerületi Önkormányzat hótt érdektelennek tűnő épületéről („... szívesen jöttek ide a Pesten szereplő külföldi artisták, táncosnők is. Kávéházának »hering- és parfümillatú atmoszférájáról« Krúdy ad érzékletes leírást. Ez volt a vak muzsikusok törzshelye, akiket Glaser Fülöp kávés Braille-jelekkel preparált kártyacsomagokkcd várt,.. ") Ez a remek irály, örvendetes módon nem csak a régi dolgokkal kapcsolatban nyilvánul meg, erről lásd például a Wichmann-kocsmáról Török András