Budapest, 2006. (29. évfolyam)

8. szám augusztus - Rejtvényszerkesztőnek hívjuk!

39 BUDAPEST VP Egyetértek azzal, hogy egy csomó köztér borzalmas állapotban van (Kos­suth tér, Blaha, Batthyány és a többiek). Ugyanakkor azzal nem, amit a topikin­dító írt, hogy a város nem foglalkozik a közterekkel — évek óta az az érzésem, hogy pont ez az egyik dolog, amiben ará­nyaiban a legnagyobb haladást sikerült elérni. Végiggondoltam, hogy melyik tereket sikerült az elmúlt években rendesen fel­újítani és/vagy karbantartani: Szabadság tér (a kordonokat leszámítva), Corvin tér, Honvéd tér, az Erzsébet tér első fele (és pár hete írták, hogy őszre felújítják az oszlásnak indult hátsó részét is), Szo-111017 Dezső tér. Mikszáth tér, Kosz­tolányi, Móricz (a Gombát leszámítva), Gellért tér és Szent István tér. Ezek szerintem nagyon szépen meg lettek csinálva (ismerek pár példaérté­kűnek tartott nyugati nagyvárost, éltem is ilyenben, így ezekhez is viszonyítok). Ezen kívül van még néhány hely (pl. Rózsák tere, Lőrinc pap tér, Ferenc tér), amit elvileg mostanában újítottak/újí­tanak fel, de ezekről nem tudok nyilat­kozni, mert azóta nem jártam feléjük (de érdekelnének a vélemények). BD A Főváros Közgyűlése a közelmúlt­ban jóváhagyta az eddigi törvénysértést, átengedte a római kor igen jelentős em­lékeinek elépítését - amelyek feltárása és bemutatása a Főváros kulturális érté­két növelte volna. Hozzáértő sorolhatná a hazai és nemzetközi, de ránk érvényes jogszabályokat, amelyek alapján jogilag is lehetősége és kötelessége lett volna a város vezetőségének a műemlékegyüttes megmentésére, de ez ugyanúgy nem tör­tént meg, mint az Auchan teriiletfog­lalása esetén. A megszavazó képviselők fölfogták a város veszteségét? És mit ál­lítottak vele szembe nyereségnek? Sztálini ill. a korunkbei i szerb há­ború módszerei: a földhivatalokat föl­gyújtani, a határköveket, épületeket, sírokat, mindent, ami a múltat igazolja eltüntetni, és övék a pálya. kemtam Olvasom, hogy Atlantisz Prog­ram néven látványos aluljáró- és köztér­megújítási projektet indít idén a fővá­ros... Kérdem én. mi tartott vajon ennyi ideig, hogy épp választásokra írnak ki ilyen pályázatot?! És mi a szösz lett a hasonló céllal, több éve kiírt publikus aluljárók projekttel? — hisz az is leg­alább ennyire hangzatosan indult, s mé­gis hamvába holt... Igaz, azt nem maga a főváros írta ki, „csak" a Fiatal Képző­művészek Stúdiója — noha díjakat bő­szen osztott a városháza házi közvé­leménykutató leányvállalata a Studio Metropolitana... Szemfényvesztés! Ered­ménytelenség! Humbug? Arról nem is beszélve, hogy épp a Nyugatival kapcsolatban már 4 évvel ezelőtt azt ígérte Demszky Gábor és csapata, hogy rendezi a területet — elsőd­legesen a szó szerint rohadó gyalogos­felüljáró elbontásával, és az életidegen teraszok megszüntetésével. Konstruktív egy csapat dolgozhat a városházán, ha négy évnyi ciklus alatt csupán egy utol­só utáni pillanatban felböfögött látvány­kiírásra futja... Ugyanakkor a helyi önkormányzat sem tett sokat a térség revitalizációja érdekében, pedig már kél éve megálla­podást kötött a Skála melletti bódéváros bérlőjével a hely impozáns megújítá­sára... Tervek ide, pályázatok oda, a Nyugati maradt ami volt: fekélyes seb a belváros arcán! Adja fel a a leckét... Rejtvényszerkesztőnek hívjuk! Küldjön be egy fotót, amit Ön készített egy budapesti épületről, annak rész­leiéről, a város valamely díszéről! A be­érkezeti fotók közül választjuk ki azt, amit következő lapszámunkban, felad­ványként teszünk közzé, megpályáztatva az olvasókat: sikerült-e azonosítani a felvételen szereplő objektumot. A témakör hónapról-hónapra válto­zik. Most jellegzetes budapesti korlátok­ról készüli képeket várunk, hogy a be­küldött felvételek egyikét szeptemberi számunkban, rejtvényként bemutathas­suk. Júliusi feladványunk megfejtése: a képen a Bakáts tér 3. számú ház hom­lokzata látható (Ráday utca sarok). A felső szinten minden bizonnyal műte­remlakások voltak, a fotón látható sze­cessziós nőalakok, a fényképész és fes­tőművész ehhez szolgált illusztráció­ként. A ház 1900-ban épült, építőmes­tere Réti Benő, első tulajdonosa pedig Kirechner János és neje volt, később if j. Paulheim Ferenc bir­tokába került az épü­let (a ház neve is ebből adódik: Paulheim-ház). Zomhori-Mol dován Béla festőművész és Jaschik Almos grafi­kusművész egyaránt a ház lakója volt. Most kevés megfej­tés érkezeti, a szeren­cse Dr. Vass Gábornak kedvezett, aki Saly Noémi Pesti csodabo­garak című könyvét nyerte meg. Ugyanez a kötet lett nyereménye Kiss Róbertnek, akinek a fotóját legjobb­nak ítéltük a beküldőitek közül, így ezt adjuk fel ehavi rejtvényként. Emlé­keztetőül: közterületi órákat bemutató fotókat vártunk. Kérdésünk: I10I talál­ható ez az óra? Megfejtéseiket, fotóikat augusztus 24-én (csütörtökön) éjfélig küldjék el címünkre (A BUDAPEST szerkesztő­sége, 1089 Budapest, Elnök utca I., a borítékra írják rá: Adja fel a leckét!) vagy a budapest@mail.tvnet.hu e-mail címre. A kiírás részleteit honlapunkon is elolvashatják: http://budapest.neuropo-1 is.hu/fotopalyazat/

Next

/
Thumbnails
Contents