Budapest, 2006. (29. évfolyam)

1. szám január - Zeke Gyula: Nem csak törzsvendégeknek...

BUDAPEST 36 Nem csak törzsvendégeknek... Zeke Gyula Irodalomtörténész, írja magáról a szerző, ha a foglalkozásmegnevezés — kicsit is rétegzett fő számára mindig terhes - feladatával kell megbirkóznia. Ám ami a múltját illeti - amelytől nincs túl sok oka nevetve megválni —, legalább ilyen joggal írhatná: fordító, hisz tizennégy vaskos francia szociológiai és antropológiai alapművel s számos tanulmánnyal ajándékozta meg a magyar nyelvű közönséget; vagy épp: tanár, hisz tucatnyi éven át oktatott egykori egyeteme, a szegedi JATE francia tanszékén. Az elmúlt évtizedben azonban valami másba is belefogod, egymás után jelentek meg sajátos közelítésű és téveszthetetlenül egyéni hangú esszéi, kisebb írásai és tanulmányai, amelyek fő tárgya és szenvedélye Budapest, annak különös szellemi és félvilági emberei, nyilvános terének helyszínei s mindenekelőtt egykori kávéházai. S most, hogy — két külön kiadót és nyomdát csinos küllemmel egy napon elhagyva - immár két kötet is tanúskodik e vonzalom szellemi értékéről, bízvást nevezheti magát város- és/vagy kávéháztörténésznek is. Ot azonban mindez láthatólag nem foglalkoztatja, e tájon kissé szokatlan lendülettel csak ír és dolgozik. A Törzskávéházamból zenés kávéházba — amelynek szövegei a Népszabadság oktalanul szétvert Budapest mellékletében láttak napvilágot — ráadásul a szerző ide vonatkozó munkásságát nézve is csak egy tekintetben mondható elsőnek. Jóllehet kurátorként szinte személyes szellemi tulajdonának tekintheti az Ernst Múzeumban 2001 és 2002 fordulóján rendezett, páratlanul gazdag kávéház-történeti kiállítást, a Budapest nagykávéházat, s ugyanígy a hason című kötetet, amelyet ő szerkesztett, s amely nem puszta katalógus, de a tárgy legfrissebb kutatási eredményeit összegző tanulmánykötet lett, ez az első munkája, amely kizárólag az övé, s amelynek a címlapján végre ott áll a neve. Könyvét — melyet az Alexandra-beli bemutatón már méltathattam — azóta a fönti lendülettel viszik a boltokból az olvasók, nem ok nélkül. Lapjain átütő erővel szervesülnek egyetlen személyben együtt igen ritkán fellelhető képességek: arányérzék, forrástisztelet, szorgalom, tágas szellemi látótér, nyelvi teremtőerő, humor, szenvedély, történeti empátia, részvét, az érzékek derűje, s nem utolsósorban szeretet, a tárgy és a város szeretete. A kötetet ezért nem csupán a kávéház iránt érdeklődő nagyközönség fogja olvasni és becsülni, jelentős előrelépés az az elmúlt évtizedben keletkezett város- és kávéház-történeti irodalomban is. Szövege számláihatatlanul sok tényt, nevet és összefüggést hoz felszínre a feledés már feltárhatatlannak hitt tárnáiból. A jegyzetek hiánya ne tévesszen meg bennünket, ilyen komoly (szak)történeti tőkesúlyokat a tárgyban senki nem emelt meg eddig. A derűs hang, a koffeinpárás irály, mint valami könnyed szélfogó, észrevétlen fordít bennünket a kávéházi múlt fekete lyukká omlott univerzumába, s odabent azután csak állunk és nézünk. Saly Noémi kávéház-történeti munkássága nem pusztán írott forrásokból építkezik, szövegei olykor az egykori kávésok és törzsvendégek leszármazottait is megtalálják, akik — kávéházuk háború előtti mindennapjainak részeseiként — boldogan mondják el, írják le és adják át neki minden becses tudásukat. És micsoda tudás ez! Hiába kutatnánk utána levéltárban vagy könyvtárban. jellegénél fogva csak így menthető meg. S éppen még az utolsó pillanatban. A számos említhető példából csak egy álljon itt, amely a Philadelphia legendás kávésa, Szabó Sámuel Floridában élő Imre fiától származik, s amely gyermekmesévé szelídíti az Örkényi abszurdot: „1944 május. Békés kártyaparti. Szabó Sámuel fekete zakóban, nyakkendőben. A pékmester nyilas zöld ingben. A kárpitos sárga csillaggal. Túlélésre játszanak. Egyiküknek sem sikerült. A kávéháznak sem." Nem és igen, valami mégiscsak sikerült. Saly Noémi Törzskávéházamból zenés kávéházba című könyve például szépen, gyönyörűen. S végtére mi több esélye van a múltnak, s mi más esélyünk van nekünk, akik életünk érdekében tollal és körömmel ragaszkodunk hozzá? In ni, írni, írni. Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba -séta a budapesti körutakon (Budapest, 2005, Osiris, 263 p.l