Budapest, 2006. (29. évfolyam)

9. szám szeptember - Saly Noémi: Thermák, fecskék, jacuzzik

39 BUDAPEST Thermák, fecskék, jacuzzik Saly Noémi Budapest fürdőiről sokan és sokféleképpen írtak már az elmúlt — mondjuk — ötszáz évben. Megemlékezlek róluk utazók és helybeliek, tudósok és költők, hálás betegek és botrányt szimatoló firkászok, ki-ki a saját szemszögéből, saját kielégített vagy épp ki nem elégített szükségleteinek tükrében, E temérdek hosszabbrövidebb munkának közös vonása, hogy különböző mélységben, de mindegyik csak részeket láttat a nagy egészből: csak egy-egy adott intézményt, csak a vizek gyógyhatását, csak a fürdők körüli botrányokat, erkölcstelenségeket és így tovább. Buza Péter könyve sem teljes, hogy is lehetne az - de abban üdvösen különbözik az összes eddigitől, hogy egybefogva tárja elénk a budapesti vizek történetének, használati lehetőségeinek és szokásainak elképesztő sokféleségét, sok korabeli Szövegrészlettel és egyéb dokumentummal, pompás illusztrációval kiegészítve. A tekintet a római légiósok thermáitól a pokolvaros betegeket dézsában csutakoló Szent Erzsébeten és a 19. századi fürdőhelyi társaséleten át a mai sportlétesítményekig és élményfürdőkig ível. nem felejlve ki a törökök rituális mosakodását és a közelmúltban megújult ortodox zsidó mikvét sem. Az olvasó értesülhet róla, hogy mivel szőrtelenítették testüket a középkoriak, hogy az 1600-as évek sebészi gyakorlata mely e-Buza Péter Fürdőző Buci Lapest reket javasolt megvágni szeplők, görcsös kórság, illetve asszonyállatok meddősége esetén, s hogy miként festett 1920-ban a város legolcsóbb tisztasági (?) fürdője. Ha ma megkérne az ember egy átlagosan tájékozott budapesti polgárt, sorolja föl a város fürdőit, strandjait, uszodáit, tíz-tizenötnél aligha jutna több kapásból az eszébe. Jó, némi gondolkodás lilán eljutna húszig. Nos, Buza Péter könyvében — ha jól számoltam — hatvankettőről esik szó. Köztük olyanokról, amelyek valaha nemzetközi hírnévnek örvendtek, mint a Diana fürdő, amely a Lánchíd hídfőjétől kissé jobbra, a mai József Attila utca sarkán állt, s nevet adott a Fürdő utcának, meg olyanokról is, amelyekről a korabeli sajtó is csak mogorva fejcsóválással lud megemlékezni, mint a Klauzál utcai népfürdő. Még kevésbé ismeretes, hol is álltak (sőt: honnan hova költöztek) a fakeretes dunai uszodák, s miféle jelenetekre került sor, amikor a szándékosan késlekedve öltözködő férfinép végre átadta a helyet a türelmetlen hölgy seregnek. Férfinép, hölgysereg? Érdekesek, persze, maguk a fürdők s a vizek, a források, de Buza Péter számára, mint korábbi könyvei mindegyikében, legalább ugyanolyan érdekesek, sőt érdekesebbek az emberek, akik az intézményeket működtetik és használják. Új oldalukról ismerünk hát meg a város-, szakma- és művelődéstörténetből jól ismert nevekel: tegyük szívünkre a kezünket, ki tudta, hogy Rumbach Sebestjén fürdőalapító volt, hogy Orczy báró híres pesti házában mikve is működött, hogy a Gschwindtféle szeszfőzdéből kikerült melléktermékekkel a cég saját fürdőjének vizét dúsították? Találkozhatunk Ferenc, a tyúkszemvágó kedvencével, Sztirpcsák úrral, aki .,a legbecsületesebb nagyságos úr a világon. Minden héten van tyúkszeme." Kileshetjük, amint a villámkezű nyomdai szedőmester, Goldstein úr Rródy Sándor, Reisz Gyula, a New York legendás főpincére és Wekerle Sándor miniszter úr társaságában élvezi a Rudas örömeit, vagy ahogy Krúdy Gyula hallgatja ugyanott a népszerű mesemondó, Oszkár bácsi (Lévai Oszkár) meséjét, félrebillent fejjel. Sőt kileshetjük a leselkedőket, akik 1947-ben a Vérhalom utca felől bámulják a Lukács női napozóján nyújtózó pucér szépségeket — gúvad a szemük, de aztán jön egy apró emberke, és ötven fillérért kölcsönad egy percre egy látcsövet... Átsétál a színen Kodály Zoltán sárga úszósapkában, nagyapák még daliás ifjúként állnak sorba a Palán borjúpörköltért (1950-ben 5 forint, nokedlivel); parolázhatunk Kövecses Gyuri bácsival, aki negyven (!) évi úszómesteri szolgálat után vonult nyugalomba, s beleolvashatunk a Fürdőalkalmazottak és Úszómesterek Lapjának egyik 1938-as számába, amely beszámol a búcsúztató ünnepségről. A horrorkedvelők elnézhetik, amint a tévedhetetlen lélekbúvár fürdőszolgák hallgatóznak a folyosón: „s midőn eldördült a végzetes lövés, kőpor-tartóikkal és keféikkel, mintha ezek holmi mentőszerek és eszközök lettek volna, besiettek a másodkulccsal kinyitott ajtón, a halottat kiczepelték s iszonyú tettének véres nyomait hamarosan lesikálták s leöblögették a széles kőkoczkákról". Akinek mástól ugrik följebb az adrenalinszintje, az dívánnyal és szőnyegekkel fölszerelt, duplakádas kabinokba is bekukkanthat, s aki netán nem tudná, mikor és kik viseltek nemcsak kis hazánkban, de talán az egész világon elsőként fecskét, Buza Péter könyvéből még ezt is megtudhatja. De csak onnan. Buza Péter: Fürdőző Budapest. Holnap Kiadó 2006, 164 o.