Budapest, 2006. (29. évfolyam)

10. szám október - Zappe László: Prozorovék matrjoskái

30 BUDAPEST Prozorovék matrjoskái Ritka mulatságos Három nővér látható a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában. S a mulatságnak csak részben oka, hogy mint tudjuk, Csehov komédiának is mondta némely darabját, s ezt az elgondolást a rendező, Kálloy Molnár Péter igyekezett a magáévá tenni. Az eredeti első felvonást - mostanság az első rész első fele - láthatóan szándékosan viccesre veszik. Technikásán poentíroznak. mulatságos játékokat, félreérthetetlen jelzéseket iktatnak be a színészek. Ahol csak lehet, kabarébeli megfelelőikre hangszerelik a Csehov ábrázolta családi, emberi viszonyokat. Lehetne ez leleplező irónia, a talán még mindig szokványosnak tudott Csehov-játszás melankolikus-nosztalgikusmerengős stílusának kifigurázása, a szereplők önértékelésének, fontosságtudatának megkérdőjelezése. Pintér Réka díszlete és jelmezei azonban sokkal elvontabb, áttetszőbb értelmezésre látszanak utalni. Vasakból hajlított, szecessziót utánzó-parodizáló bútorok közt barna fapóznákra festett órák jelzik a Prozorovszalont, a ruhák pedig kivétel nélkül a fekete és a fehér, de leginkább a közöttük húzódó szürke sáv megannyi árnyalatát mutatják. Még Natasa öltözékének bizarr ízléstelenségét is csak a furcsa, képtelen szabás, a különböző harisnyák, meg egy zöld gomb képviseli. A tiszti egyenruhák fénylenek, a nők toalettjei áttetszőek, áttörtek. A mintegy öt esztendőt átfogó cselekmény során a szereplők nemigen váltanak ruhát, kivéve, amikor Tuzenbach leteszi a mundért — ez megkerülhetetlen. A díszletek és jelmezek tervezőjének mintha emelkedettebb, áttételesebb, eredetibb elképzelése lenne a Moszkva után sóhajtozó lányok világáról, mint a játékmesternek. A rendezői elgondolás mégis inkább a későbbi felvonások, a történet mind tragikusabb színeinek felbukkanásakor válik igazán kínossá. Amikor például Mása és Versinyin szerelme szabványos vígjátéki liezonná laposodik, amelynek beteljesedését mindig megzavarja valakinek az érkezése. Kiváltképp kevéssé tetszik ízlésesnek, amikor a tiszt egy paraván mögött alvó férj mellett tenné magáévá az asszonyt. Azt föl sem emleget-Zappe lászló ném, hogy a darab éppen arról a tehetetlenségről, tettre képtelen sóvárgásról szólna, amely még az ilyen kísérleteket is lehetetlenné teszi. Hiszen az előadás szólhatna másról. Ám ezúttal megfejthetetlen, hogy miről. A záró felvonásra eltűnnek a szürke bútorok, helyettük matrjoskababák díszítik Prozorovék kertjét, a pad is abból van kivágva, de még a babakocsi is azt formázza, amelyet Andrej szertemeredő hajjal tologat, majd hagy magára. A tragikus vég, a katonák távozása, Tuzenbach halála, az örökös maradásra ítéltség felismerése a rendezőt groteszk fordulatra ingerli. Am ezt is csak kabarészinten képes előállítani. A Budapesti Kamaraszínház kiváló vendégekkel megerősített társulata többnyire derekasan helytáll, amennyiben csaknem mindenki tisztesen teljesíti a rámért szerepet. A jellemek azonban legfeljebb a közhelyek szintjén jelennek meg a vicces poénok mögött, a tragédia szelét pedig rémisztő hisztérikus kitörések lengetik meg. Ebben élen jár a Natasát játszó Stefanovics Angéla de nem sokkal marad el mögötte a Mását különben szokott merevségével adó Bacsa Ildikó sem, az Olgát megjelenítő Nagy Enikőnek sem futja többre fáradt siránkozásnál, Szabó Margaréta pedig azon túl, hogy az előadás elején adós marad Irina kezdeti kislányos üdeségével, frissességével, a végére fölöttébb egyhangúan öregszik fáradttá, reménytelenné. A két vendég, Blaskó Péter (Csebutikin) és Kaszás Attila (Versinyin) legalább elevenen és az ízléstelen túlzásokat elkerülve hozzák az általuk játszott alakok nem túl mély értelmezését, s ugyancsak elfogadható Karácsonyi Zoltán Tuzenbach, Dolmány Attila Szoljonij, Kerekes József Kuligin szerepében. A szikár arcú Zámbori Somái mindössze egy ügyetlen hastömés közelíti a kövér Andrej figurájához. Amit csinál, különben jópofa, csak nem tudható, miért éppen a nővérek fivére, a reménybeli professzor, a művészlelkű hegedűs, az ügyes barkácsmester teszi mindezt, aki a rémisztő Natasa férjévé, és kártyán örökké vesztes vidéki hivatalnokká züllött. akartak adni az állástalan színészeknek is. Mindeközben az első nyárra a társulat hatalmas adósságot halmozott fel. Ezért szeptemberben egybevonták a Déryné Színházzal, a Néphadsereg Színház állandó kamarájával. (Váci úti közös épületük eredetileg a kerületi pártbizottság tanácstermének készült.) 1956-ban aztán, éppen ötven éve, megszületett az önálló József Attila. Akkori igazgatója, Fodor Imre így emlékezett a hatvanas években az első néhány szezonra: „sokan legyintettek, és afféle kísérleti nyúlnak tekintették a színházat, amely, ha nem mondták ki. tie úgy gondolták: bebizonyítja, hogy kinn, a város szélén nem lehet művészetet adni." A legendás igazgató 1975-ig, haláláig vezette az angyalföldi teátrumot, csak a főrendezők változtak mellette: Lendvay Ferenc, Kazán István Berényi Gábor. Legnagyobb felfedezettje Bodrogi Gyula volt, s az ő igazgatása alatt ért el komoly sikereket — mások mellett — Komlós Juci, Ráday Imre, Sinkovits Imre, Gobbi Hilda, Kállay Ilona, Káló Flórián, Horváth Gyula. A mostani jubileumra a Darvasi László által újraformált Szabadsághegy eredetije — Gáli József drámája — is a kezdőévben került színpadra. 1956. október 6-án, Raj kék újratemetése napján tartották a főpróbáját. A koncepciós perekről szóló darab összesen hét előállást élt meg. A színháznak több háziszerző dolgozott. Kállai István már a nyitóévben is darabbal állt elő: az Irány Caracas című disszidálási komédiát Fejér Istvánnsh közösen írta. A háziszerzői státuszt később Berkesi András, Kertész Ákos, Gyárfás Miklós töltötte be. (Budapesten valószínűleg itt mutatták be a legtöbb ßoaw-darabot, a Szállnak a darvak című film sikere után a Boldogság, merre vagy? A Felnőnek a gyerekek, Udvarol a gyerek, Ketten az úton címűeket.) Fodor halála után, 1976-ban Miszlay István ült a vezetői székbe, a főrendező Benedek Árpád lett. Miszlay is törekedett arra, hogy minél több magyar darabot állítsanak színpadra, Csurkát, Galgóczil, Páskándit, Sánta Ferencet. Akkor szerződött a színházhoz Szabó Éva, Dégi István, Oszter Sándor, Straub Dezső, Ferenczi Krisztina, Harkányi Endre, Józsa Imre, és távozott a nagy sikereket elért Szilágyi Tibor, Márton András és Maros Gábor. 1978-ban a San Marco utcai Óbu-